Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A pattantyús

, 427 olvasás, Frekventor , 7 hozzászólás

Kaland

Az ezerötszázhatvanegyes év elején nagy volt a sürgés-forgás Csesznek várában, hírét vették, hogy erre tart a törökök egyik serege. A szokásos tizenöt lovas és ötven gyalogos véderő felduzzadt harminckét lovas és százhúsz gyalogos katonára. Ez is kevés volt, de Wathay uram a vár- kapitány úgy vélte, hogy ennél több embert nem tudnak ellátni a falak között. Mindenki harcra készült. A gazdatisztek szekérszámra halmozták a gabonát a tárlókba, megteltek a pincék vizes és boros hordókkal, az építészek a nyílások környékét tették biztonságosabbá támfalakkal, kiékelésekkel, eközben a fegyverkovácsok gyártották a muníciót, átnézték az ágyúkat, tarackokat, puskákat., a vár gyomrában kellő mennyiségű puskaport halmoztak föl.

Kállai István pattantyús az északi várkapu mellett rendezgette tüzelőállását. Nagy becsben tartotta huszonnégy fontos ágyúját, melyből tizenhárom és fél kilós lövedékeket lehetett kilőni akár egy kilométerre is. Az összes fortély a kisujjában volt, három segédjével gyorsan és pontosan teljesítették a harci parancsokat. A felkészülés menetében fényesre dörzsöltette embereivel a cső belsejét, nehogy valami kosz lelassítsa, vagy beszorítsa a lövedéket, mert abból még baj is lehet.. Aztán maga köré hívta a segédeket és bemutatót tartott nekik.
- Ez itt a kőgolyó, ezt lőjük a törökök ágyúira, ez áttöri azok fa mellvédjeit, és darabokra törve megnyuvasztja az összes pattantyúst a közelben. Ez a vasgolyó kell az ostromállványok szétzúzására.. Ezt a marhabőrből készült golyóbist megtöltitek mindenféle holmival. Mehet bele elgörbült szög, törött kanál, cserépdarabok, amit csak össze tudtok szedni a várban. Amikor támad a török gyalogság, ezt lőjük a sorai közé, ahol a bőr szétszakad és a repülő vasdarabok rengeteg törököt megsebesítenek. Ezt nevezzük kartácstűznek.
- Tűzmester uram látok itt vasgolyókat összeláncolva. Ez mire jó?
- Jó kérdés Jancsi fiam! Kicsit megnöveled a szokásos lőpormennyiséget, mondjuk hozzáraksz még egy marékkal, és betöltöd a két golyót egyszerre. Ha elsütöd az ágyút, a két golyó elkezd kacsázni a törökök közt, és aki a lánc közé kerül, alaposan megjárja.
Így okította embereit, aztán meg fabrikáltak további golyóbisokat és felhalmozták az ágyú közelébe. Mivel a tüzelés után az ágyúcső annyira felmelegszik, hogy egy darabig nem lehet bele lőport tenni, gondoskodni kellett a hűtésről, csapra ütöttek két vizes hordót, a csapok alá favödröket tettek, majd azzal hűtik a csövet. Istvánnak voltak nagy gyapjútakarói, ha azok átáztak, ráborítva a lövegre gyorsan lehűtötték, újra lehetett lőni.

Wathay Lőrinc várkapitány közvetlen modorával hamar belopta magát az emberek szívébe. Sokra tartotta a bátorságot, maga is kilovagolt portyázni a környékre, néha még törököt is fogtak embereivel. A fegyelmet megkövetelte, és keményen büntette a renitenseket.. A jóféle borokat viszont maga is szívesen kortyolgatta, és ezt többnyire elnézte embereinek is. Ha felöntött a garatra, egy kicsit erőszakosabb lett, de ez nem ártott a tekintélyének. A tüzéreket nagyra tartotta, mondogatta is mindig, hogy ha jó a tüzérség, a török kívül marad, az ágyúkkal mindenkit távol lehet tartani. A várhoz tizenhat különféle ágyú tartozott, ezeket tűzerejük szerint osztotta szét a várható támadási irányokba. Leginkább északnyugat felől lehetett a várhoz jutni, a többi oldal természetes védelemmel rendelkezett, a meredek hegyoldalak megmászása szinte lehetetlen volt.

Bakonyszentlászló irányából érkezett a török sereg, Mehmed pasa kétezer harcossal és tizenkét ágyúval vette körbe a várat. Amint egy kilométeren belül közelítették a várat, Kállai tüzérei rögtön lőni kezdték az ostromlókat. Néhány törököt ilyen messziről is harcképtelenné tudtak tenni. A török tüzérek egészen közelről kezdtek lőni, és minden éjjel közelebb lopóztak. Bontották a várkaput és a környező falakat, de minden éjjel helyrehozták a magyar mesteremberek. Az ostrom harmadik napjára elkészültek a törökök két ostromtoronnyal, mögé bújva gördítették a monstrumot a várfal felé. Kállai olyan pontos lövéseket adott le a tornyokra, hogy azok kezdtek megrogyni, egész éjjel dolgoztak a felújításán. Két hétig próbálkoztak a törökök minden erejükkel a vár elfoglalásával, közben egyre fogytak, a kegyetlen kartácstűz sok harcost megölt. Mehmed pasa dühösen hajszolta embereit, nem érdekelte, hogy seregének már csak a fele maradt meg.. Wathay megfigyelte, hogy a török vezérkar minden nap délután ötkor ülésezik egy díszes sátorban, a vártól mintegy hatszáz méterre. Hivatta Kállait, és előadta neki elképzelését.
- István, feltűnt hogy a maga ágyúja túllő a török vonalakon, tán még a parancsnoki sátort is elérhetné. Azt tudom, hogy kartáccsal nem tud akkorát lőni, a golyók meg nem sok kárt okoznak, ha nem pontosan az embert találják el. Mivel lehetne eredményesen tűz alá venni a török vezérkart?
- Két összeláncolt golyóval megpróbálhatom- felelte bizakodva Kállai.
- No hadd lám! Ma ötre úgy készüljön, hogy én is ott leszek.
Már elmúlt néhány perccel öt óra, a török vezetőség megkezdte a haditanácsot, mikor a várkapitány kiadta a tűzparancsot. Kállai a gondosan kiméricskélt lőporral útjára indította az összeláncolt golyókat.. Azoknak, mintha szemük volna, egyenesen a sátor irányába tartottak békésen egymáshoz simulva. A célnál az egyik golyó eltörte a sátorkarót, ez kissé lefékezte, ettől kezdve a két golyó egymást rángatva kétméteres körzetben mindent letarolt. Két török tisztet kettévágott, ezek azonnal szörnyet haltak, Mehmed pasa elvesztette térd alatt mindkét lábát, majd a két golyó elérte az étkező sátrat is, ott megölte az egyik szolgát, végül egy facövekre csavarodva megálltak.
Másnap a török sereg maradék eszközeit összepakolta, és elindultak Zirc irányába, hogy csatlakozzanak a veszprémi főerőkhöz.
Nagy volt az öröm a várban, a kapitány engedélyezte egy nagy hordó bor szétosztását, Kállait pedig komoly pénzjutalomba részesítette. Hasonló erejű török sereg még két ízben próbálta bevenni a várat, de mindig kudarcot vallottak.
Már ezerötszázhetvenhármat írtunk, mikor egy portyázó török csapat elfogását követően örömében a várkapitány kissé felöntött a garatra. Körbejárta a tüzelőállásokat, és éppen Kállaiék lőállása mögött egy üregben észrevett egy régi ötfontos ágyút. A segédekkel kivonszoltatta, és kirakatta az egyik lőrésre. Utasította őket, hogy tömjék meg a szükséges mennyiségű lőporral, és tegyenek bele egy kisebb kőgolyót. Ekkor került elő Kállai, akire ráförmedt a kapitány, hogy süsse el az ágyút.
- Uram, ne kívánja, veszélyes lehet. Már régen kiselejteztük ezt az ágyút, a fém hangja elárulta, hogy repedezik.
- Ezt a lövést még ki kell bírnia. Megnézem milyen messzire köpi el a kőgolyót.
- Nem tehetem kapitány uram, az életünkkel játszunk,
- Hát akkor játsszunk! –szólt a kapitány, és kikapta az egyik segéd kezéből az égő fáklyát., majd saját kezűleg a kanóchoz érintette.
Hatalmas robbanás következett. A bele erőltetett kőgolyó megszorult, a hibás cső pedig darabokra szakadt. A kapitány mellkasát szinte ketté vágta az egyik szilánk, egy másik Kállai nyakába vágódott. Rövid haláltusa után mindketten áldozatul estek az értelmetlen lövésnek. Nem érték meg azt a szégyent, hogy parancsra ezerötszázkilencvennégyben harc nélkül át kellett adni a várat a töröknek, amit aztán négy évre rá súlyos harcok árán foglaltunk vissza.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 17

Page generated in 0.0207 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz