Lepereg rólam minden bánat
mint falevélről a harmatcsepp,
vigyázó szemed hagytad nálam
bálványként imádó kedvesem.
Szélfútta jaj kiáltásaim
ím hegyen-völgyön át suhannak,
felkaroltad újra szárnyaim
a könnycseppek is elapadtak.
Nincs több csillagtalan éjszaka
gyémántként ragyognak napjaim,
belevésem neved általa
és szívemben őrzöm csókjaid.
Gondűző lélekkel szárnyalunk
szelíden, akár egy kis madár,
nem vívunk csatát, nem harcolunk
lepereg csendben a rút magány.
S ha átölel a hangtalan éj
ledobjuk fáradt szárnyainkat,
forró s csupasz testünk lázban ég
mi helyt adunk szép vágyainknak.