Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tóparton

, 346 olvasás, Pandora , 0 hozzászólás

Természet

Nézd csak, a tó partján játszik a szél
az öreg fűzfa ifjú levelén,
fent a folyó párája száll alább,
s a hosszú napfény sugara haránt.

A víz fölött a sárga-arcú Nap,
felé biccent egy szürke vadgalamb,
a másik átszeli a fényt, az árnyt,
sikló vízisíel törött ág gyanánt.

Szemben öles fa barkácsol homályt,
s víg bozótos nyújtja kalász nyakát,
puhábban hull a hallgatás szava,
mint gyepre a nyíló virág illata.

Csobogástól nyugszik itt a jellem,
vibráló léken pilled az ember,
közelednek a messzi távolok,
álmok szenderülnek, súlytalanok.

Bokor alján zsenge levél, kinyílt ibolya,
fatörzsén iszalag kígyózik tova,
sugárnyalábra könyöklő felhő,
sás susogás, száraz ringó vessző.

Oldalt mélyedés, egy vizes lábnyom,
árvacsalán nő, bíbor alabástrom.
Lassan elnyújtózik bennem a csend,
kósza lábam várj, ne siess, ne eredj.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 8
Kereső robot: 14
Összes: 38
Jelenlévők:
 · arttur
 · Bádogbögre
 · Divima
 · hazugsagok
 · Kavics
 · nagyvendel
 · northman
 · Öreg
 · Ravain


Page generated in 0.0342 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz