Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mária Magdolna

, 358 olvasás, Pandora , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Most egyedül könyörög magában,
sorvasztja a gond, a megtört magány,
lelkében őrzi a fájó homályt,
vigaszt nem lel a koldus-sarokban.

Ő már tudta mit más tudni nem mert,
terhe alatt a kín feszeng, hallgat,
erében a rádöbbenés ballag,
csoda fohászt mond, kérve az Istent.

Csokrot kötne, színes csipkecsokrot,
tarkát, pirosat, fehéret, sárgát,
de szeme előtt vérzik a jóság,
látja halni a szent rózsabokrot.

Cseppben a fény, s míg földre vág dörög,
vérezve vakon vérrózsa nyílik,
belé is hasít a tövis most míg
karmolják a piros rózsakörmök.

Felette a tompa esti ég-jel
hamvasztja álmát könnytől eredve,
dermedten feszül vassá meredve,
s jövőképe lassan benne ég el.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 6
Kereső robot: 10
Összes: 30
Jelenlévők:
 · arttur
 · Divima
 · Kavics
 · Kócos
 · PiaNista
 · Ravain


Page generated in 0.0396 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz