Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kifordított

, 383 olvasás, ariel , 0 hozzászólás

Elmélkedés

…. és kiégette az oxigént
a levegőből a pokol,
forrongó tűz birtokol
alvót és ébredőt...
- bár fehér szeretőt tart
gödrében az ördög is,
de hamis a csillogás,
s nincsenek ablakok...
... bár még én is
fehérben vagyok,
de már magához kötözött
erősen az árny.
- Jó lenne újra
egy akármilyen szárny...
... mert tündéreket használ
a gonosz, ütközőnek
s reményeket hazudik
sármosan...
- talányosan
izzó szenvedélyt is adott,
de nem hagyott választást,
sem jövőt,
s nem kíséri ki az ajtón
az elmenőt,
de összetépi,
mert neki még így is megéri...
Elhagyott árnyékokba
burkolózik az éj,
suhogva sodorja
a szél az álom-hangokat,
meglátogat engem is éjjel
a mélység,
semmi kétség, ordítanom kell,
hogy nem vagyok
áldozat...
Már nem elég
fehérbe öltöztetni
a lelkeket,
fényruhában is eltaposnak
az árnyak...
megvárnak éjszaka,
mikor testedből kiáramlik
a lényeged,
s kifordított jövőképet
küldenek a mának...
... egy hazug, mű-világban
ránk az angyalok sem vigyáznak...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: ariel
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 36
Jelenlévők:
 · ferzoltan
 · Zsiga Lajos


Page generated in 0.0413 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz