Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Tanmese

, 351 olvasás, Frekventor , 4 hozzászólás

Természet

- Gyere kis unokám, ültetünk néhány magoncot, hátha megerednek a helyükön.. Látod, a kapával csinálok egy kis mélyedést, az aljába keverek a földdel egy kis marhatrágyát, jöhet az almamag, abból amit az előbb befaltál, most egy kis földet szórunk rá, végül meglocsoljuk Ebbe a sorba még kilencet ültetünk, te meg kérlek öntözd meg mindet.

Miután végeztek, a föld magára maradt. Mivel a kert végébe ültették a magokat, ritkán jártak arra, nem is tudták mi történik azon a területen. Alig telt el néhány nap, mikor reggelre megjelent a sorban az első aprócska martilapu, másnap még öt testvére követte. Az ötödik napon a mezei Iringó kelt ki, aztán követték sorra a gyomnövények. Szorgalmasan asszimiláltak, termelték a klorofilt és fürgén erősödtek Egy idő után már elég sokan voltak ahhoz, hogy harcoljanak az élettérért. Esténként fennhangon hirdették, hogy övék az egyetlen jog az életben maradásra, majd meglátják a többiek, amikor jön a felsőbbrendű Ember, csak őket hagyják meg a sorban. Az angolperje dölyfösen terpeszkedett, és hivatkozva külföldi előkelő származására, kizárólag magát tartotta fontosnak. A tövises iglice lehurrogta.
- Tán nem hallottál róla te faragatlan perje, de az én nevem Spinosa, rólam már a történelemkönyvek is említést tesznek, és jó lesz, ha vigyázol, egyszer még átdöflek a tüskéimmel.
- Az én őshazám Észak- Amerika- kérkedett a selyemkóró- és labdába sem rúghattok mellettem, ha majd megnövök. Különben is hogy kerül ilyen elit társaságba a peszterce, amit köztudottan a latin megnevezése leleplez. Fekete! Azaz Ballota Nigra!
- Majd meglátjátok, engem szeret az Ember, én kellek neki, a pitypang.
- Valld csak be a másik neved is, te Pongyola Pitypang, morgott rá dühösen a szulák- ledér és kacér viselkedésed miatt tűrnek meg az Emberek.
Minden este azon veszekedtek, melyikük ér többet az embernek, és közben egyre többen lettek. Volt, aki takarta a többieket széles levelével, hogy azok ne jussanak az éltető napfényhez. Mások felkapaszkodtak a többi gyom tetejére és megpróbálták megfojtani őket.. A nagy tülekedésbe észre sem vették, hogy új jövevény érkezett, pici széles levelei peremén apró recéket viselt.. A boglárka vette először észre, és letámadta.
- Hát te ki vagy, csenevész jószág?
- Almafa leszek, ha megnövök…
- Még hogy fa?! Hát nem láttál még igazi fát? Ők nagyok és hatalmasak, az Ember is tisztelettel bánik velük.
- Legjobb, ha öngyilkos leszel. – biztatta a borzas bükköny- köztünk ugyan semmire sem viszed, száradj ki!
A kis alma tanakodott egy darabig, aztán elkezdett kiszáradni. Ekkoriban történt, hogy nagyapónak eszébe jutott a vetés, hívta unokáját is, nézzenek utána, mi lett belőle.
- Hű mennyi gaz! - szörnyülködött az apó –ezt aztán csak óvatosan lehet kigyomlálni. Keresek egy alma magoncot, megmutatom, aztán te is csinálhatod.
Kezdte kihúzogatni a gyomokat, míg a martilapu alatt rálelt a kis növénykére.
- Ő lesz az – mutatta az unokának – csak ilyen maradhat.
Szorgalmasan gyomlálták ki a sok gőgös, erős, rátarti gyomnövényeket, már csak egy peszterce rejtőzködött a sorban.
- Nohát ugye megmondtam, hogy én leszek a kiválasztott! –szólt dölyfösen az almákhoz.
Ekkor azonban nagyapó ismét átnézte a sort, és faggatta unokáját, vajon miért hagyott egy gyomot a sorban? Azzal kihúzta az egy szem maradék gazt.
- Pedig milyen szép virágja volt… mondta csalódottan a kis unoka.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 3
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 16
Jelenlévők:
 · Szadam


Page generated in 0.0199 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz