Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Eljött a búcsú

, 262 olvasás, Yetisz , 0 hozzászólás

Bánat

Sajgó szível állok előtedd, szemedbe mélyen belenézek
s tudom: már elvesztetem hitem, hogy ujjra bízzak benned.
Bár lágyan fújdogál a szél odakint szabadon,
és szikrázik a napfény az ég hatalmas terén
a holnap új reményt hoz és a múlt fáradtan tova vész.

A lelkes mának biztató szavakat súghatnék
el nem múló érzéssel a végtelenségig ölelhetném
mert hitem számunkra még van remény.
Mégis:
A tévedés fekete subáját rám húzva szorosan át ölel
és lelkem marcangolva nem enged el.

Fagyos szívedet nem ostromozhatom tovább,
feladni kényszerülök életem legnagyobb csatáját.
Nem kérhetem tőled a szerelmed!
Nem én mondom meg neked kitt szeres!
Csak csendesen lassan el engedem puha kezedet.

Bár fáj szúr mégis némán tűröm el halványulásodat szívem mélyén.
Már nincs remény nincs olyan út melyre ketten együtt léphetnénk.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Yetisz
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 21

Page generated in 0.0359 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz