Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A fészek

, 284 olvasás, Frekventor , 1 hozzászólás

Természet

Egy falusi ház nagy kertjében mindig zajlik az élet, néha látványosan, néha megbújva a lombok között. Az énekes madarak trilláira ébred a falu apraja-nagyja, aztán a gerlék viszik a prímet, később a fakopáncs is megkezdi áldásos munkáját, egy antenna tetején fecskék civakodnak egy jó helyért, ahol megpihenhetnek. A sokadalomba beleolvadt az a szerény kék cinke, akiről e történet szól.

Nyár közepére párjára lelt, jó kiállású, bátor fiúmadarat talált magának. A természet törvényei szerint szükségét érezte a fészekrakásnak, tudta, hogy eljött az ideje a tojásokkal törődésnek. Párjával szemrevételezték a lehetséges lakóhelyeket, olyat kerestek, ahol nagy a biztonság, és az időjárás sem tehet kárt bennük. Egyetlen ilyen helyet találtak. Tudták, hogy kissé kockázatos, az ember által épített helyeken ők behatolók, ha a gazda zokon veszi a betelepedést, végzetes lehet számukra.. Egy nyitott garázs fém teteje alá kátránypapírt rakott az ember a biztonság kedvéért, nehogy mégis beázzon a helyiség. A tetőgerinc közelében ez a kátránypapír megereszkedett, és egy minden oldalról védett kis bölcsőt képezett. Oda hordták be a fészek építőanyagait, és a szőrökből, tollakból, szalmából remek otthont készítettek. Nyár vége felé már benne szunnyadt két tojás is, párjával felváltva őrizgették és melegen tartották. A fészekhez nem fért hozzá senki és semmi, még a macskák számára is elérhetetlen helyen volt. Csak az aggasztotta őket, hogy az ember néhányszor morgolódva vizslatta, mi tisztelte meg az autóját. A cinkemama jól leteremtette párját, jobban vigyázzon hova pottyant, nehogy ezért kitegyék a szűrüket.

Hanem egyszer szörnyű zajra ébredtek. A lemezeken kopácsolt, fúrt faragott a gazda, és a zaj egyre közeledett fészkükhöz. Bedobtak mindent, amiben ösztönszerűen bíztak. A cinke fiú a gazda elé vetette magát, és mint egy beteg madár, kétségbeesetten csapkodott szárnyaival, hátha el tudja így csalni az embert. Az ránézett, aztán legyintett, látta, hogy átverés az egész, dolgozott tovább. A cinke mama felborzolt tollakkal félelmetes szörny látszatát keltve próbálta elijeszteni az embert, de ez sem járt sikerrel. Vége volt a világnak, mikor a gazda rábukkant a fészekre, biztosak voltak benne a madarak, hogy megeszi, vagy elpusztítja az ember a fészket a tojásokkal együtt. A gazda belekukkantott, aztán ment tovább, bontotta le a többi fémlemezt. Szomorúan konstatálták a madárkák, hogy nincs fedél a fejük felett, ugyanakkor belül újongtak, mert nem történt bajuk az utódoknak. Néhány nap múlva az ember olyan hullámlemezekkel borította fészküket, és persze az egész tetőt, mint amin eddig fészkeltek. Újra volt tető a fejük felett, és nem is forrósodott föl annyira, mint a régi bádogtető

A madárkák roppant hálásak voltak az embernek, és ezt ki is szerették volna fejezni valahogy. Nem jutott eszükbe más, mint hogy élelmet hordtak az alant tárolt autó tetejére, gondolván, annak biztosan örül majd a gazda. Volt ott mindenféle mag, néhány bogár, légy, amit éppen tudtak szerezni. Az ember azonban nem örült az élelemnek, haragra gerjedt. Létrát kerített, felmászott a fészekig, kiemelte a résből és elvitte. Aztán áttámasztotta a létrát egy másik gerendához, és a fészket egy másik zugba tette a gerenda felett.. Tenyerébe söpörte az autóról az élelmet, és újra felmászott, azt is beleszórta a fészekbe. Aztán ott hagyta az egészet, és elment. Hogy mit éltek át közben a madárkák, az elmondhatatlan. Félelem és düh, szenvedés és sajnálat kavargott mindvégig bennük, reményvesztetten keresték fel az új helyre tett fészküket. Épp időben érkeztek, láthatták, mint reped fel az egyik tojáshéj, és dugja ki fejét egy pihés kis jószág. Rövidesen a testvére is követte, így hát boldog csicsergés töltötte be a garázst, igazi családi fészekké vált eddigi otthonuk. A macska megneszelte, hogy új helyen vannak a madárkák, a gerendán fejjel lefelé kúszva közelített hozzájuk. Az utolsó centiknél tartott, mikor lába megcsúszott, és lezuhant a mélységbe. Mint minden macska, ő is talpra esett, de többé nem merészkedett a gerendára, a kékcinkék pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 4
Kereső robot: 13
Összes: 34
Jelenlévők:
 · Divima
 · Fatyol
 · PiaNista
 · Tollas


Page generated in 0.0431 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz