Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Platánfa

, 471 olvasás, vorosjudit , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Vén, öreg platánfa,
én szomorúságom...
Elvitted messzire,
elvitted az álmom.
Sok minek, miértnek
vagy te a tudója,
s nem lehetsz egynek sem
soha árulója.
Nézem a koronád,
hallom suttogását,
érzem a fájdalom
törzsben roppanását.
Hogyan gondolhattam,
oltalmad megvédhet,
árnyad azt sugallta,
baj itt nem történhet.
“Egyedül, egyedül”,
ezt súgja minden ág...
Most csak a zord magány
bús csendje ölel át.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: vorosjudit
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 27
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15
Összes: 45
Jelenlévők:
 · Anshin
 · gszabo
 · Sutyi


Page generated in 0.042 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz