Navigáció


RSS: összes ·




Mese: Pestis IV.

, 416 olvasás, woodootroll , 0 hozzászólás

Misztikum

Pestisdoktor

A Wallpeline Lane végtelennek tűnő főutcája mint patak a sziklák közt tekergett végeláthatatlanul London legkülső egyházközségében, egészen a Northumbria Eadwine ősi kolostoráig. Bár ebben a községben még nem tombolt fékeveszetten a Pestis, az utat mégis gondosan egymás mellé fektetett halottak szegélyezték, rongyokkal, néhol fehér vászonnal takarva. A viseletes macskaköves út kongott az ürességtől, csak egy kordé kerekeinek panaszos nyikorgása hallatszott, amit egy elcsigázott ember tolt, arcán törődöttség, és unott fáradtság látszott. A kétszintes házak sora, komoran emelkedett a keskeny főút fölé, az ablakok zsaluzatai mindenhol gondosan reteszelve. Az emberek bezárkóztak házaikba a szörnyű augusztusi hőség és a ragály elől, hitük szerint a rossz levegő és a meleg felelős a kór terjedéséért. Egyedül a marhapiac melletti Gray’s ivójában volt némi mozgás, a bátrabbak ott leltek némi könnyedségre a jóféle sör által, és persze az információ csere nagyrészt is itt zajlott.
A kanyar után már látszottak Eadwine hatalmas kőfalai, a hétszáz éves kolostor magányosan tornyosult a városrész fölé. A lemenő nap fénye hátulról világította meg, és az árnyéka lassan bekebelezte a főút házait, rátelepedett az elgyötört épületek keskeny mellék utcáira. A többszintes épületek kiugró tető szerkezetei szinte egymásba fonódtak, a homály pillanatok alatt eluralkodott az elhagyatott kapubejárókban. A házak gerenda szerkezetei óriási, düledező csonttemető voltak a távolból.
Az alsóvárosokban már nem mindenhová jutott őr a fertőzött házak elé, csak a vészjósló piros festék jelezte a kapukon, arat a halál és a dögvész már minden irányban kezd szét terjedni, és szedni áldozatait.
Valami mozdult az utcán. Egy magányos alak ballagott egykedvűen célja felé. A magas férfin testhez álló fekete bőrkabát, alja leért egészen a földig. Vastag derékszíján bőr zacskók, és apró csatos táskák sokasága. Fénylő gombsor ami a nyakától egészen a földig sorakozott teljes magasságában, tompán csillogott a kezében tartott olajlámpás fényében. Vállára, illatos olajokkal átitatott cserzett bőr mellény borítva, szintén csatokkal gondosan rögzítve tartotta az egész fejet be borító durva vászon csukját. A csukja alatt viszont nem emberi arc sejlett elő, hanem egy méretes, bizarr madárcsőr nyúlt ki gonosz határozottsággal a külvilágba. Az alkalmatosság merev bőr elemei gondos kezek által szorosan összevarrva, megakadályozva a külvilág káros levegőjének és nedveinek a bejutását. A groteszk csőr átható levendula illatot árasztott, a belezsúfolt gyógynövények és illatos virágok miatt. Felette, két átlátszó precízen csiszolt kerek üvegen át, emberi szemek vizslatták a távolban a kolostor falait. Fején fekete, széles karimájú vastag bivalybőr kalap. Messziről a torz madárember ruha tiszteletet parancsoló, és félelmetes túlvilági lény benyomását keltette.
Nyáron, a nem épp praktikus viseletben ha megjelent valahol, az biztos jele volt a ragály jelenlétének is, a félelmetes és rettegett pestisdoktor nem volt szívesen látott vendég a házak falain belül.
A gyalogos kimérten és céltudatosan baktatott a már enyhén felfelé ívelő utcán, Eadwine sötét sziluettje felé. Az apró ablakok zsalujainak résein ijedt tekintetek kisérték útját.

Végre nem esett. A levegő tisztaságát még így a maszk alatt is érezni, megkönnyebbülés lett volna ez bárki emberfia számára ha elhagyhatta a várost, pláne ezekben a vészjósló időkben. Valahol a közelben, egy kuvik hangja törte meg a halk szél zúgást.

A méretes fa kapun függő vas kopogtató karika, fémes koppanásokkal töltötte meg az udvart. Nem túl sokára a kis kémlelő nyílás ablaka nyikorogva feltárult. A sötétben, fáklyaláng fénye egy szerzetes hunyorgó arcát világította meg. A madárcsőr bólintott, majd kis váratva lassan kinyílt a nehéz kapuszárny és Ash belépett a kolostor belső udvarába.
Az átrium húsz láb széles, és legalább ötven láb hosszú volt. Nem túl nagy, de mégis méretes belső udvart, komor oszlopokon nyugvó felső szint keretezte. Középen Mária szobor, és a felső szint víz elvezető csatornái faragott víz köpőkben végződtek. Nappal, talán egy szebb korban barátságosnak is mondható lehetett, de mára a romos szürke kőfalakból ősi titkok áporodott bűze szivárgott a levegőbe. Az udvar sarkába a gazdasági épület mellett kőkávás kút. Mélyén Ash, tudta nem víz, hanem ciszternák kiterjedt hálózata szőtte be a kolostor föld alatti részét. Agya egy rejtett zugában emlékezett a térképre is, amit most óvatosan próbált felidézni, vigyázva, hogy gondolatai rejtve maradhassanak az illetéktelenek elől.
Emlékeiben felsejlettek küldetésének néhány nehezen megszerzett információi, és a Hálózatuk meridiánjának szavai. Várja majd itt némi segítség ha igaz, de hogy ki és mikor azt nem tudta, ha akarja meg találja az ismeretlen barát, de siettetni nem lehet az eseményeket, az egyház félelmetes hatalmassága az inkvizítor, a közelben van. Ash csak remélni tudta hogy ma végre préda válik a ragadozóból, nem töprengett hát sokat, figyelme a feladatra összpontosult, érzékeit ki élesítette. Teste, és egész lénye a harcra készült fel. Sok társának vére folyt el azért hogy most itt lehessen, küldetése megtiszteltetés és egyben merész kihívás is volt számára.
Kövér, fekete csuhás szerzetes sietett elé. Szája elé rongydarab szorítva, szemén szürke hályog. A szempár üvegesen meredt előre, léptei mégis magabiztosak voltak, ahogy odaért Ashhez, és már mutatta is az utat, barátságos kézmozdulattal. A madárcsőr szótlanul követte.
- Fáradjon jó uram utánam, jöjjön csak. Egyik rendtársunk nincs jól, Isten irgalmazzon, reméljük nem a pestis csapott le reá.
Ash nem szólt, csak bólintott.
- Kérem uram, számítunk diszkréciójára, mi egy kis zárt közösség vagyunk, és az Úr kegyelméből jó keresztények.
Hangja idegesnek tűnt, kapkodó kövéres mozdulatai jártában suta billegésbe csaptak át, fejét úgy kapkodta mintha csak attól félne valaki meghallja beszédét.
- Nálunk vendégeskedik Nicholaus Eymerich bíboros, a Szent inkvizíció tiszteletre méltó Generálisa.
- Sajnos mintha nem lenne elég manapság Lucifer bosszúja, a szörnyű Pestis, amit fejünkre küldött, Isten irgalmazzon, meg számlálhatatlan a tévelygő eretnek is felénk, a tisztelendő atya buzgón téríti a hitehagyott lelkeket.
Útjuk egy csigalépcsőn vezetett a föld alatti szintre. A folyosóra érve, amit két fáklya gyér fénye világított be, egy vaskos ajtóhoz fordultak. A szerzetes ideges fecsegése nem hagyott alább.
- A tisztelendő épp esti pihenőjére tért meg az első szint vendég szobájában. - Mondta. Az ajtó kinyílt, és egy kis cellába léptek be. Néhány gyertya illata és orrfacsaró gyanta szaga csapott ki a helyiségből. Alacsony, boltíveken támaszkodó kis mennyezetről vas gyertyatartó lógott, a bútorzat mindössze egy fa ágy és kis asztal volt csupán. Az ágyon, egy férfi feküdt, arcán számtalan fekéllyel, apró vöröses duzzanattal. Szája nyitva, valamiféle imát motyogott csukott szemmel, karjain, hóna alatt hatalmas duzzanatok jelezték a betegséget. Kezében egy feszületet szorongatott. Nem volt sok ideje hátra.
Ha ez csapda gondolta Ash.. Lassú mozdulattal letette a nehéz táskát, és meg igazította a könyékig érő kesztyűket kezein. A táskába apró orvosságos üvegcsék koccantak egymásnak. Mindennél jobban vágyott betekinteni a Fények világába, pőrének, és meztelennek érezte magát e nélkül. De nem tehette.
Ahogy ezt végig gondolta, egy hang szólalt meg a fejében.
- Ashiel Khiniash. - szólította nevén az ismeretlen.
Pillantása újra a kövér szerzetesre villant. Keze ökölbe szorult, és várt.
- Tedd a dolgod vadász, immáron nem vagy már egyedül – szólt újra a hang.
Ash figyelmét nem kerülte el a szerzetes nyakában lógó ametiszt, és zafír kövekből készült nyaklánc. A hang tulajdonosa a kövér Kvalifikátor volt, ujjával figyelem felkeltően babrálta a köveket. Tudta, a kövek nem csupán díszek voltak számára, komoly segítség volt munkájában, tisztán tartották, és erősítették asztrális védelmét.
- Ő lenne az a testvérünk. - Mutatott az ágyon heverő emberre.
- Értem - válaszolt a Pestisdoktor. Mikor jelentkeztek a tünetek?
- Meridián? – Válaszolt Ash a szellemi síkokon.
- Néhány napja. Ő az egyedüli betegünk. – Mondta a kövér.
- Illúziók világa ez, tarsd nyitva a szemed vadász. Ősibb titkok vannak itt, mint azt valaha gondoltuk volna.. Az idő is szorít minket, a célpont bevégzi akaratát ma, kiürül, és pihenni fog. Egyszerre kell támadnunk.
- Mennem kell jó uram, magadra hagylak. - Mondta nyugodt hangon, és ezzel elsietett.
Ash tudta, erős idéző mágia lehet a háttérbe, olyan rúnákat látott a kövekbe vésve amikkel még eddig nem találkozott. Talán nem is egyszerű kolostor ez, hanem a gonosz fekélyes tanyája, évszázadok óta rothadó fekete mágiával átitatott gyűlöletes fészek.
A pestisdoktor nem szólt, csak gyors mozdulattal levette a maszkot. Az illatos növények a földre szóródtak a méretes csőr orrból, a szobába kellemes, átható levendula illata kavargott. A kristály lencséken vad táncot jártak a gyertyák fényei. A nehéz öltözék tompa puffanással vágódott a padlónak, csak akadályozná a szabad mozgásban. Alatta sötét színű testhez álló ruha. Fegyver nem volt nála, ostobaság is lett volna hoznia, ráadásul szükség sincs rá, a csuklóin lüktető éjfekete társai hoznak neki ha kell. A madárcsőr maszkot újra a fejére húzta, és útnak indult..

Az inkvizítor kéjesen lebegett a dübörgő asztrál vihar- ban, hihetetlen érzelmeket kapott, a kiszolgáltatott ifjú gyűlölete átjárta szellemi valóját, fájdalma és rettegése mézédes táplálékként szolgált számára.
Intenzív kiteljesedését azonban valami megzavarta. Apró kis rezdülés volt, enyhe hullám mindössze, de avatott szeme tudta, a megszokott harmóniát megtörte valami vagy valaki. Egy arcátlan betolakodó, aki eddig nem volt jelen, most orvul betört kis világába. Egész teste remegett ahogy magába szívta áldozata haláltusáját, most viszont figyelmét egész másra kellett összpontosítania. Méregzöld harag öntötte el, szája undorodó fintorba fordult. Pillantását kék fényben izzó idéző rúnákra emelte, gondolatait hatalommal töltötte meg. Testőreit két évtizede nem kellett magához szólítania, de érezte, nem mindennapi ellenség érkezett.

Sötét árny moccant a ciszterna mélyén. A vadász, egy titkos rejtekajtón keresztül hagyta el a szobát, hogy a figyelő szemek ne fogjanak gyanút. Hadd higgyék, a doktor a munkáját végzi épp. Most óvatos mozdulatokkal kúszott egyre följebb a kút sötétjében, a pontosan egymásban illesztett kövek apró résein kapaszkodva meg újaival. A kútkáván átlendülve két lépéssel el is tűnt az átriumból, és immáron a falakon belül folytatta útját az emeleti helyiségek felé. Az épület szárnya elhagyatott volt, a folyosókon szabályos távolságokra egymástól, mives vas falitartókban vaskos gyertyák égtek.
Ashnek fura előérzete támadt. Ahogy felért a csigalépcsőn, és kilépett a nyitott erkély folyosóra, egy pillanatra megszédült, de a múló rosszullét nem okozott tovább gondot számára. Az enyhe émelygés a gyomrába megmaradt, és fura meg magyarázhatatlan szorongás fogta el. Hátát neki vetette a folyosó falának, és hagyta hogy a szellő ami átjárta az első szintet, végig simogassa arcát.
Fura, hogy a Meridián nem jelentkezett többé, de bizonyára tudja feladatát. Harmadik szemét még mindig nem használhatta, a szellembeszéd is kockázattal járt, talán ez az oka hogy nem hall felőle.
A félelem ami megjelent benne, nem tompult, inkább erősödött. Kétségek kezdték gyötörni, és egyre gyorsabban kezdte kapkodni a levegőt. A lépcsőház vékony ablakához lépett és kinézett rajta. Az újhold sárgás fényében a kolostor melletti öreg temető látszott. Apró kő keresztek, és sírtáblák sorakoztak szorosan egymás mellett, kísérteties köd lengte körül a dombtetőt. Néhol árnyakat vélt mozdulni, de ha jobban szemlélte, csak a fák és bokrok ágai tréfálták csak meg. A távolban, hatalmas terpeszkedő sötét folt a város lehetett.
A folyosó falain gyertyaláng fényei jártak táncot, a falak magasan Ash fölé tornyosulva próbálták bekebelezni őt. Az árnyék néha néha maga alá gyűrte a fényt, és ahol győzedelmeskedett, a szurokfekete köd fura lényeket szült. Egy szürke négylábú állat kisérteties nyugodtsággal baktatott felé, bundája csapzott mint az elhullott állatoké. Talán egy macska volt. Hosszú farkát élettelenül húzta maga után a padlón, fejének egyik fele hiányzott, mintha idegen kezek lemetszették volna. Egyik szemét, ami megmaradt, konokul Ash tekintetébe fúrta, és fura túlvilági morgás jéghideg pengeként hatolt elméjébe. Fejéből fekete vér csorgott a kövezetre.
Ash szive egyre gyorsabban kalapált, becsukta szemeit, és mély levegőt vett. Mire kinyitotta, újra üres volt a folyosó, a gyertya láng békés, vidám táncot lejtett az öreg falakon. De a szorongás nem múlt.. Talán ez is az átokfajzat műve?
Ash erőt vett magán, és egy koncentrációs mantrát kezdett magában ismételgetni. Ideges hang csattant az elméjében.
- Megöltem vadász! Istenemre mondom megtettem!
Majd az emeleti központi helység felől csontig hatoló sikoly hallatszott, ami mély hosszantartó hörgésbe csapott át.
- Meridián?
Ez az egész egy átkozott csapda villant Ash agyába a gondolat.
Ekkor kivágódott az ajtó, és a kövér Kvalifikátor hátrált ki a helyiségből, két fekete csuhás szerzetessel a nyomában. Ahogy megfordult a csuhások rá ugrottak és vadul a földre szorították. Kezéből egy véres tőr bucskázott hangos csendüléssel végig a folyosó kövein.
Ash egy ajtó beugróból szemlélte az eseményt, szemei villogtak, és a fejében vadul cikáztak a gondolatok. Átnézett a földön fekvő Kvalifikátor felett, és a padló díszes szőnyegén egy Bíborszín reverendába öltözött alak feküdt a földön, nyakából messzire spriccel sötétvörös vére. Kezét rászorítva, eltorzult arccal könyökölt, és vadul zihálva szedte a levegőt. A három alak mint acsargó kutyák viaskodtak a földön.
Ash nem tétovázott tovább, tíz lépés távolságra volt tőlük. Testén az uralmat újra az ösztönei vették át. Izmai mint a rugók megfeszültek és kirobbantak, majd hangtalanul végigrohant a folyosón, a viaskodó alakok felé. Három szívdobbanás volt csupán, ennyi idő pont elég volt hogy fejében aktiválja a hívó igéket, csuklóin felizzottak a rúnák. Üres kezeit csapásra emelte, és ahogy markolni kezdte a levegőt, éjfekete árnyék jelent meg tenyerében. Éjfekete fűzfalevél, a sziszegő halál. Mire befejezte a mozdulatot, a kard ellentmondást nem tűrve hasított húsba, és csontba. Egyetlen széles köríves mozdulattal metszette le a skalpokat a két szerzetes fejéről. Fejük az orruk felett megszűnt létezni, a szivacsos kocsonyaszerű agyukból szerteszét fröccsent vérük. Testük tompa puffanással vágódtak el.
Még vibrált a levegő a fegyver körül, mire az ölést bevégezte. A kövér szerzetes hangosan nyögve fordult a hátára, és forditotta felé riadt hályogos szemeit.
Ash átlépett felette, és a földön fekvő Eymerichhez sietett. Haláltusáját vívta, riadt tekintetét nem vette le róla. Újai közül, amit a nyakára szorított, még mindig ömlött a sűrű vére. Fakó fehér arcán harag, és rettegés. Mondani próbált valamit, de csak bugyborékoló hörgés hagyta el száját.
Ennyi lenne tehát a rettegett Inkvizítor Generális..?
Még hallotta ahogy a Meridián nehézkesen feltápászkodik mögötte, és mielőtt az éles fájdalom bele hasított testébe, be pillantott végre a Fények világába. Ekkor értette meg hogy mekkorát hibázott..

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Mese
· Írta: woodootroll
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 1
Kereső robot: 10
Összes: 20
Jelenlévők:
 · Magyar Anita


Page generated in 0.038 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz