Részecskék ütköznek
Egy alagútban.
Új fekete lyuk
Készül.
Klónozott emberek
Járnak közöttünk.
Befurakodnak
Végül.
De mi tudjuk, hogy
Valami más is van,
Valami még létezik
Az Univerzumban.
Én nem értettem a
Szentháromságot
De amióta
Gyűröttebb homlokkal
Járom a világot
Rájöttem: csupán csak
Hinni kell.
S aki a hit erejével épít
Piramist, vagy Katedrálist,
Vagy agyából
Kipattant néhány
Örökérvényű gondolat,
Eljutott máris
A halhatatlanságig.
S aki tudja, hogy
Istené a dicsőség,
Ő nem akar
Saját jogán
Eljutni a
Golgotáig.
A Svájci alagútban
Súlytalanul száguldanak
az Isteni részecskék,
Bizonyosságul
A hitetleneknek.
Talán most már
Megtudjuk a
Valóságot.
Itt állunk a
Teremtett világ
Vékonyka fonalán
A végtelen időben
Várva a csodát,
Az Isteni szikrát
A feltámadást,
Amely minden hívő
Léleknek megadatik.
Remélve az
Örök életet,
Az örökkévalóságban.
Végül kiülünk a világvégére,
S lábainkat lógatjuk a semmibe.
Megjegyzés: 2016. március. 22