Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Pletyka

, 376 olvasás, Lulemy , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Azt hihetnénk, hogy azon lelkek iránt, akik földi létüket falun töltik majd, a Jóisten különös gonddal viseltetik. Bár tudjuk, az Úrnak minden általa teremtett ember egyformán kedvére való, mégis olybá tűnhet, hogy a falusi ember sok olyan kiváltsággal bír, amivel egy városlakó sohasem rendelkezik.
Az apró utcácskák, muskátlis ablakok, virágos kis kertek világában az egészséges, tiszta levegő télen - nyáron biztosított, a vele járó madár csicsergéssel együtt, éppúgy, mint a reggeli korán kelés és a napnyugtáig tartó kemény munka. S mivel a Teremtő csak annyi terhet ró ránk, amennyit elviselni képesek vagyunk, hát ehhez a tengernyi munkához adott a falusi embernek elegendő kitartást, kellő igyekezetet és megfelelő bölcsességet. Amikor a Jóisten eme nagyon fontos tulajdonságokkal felvértezte a kis települések földi halandóit, megáldotta őket az olthatatlan tudásvágy képességével is.
Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy mindenki Einstein nyomdokaiba kívánna lépni és a tudás újabb tárhelyeit óhajtaná megnyitni. Nem, dehogy. Csak mindenki csuda módon szeret jól értesült lenni, és semmiképp sem akar lemaradni közösségének apró-cseprő történéseiről.

Nincs ez másképp Kislucafalván sem, amely egy aprócska település, hegyekkel körülölelve az országnak olyan eldugott szegletében, ahová a mesebeli madár is csak elvétve repül.
Bár a várostól kissé távolabb esik, rendelkezik minden olyan felszereltséggel, ami a modern élet velejárója, beleértve természetesen az internetet is.
Ez egyébként teljesen feleslegesnek tűnik eme kicsiny falucskában. Mindössze hatszázan lakják, így nincs szükség Wikipediára, hogy valaki képben legyen, ki kicsoda, kinek a felmenője, vagy leszármazottja. Elég csak megkérdezni akármelyik öreg nénémet, idősebb bátyámat, tudni fogja a választ. Ugyanígy nincs szükség Facebook-ra sem. Bőven elég, ha a fejkendős öregasszonyok kifelé jövet a templomból, egymást karolva, összedugják a fejüket, vagy esténként dolguk végeztével kiülnek a kispadra. Minden ügyes- bajos dolgot megvitatnak, a falu egyetlen történése sem marad említés nélkül.
Érdekes módon, a kíváncsiság leginkább az asszonyok kiváltsága. A férfiak tudásvágya kimerül abban, hogy megvitatják a várható szőlőtermést, eszmecserét folytatnak a borkészítés fortélyairól, az asszonyi locsogásra pedig leginkább csak legyintenek.
Már pedig ez a szószátyárkodás cseppet sem lebecsülendő tevékenységi forma! Sőt, mi több! Ez mozgatja a falu életét és biztosítja, hogy a közösség élete mentes legyen minden unalomtól, ne ragadjon meg az egyhangúságban, színt vigyen a mindennapokba.
A városi ember, ha információra éhezik, bekapcsolja a számítógépét, az internet kereső programjába bepötyögi, amiről szeretne többet megtudni és máris előtte áll a tudás egész tárháza.
Kislucafalván semmi ilyesmire nincsen szükség.
Ha a faluban bárki szeretne megtudni valamit, máris tudja, kihez kell fordulnia. Bár az igazsághoz tartozik, hogy a falu lakosságának legnagyobb hányadát az idős korú lakosság teszi ki, ennél fogva holmi tudományos tudnivalókra az itt élő embereknek nem igazán van igényük.
Annál inkább szeretne mindenki felettébb jól értesült lenni abban, ami a kis közösségük életében történik.
Nos, ha bármi ilyen információra szükség van, mindenki tudja, hogy a legajánlatosabb a Csalogány utcába térni, ott is három egymás melletti, tornácos, muskátlis házat keresni. A három házacska mindegyikében egy-egy özvegyasszony lakik. Túl vannak már a hetvenen, közelebb a nyolcvanhoz, de lábuk mint a rugó, agyuk, mint a borotva. Korukat meghazudtoló frissességgel mozognak, kapálásban a negyvenes, ötvenes korosztályt is kenterbe verik. Veteményes kertjükben a gyom még elvétve sem látszik, a virágoskertjeik a legszebbek a faluban.
Az igazat megvallva, beszédben sincs párjuk a környéken. Olyan a faluban nem történhet, ami az ő figyelmüket elkerülné, ha pedig valamit nem tudnak teljes bizonyossággal, jobban nyomoznak, mint Miss Marple és Columbo együttvéve.

Most is épp azt teszik, mert hogy nem várt esemény zavarta meg a falucska életét.
Máshol talán fel sem tűnne, de itt nagyon is szembetűnő, hogy a közeli település, Nagylucaváros védőnője -aki a faluban is ellátja az ebbéli teendőket - kocsijával a falu központjában lévő élelmiszerbolt előtt állt meg a kocsijával. Őt magát sehol sem lehetett látni, de a parkoló autója igencsak felbolygatta a kedélyeket a Csalogány utcában.

Boris néni - aki a bal szélső házban lakik- elhúzta a függönyt a konyhája ablakán, s hogy a látványban ne csalatkozzék, még a szemüveget is gyorsan magára kapta. Semmi kétség. Az ott a Marika kocsija. Aztán fejében egymást érték a gondolatok. Marika védőnő. De minek jön a faluba védőnő? Nincs itt már olyan pulya, akihez jönnie kellene... Na, várjunk csak! Ha már itt van, ez azt jelenti, hogy valaki terhes.. Igen, ez az! Na, de ki terhes?
Mivel ez egy olyan fontos kérdés volt, amire mindenképp választ kellett kapnia, magára öltötte fekete pettyes otthonkáját, fején megigazította a kendőjét és átszaladt a szomszédba.
Terus a középső házban lakott, ő volt az, akitől az asszony a választ remélte. Éppen a tésztát gyúrta, amikor Boris benyitott hozzá, olyan sebbel -lobbal, hogy menten letette a nyűjtófát a kezéből.
- Mi van, csak nem a ház ég? Még a csuklást is rám hozod ezzel a nagy sietségeddel
De Boris kész volt ám a válasszal és a szomszédasszonyt az ablakhoz citálta.
- Hagyd már azt a tésztát. Megvár. Nézz oda! Látod? Azt a kocsit. A bolt előtt. Vedd fel a szemüveged!
- Nem veszem. Nem vagyok vak. Látom. Egy kocsi. Na és?
- Mondtam, hogy vedd fel a szemüveged. Az ott a védőnő kocsija.
Erre már Terus is gondolkodóba esett. Csakugyan. Semmi kétség, az ott a Marika kocsija.
Benne is megfogalmazódott a kérdés:
- Kihez jött? - fordult a szomszédasszonyához.
- Gondolod, ha tudnám, kérdezném tőled?
- Ez az. Én se tudom, Te se tudod. Gyerünk, kérdezzük meg Julist

Terus hagyta a csudába a tésztát nyújtófástól, mindenestől, felvett egy tiszta otthonkát, fejére kendőt kötött és nagy egyetértésben átmentek Julishoz, a jobb szélső házba.
Julis épp mosogatott, amikor beértek a konyhájába. Hármójuk közül ő volt a leggyengébb láncszem, ha a beszélgetésről volt szó. Leginkább azért, mert nagyothallott szegény, fülébe mindig be kellett tennie a hallókészüléket, hogy megértse a beszédet. Ha nem volt a fülében, leginkább csak bólogatott, vagy teljesen másról beszélt, amazok ketten meg csak legyintettek és megjegyezték: süket, mint az ágyú.
Amint beléptek, Terus odament hozzá és a fülébe kiabálta:
- Rakd a füledre a szerkentyűdet!
Julis már ment is, engedelmesen a konyhaszekrényhez lépett, a polcról leemelte a fülhallgatót, fülére illesztette és egy bólintással jelezte, a maga részéről kész a társalgásra.
- Hallod, Julis! Nagy hírünk van. Valaki terhes a faluban.
- Ne mondd! - kerekedett Julis szeme. - Miből gondold?
- Nem gondolom, Julis, nem gondolom! Tudom! - replikázott Terus.
- Itt a védőnő kocsija a bolt előtt- toldotta meg Boris magyarázatképpen.
- Na, de ki terhes? - kérdezte őszinte megrökönyödéssel Julis.
- Azt nem tudjuk. A falu közepén állt meg, onnan akárhová mehetett. Üljünk csak le, gondoljuk végig, ki jöhet szóba. - adta ki az utasítást Terus.
Leginkább ő volt a főnök a csapatban, így a másik kettőnek eszébe sem jutott ellentmondani. Leültek hát szépen egymás mellé a konyhában a fal melletti sezlonra és a falu fiatalabb lakosságát számba véve kezdetét vette a találgatás: Hol lesz gyermekáldás hamarosan?
Tanácskoztak erősen, röpködtek a nevek a levegőben, sehogy se jutottak dűlőre, vajon ki is jöhetne szóba, akihez hamarosan bekopogtat a gólya.
A nagy beszélgetést hirtelen egy kopogás zavarta meg. Julis néni ajtaján a harmadik szomszédban lakó Mártika kért bebocsátást és sűrű elnézést kérve a zavarásért, elmondta jövetele okát. Csak egy tojást szeretne kölcsönkérni Julis nénitől, mert az ő tyúkjai mostanában sehogyan se tojnak, ez a tojás meg feltétlenül kellene a palacsinta tésztájába. A három asszony egymásra nézett, de gyorsan, alig észrevehetően megrázták a fejüket. Nem, Mártika jó negyvenes, ő már nem szül. Ő nem lehet terhes. Julis néni természetesen máris hozta a tojást, hogy Mártika palacsinta tésztája hiányt ne szenvedjen és jó gazdasszonyhoz illően hozta a tál pogácsát is, amit tegnap este sütött.
Megkínálta belőle először az újonnan érkezettet, aztán a másik két asszonyt is, szabadkozva, hogy a csuda vigye el, hogy is nem jutott ez eszébe hamarabb. Boris, Terus azonnal nyúlt is egyért -egyért a tálba, Mártika viszont visszautasította a szíves kínálást. Mondván, a nyáron lakodalomba mennek a férjével, addig viszont bele kell fogynia a tavaly vásárolt kosztümjébe, mert újra bizony nem telik. Úgy hogy finom pogácsa ide, habos csokis torta oda, ő most szigorú diétára kényszerült. A három asszony szinte egyszerre tette fel neki a nagy kérdést:
- Kinél lesz a lakodalom, Mártikám?
- Hát az Edina megy férjhez, a Mátyus Karcsi lánya. - adta a felvilágosítást Mártika.

Boris sokat mondóan térden bökte a mutatóujjával Terust, anélkül, hogy egyáltalán tekintetét ráemelte volna. Terus egy oldalsó pillantással jelezte a mellette ülő asszonynak, hogy bizony, értette a célzást, amit egy hosszú, sejtelmes pillantással tovább adott Julis felé. Semmi kétség, a három asszony szavak nélkül is remekül kommunikált egymással.
Mártika gyorsan megköszönve a tojást, magukra is hagyta a falu hírmondóit, akik aztán gyorsan le is csaptak az új információra.
- Akkor azért lesz olyan hirtelen az a lakodalom- kezdte Boris a témát.
- Tegnap láttam a boltban azt a lánykát, az Edinát. Hát azért gömbölyödik annak az arca annyira! - fűzte tovább a gondolatot Julis.
- Hijnye, a mindenit! Gyerek már jön, a lagzi meg még nem volt. Minek várnak ezek azzal a lakodalommal nyárig? Az még három hónap. Addig még a gyerek is meglesz tán. - fortyogott Terus.
- No, szegény jó Magdus, a Mátyus Karcsi anyja! Mindig a rózsafüzért morzsolta, most aztán foroghat a sírjában. Gyerek jön, lagzi nélkül. Hát, ezek a fiatalok már csak ilyenek. Összefekszenek ezek idő előtt, nem hiába, ilyen cudar világot élünk.

Miután megbotránkozásuknak kellőképpen hangot adtak, Boris és Terus még vettek egyet- egyet Julis tegnap sütött, de még ma is omlós pogácsájából és ment ki- ki a dolgára.

Már elütötte a harangszó a delet, amikor Borishoz megérkezett a lánya a városból.
Kocsival mindössze pár perc az út, a munkahelyi ebédidőt kihasználva ugrott be az anyjához, hogy a füstölőből vigyen a ma esti túrós tésztához egy darab szalonnát. Józsi, a férje úgy szereti. Rengeteg szalonna, rengeteg tejföl. Anélkül nem ér semmit a túrós tészta.

Alig hogy a lánya betér az ajtón, Boris már kész is megosztani vele a frissen szerzett információt.
- Képzeld, a Mátyuséknál lakodalom lesz a nyáron. Az Edina mindjárt szülni fog, ezért kell gyorsan megesküdni. Már egészen gömbölyödik a hasa. Olyan kerek állású, mint amilyen nekem volt, amikor veled voltam viselős. Lánya lesz az Edinának, akármibe fogadok.

Mártikának elkerekedett a szeme a hír hallatán, de azon kívül, hogy " nahát"., nemigen hagyta el más a száját. Boris egészen csalódott lett, nem erre számított. Azt gondolta, a lánya majd vele együtt szörnyülködik és együtt megint jól kitárgyalják az egész témát, kezdve Mátyus Karcsi szegény anyjától egészen Edina laza erkölcséig.
De semmi ilyen nem történt, mert Mártika amint levágott egy jókora szalonnát a füstölőből, becsomagolta egy papírba, nyomot két puszit az anyja arcára, aztán beült a kocsijába és hajtott, mint az őrült, hogy még az ebédidő lejárta előtt visszaérjen az irodába

Mártika parfümjének az illata még érződött Boris konyhájában, amikor nagy sebbel -lobbal benyitott az ajtón Terus. Láthatóan nagyon ideges volt, ami abban nyilvánult meg, hogy a Jóistenhez való sűrű fohászkodás közepette szüntelenül tördelte a kezét. Amikor már túl volt a hatodik" Jaj, Istenem" sóhajtásán, Boris nem bírta tovább cérnával.

- Terus, mondd már mi van! Halálra rémítesz.
Az asszony végül vett egy nagy levegőt, gyorsan leült a hokedlire és hozzákezdett a mondókájához.
- Baj van, Boris, baj van. Nem az Edina terhes. Most beszéltem az anyjával. Kezelésre jár a lány, épp azért, mert valami baja van. Tudod, olyan női baja, amitől nem lehet gyereke. Azért kezelik, hogy legyen neki. Érted, ugye? Na, attól is van meghízva. A gyógyszerektől.
Figyelj, Boris! Ugye, még nem mondtad senkinek? Mondd, hogy nem mondtad!

Boris hallgatott, mint a sír. Ültében még a nyakát is beljebb húzta, nem szólt egy szót se. Azt még sem mondhatta, hogy nem mondta senkinek, hisz épp az imént újságolta el Mártikának.
Terus megsejtette, hogy a baj itt nagyobb, mint gondolta és szúrós szemekkel addig nézte Borist, még az meg nem vallotta az igazat.
Ezt követően nem volt mit tenni, valahogy vissza kellett csinálni a dolgot. Az ugye, mégse járja, hogy azt mondják a népek, hogy ez a három jámbor lélek, itt a Csalogány utcában mindenféle pletykának fészke!
E rémes gondolatra Terus gyorsan vetett is egy keresztet és eszébe ötlött, amit megboldogult férje, a mogorva természetű, de igencsak dolgos Béres Guszti az asszonyi beszédről mindig is tartott.
- Leverem a sódaradat, Terus, ha össze-vissza hablatyolsz olyat, ami nem is úgy van - ez volt a már jobb létre szenderedett férjuram szava járása, ha pletykáról esett szó.
Ezért Terus soha sem fordított a férjének hátat, ha valami falubeli eseményt osztott meg vele éppen. Mert ugye, soha nem lehet tudni... mi van, ha mégsem egészen igaz az a hír... és akkor az ő sódara sincs biztonságban, ugyebár...

... és most itt ez a szóbeszéd a Mátyus lányról. Nincs mit tenni, ki kell küszöbölni a csorbát. Terus gyorsan utasításba is adta Borisnak, menten hívja a lányát és közölje vele, az iménti hír, nem jó hír.
Boris engedelmesen a telefonhoz lépett, feltette az ókuláréját és lassan bepötyögte a lánya számát.
Mártika épp egy összesítés kellős közepén járt és a csudába kívánta azt, aki ilyenkor hívja, de amint látta az anyja számát telefonja kijelzőjén, természetesen fogadta a hívást. Megijedt, hogy baj van talán, mert anyjának hangja elég furcsának tűnt az éteren keresztül.
- Figyelj, lányom! Hallasz? Márti! Itt vagy? Képzeld, az Edina nem terhes. Felejtsd el, amit mondtam. Ugye, nem mondtad még senkinek? Még nem tudjuk ki terhes, de a Mátyusék lánya egész biztosan nem.
Márti azt hitte, nyomban szétveti a méreg. Igazság szerint, már eszébe sem volt, amit az anyja délben mondott neki, őt csak a szalonna érdekelte, meg az ebédszünet vége.
De uralkodott magán, vett egy nagy levegőt és megnyugtatta jó anyját, hogy nem, nem mondta senkinek.
Ettől aztán Boris is megnyugodott, Mártika is számolt tovább, az élet folyhatott a megszokott medrében.
Boris és Terus ezt követően egyetértett abban, hogy a hírt Julissal is meg kell osztani és megbizonyosodni afelől, hogy nem adta tovább a megszerzett információt.
Megérkezvén Julishoz, megnyugvásuk teljessé vált, mert az asszony senki olyannal nem beszélt, akivel e frissen szerzett tényt megoszthatta volna.

Így aztán, ők hárman, a falu hírmondói, most megint tanácstalanul üldögélnek Julis konyhájának a sezlonján, miközben újra számba veszik, vajon ki lesz kismama hamarosan.
Egyszer csak Julis észrevesz egy pusztulykát az ablak függönyén, gyorsan odalép egy ronggyal, hogy lecsapja. Amint e műveletet bevégzi, tekintete az ablakon túlra esik. A látványtól a szája is tátva marad, sietve szól a többieknek:
-Gyertek ide! Ne, ne húzd el a függönyt, mert észrevesz!
Ott megy a Zsuzsó! Látjátok, mekkora a hasa! Biztosan viselős. A bolt mellett van a háza. A védőnő meg a bolt előtt állt meg. Hogy ez nem jutott eszünkbe!

Hárman állnak az ablak előtt. A három tudor a Csalogány utcában. Mély egyetértésben bólogatnak. Igen, semmi kétség. A Zsuzsó terhes. Harminc körüli, a férje talán ötven is van, gyerek meg nincs. Hát, itt a bizonyíték. Most lesz. Nemhiába olyan az asszony hasa, mintha lenyelt volna egy kisebb labdát.
Az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy ha a védőnő csakugyan Zsuzsónál van látogatóban, az asszonyka miért is nem tartózkodik odahaza - nos ez teljességgel elkerülte az amúgy mindenre kiterjedő figyelmüket.
Hirtelen ötlettől vezérelve Terus felugrott a sezlonról, válla fölött odaszólva a másik kettőnek:
- Gyertek utánam! -azzal nekiindult a bejárati ajtónak és a kapu felé vette az irányt.
Úgy tett, mintha csak nézelődne erre- arra és csak véletlenül tévedne a pillantása Zsuzsóra, aki épp most érkezett a Julis kapuja elé.
Ez időre már Boris is, Julis is ott termett, természetesen gondosan ügyelve arra, hogy úgy látszódjék, csak véletlenül lenne teendőjük az udvaron. Hogy efelől Zsuzsónak semmi kétsége ne legyen, Terus le is hajolt, hogy egy- egy gyomot kitépjen a járdát övező rózsák közül

- Jaj, lelkem, Zsuzsókám, de rég is láttalak! - kezdte a negédes beszédet Terus.
Hogy megy a sorod, angyalom? Olyan szép kerek vagy mindenütt. Ugye, babád lesz, csillagom?

Zsuzsó, miután hagyták megszólalni, olyat mondott, hogy mindhárom asszonyban bennrekedt a szó. Először is, nevetett egy nagyot, aztán közölte, hogy bár szeretnének babát, de egyelőre nem lesz. A gömbölyded vonalait meg annak köszönheti, hogy a férjurának így tetszik. Elhalmozza asszonyát mindenféle édességgel, süteménnyel, nápolyival, gondosan ügyelve arra, hogy súlyából egy dekányit se veszítsen.
Miután ezt tudtára adta a három érdeklődőnek, gyöngyöző kacajával máris továbbhaladt, faképnél hagyva az elképedt asszonyságokat
- Hallottátok? Így tetszik neki. Hogy a fene a gusztusát! - hüledezett Julis.
- Van ilyen, no. Nem mindenki szereti a piszkafát - kontrázott Boris.
- Nem hát. Szegény jó uram is mindig azt mondta, csak a kutya játszik csontokkal. Ezért szerette az én sódaramat. - s szegény jó ura emlékére már vetette is a keresztet Terus.

Aztán ott maradtak magukra ismét. A három tudor az udvar közepén. A megválaszolatlan kérdés körül forgott minden gondolatuk Szavak nélkül is egyetértettek abban, hogy ez a mai nap nem múlhat el anélkül, hogy végre bizonyságot ne szereznének afelől, ki terhes a faluban.

A pillanat, hogy a talány végre megoldódjék, hamarabb elérkezett, mintsem gondolták volna.
A bolttal szemközti ház kapuján, jól megpakolt táskával a kezében, nem más lépett ki, mint az egyetlen, aki ezt a roppant fontos kérdést képes hitelesen megválaszolni. Marika, a védőnő, teljes életnagyságban. Három asszonyságunk nyomban kilépett a kapun és minden gyorsaságát összeszedve igyekezett azon, hogy elérje őt, mielőtt még a kocsijába ülne és elhajtana anélkül, hogy meg tudnák végre: kinél lesz gyermekáldás a faluban?
Már úgy tűnt, kicsúszik a kezeik közül Marika is, meg a válasz is, mert az asszony igen csak sietősre fogta a lépteit kocsija felé. Julis ezt semmiképp sem akarta, így elkiáltotta magát:

- Marika, drága! Ne siessen már annyira! Várjon meg minket, szegény öregasszonyokat!

A védőnő lassított a léptein, így Julis, Boris és Terus esélyt kapott arra, hogy megtudják végre a közérdekű információt.

- De régen járt erre, Marikám - pihegett a sietségtől levegő után kapkodva Terus.
- Aztán mi járatban erre mifelénk, csillagom? - tért máris a tárgyra Boris.

Marika sietett ugyan, de udvariasan és készségesen megválaszolta a kérdést, mert tudta, úgysem szabadul, amíg az asszonyságok kíváncsiságát ki nem elégíti.

- Itt voltam Manci néniéknél. Beugrottam egy kis jó házikolbászért, meg vettem tőlük egy pár tojást is.

A három asszony arcára kiült a csalódás. Julis ocsúdott fel hamarabb

- Csak ezért jött, Marikám? - kérdezte olyan hangon, aki még bizakodik abban, hogy hozzájut még valami plusz információhoz.

- Egyelőre csak ezt viszem. De holnap jövök és veszek egy zsák krumplit is, meg egy kis hagymát, talán. - hangzott Marika válasza.

A három asszony toporgott, mindegyik kereste magában a szavakat, hogy megkérdezze a lényeget. Végül Terus tette fel a kérdést körültekintően, óvatosan.

- Mondja csak, lelkem? Más dolga nincsen minálunk?
- Hogy érti, Terus néni? - nézett tanácstalanul Marika.
- Ne értetlenkedj már, Terus, kérdezd meg rendesen! - csattant fel Julis, majd átvette a beszélgetés fonalát.
- Csak azt akarta megtudni a Terus, van-e terhes asszonyka a faluban, akiért érdemes lenne jönni - adta a magyarázatot a védőnőnek.
Marika mosolyogva közölte, jelenleg nincsen kismama a faluban, de ha lesz, semmiképpen nem mulasztja el, hogy ezt az örömteli hírt megossza velük.
Azzal elköszönt, mosolyogva beült a kocsiba és magára hagyta a három jó asszonyt.

Terus, Boris és Julis némán álldogáltak még néhány percig az út szélén, nézték a védőnő egyre távolodó kocsiját.
- No, de ilyet! - Julis szólalt meg előbb - hallottátok ezt? Senki nem terhes.

A másik kettő, mintha hinni sem akarná a dolgot, fejét csóválta és hümmögött magában.
- Hát nem. Senki nem terhes. - nyugtázta a tényt Terus is.

Ezen még elméláztak pár pillanatig, aztán Julis új erőre kapott. Belekarolt a másik kettőbe és élénken mondókájába fogott.

- De én most olyat mondok nektek! Hallottátok, hogy a Tímár Józsi csalja a feleségét?
- Ne mondd! - hüledezett a másik kettő.
- De bíz' mondom: Gyertek csak be hozzám, elmondom, amit tudok. De aztán senkinek egy szót se!
Aztán nagy egyetértésben vonult a három tudor Julis konyhájába, hogy a sezlonon ülve, pogácsát rágcsálva, mellé jó kis aszút kortyolgatva, megvitassák Tímár Józsi hűtlenségét.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Lulemy
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 188
Regisztrált: 2
Kereső robot: 33
Összes: 223
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.196 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz