Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A mi mesénk!

, 344 olvasás, Csehi_Tamas , 0 hozzászólás

Szerelem

A tehetetlenség kényszerített térdre.
Foglyul ejtett, s nem adott
csak félelmet ebédre.
Kétségek közé zárt
és eldobta a kulcsot.
Csakis a halál volt,
ki segítő kart nyújtott.
Hurkot font nyakamra
látatlan fonálból,
s kész is volt menteni
e hűtlen világból.
Mikor felbukkantál Te
a kétségek között,
egy ártatlan angyal,
ki lánynak öltözött.
Megfogtad kezem,
és biztattál: “Bátran!
Hidd el, van még helyed
ebben a világban. ”
Én csak bólintottam
s lopva reád néztem.
Ugyan csábító voltál,
de szépségedtől féltem.
Odaléptél hozzám,
letérdeltél a földre.
Reszkető kis karjaid
lágyan körém fűzted,
s selymes, kecses hangon
halkan hozzá tűzted:
"Jer velem halandó,
eldobtam a szárnyam,
hogy egyesüljünk ketten
szerelemben, vágyban. “
Hangzatos örömmel
sajdult fel a lelkem,
testemmel, lelkemmel
ujjongani kezdtem,
ami velem történt
szinte el sem hittem.
Láttad, hogy örülök,
mosolyra nyílt ajkad…
másik pillanatban
már a csókot adtad.
Csak, hogy tudatomig
eljutni ezt hagytad
máris szenvedéllyel,
lázasan folytattad.
Nem tudtam még akkor,
hogy ezer csókod minek adtad.
Később jöttem csak rá,
hogy lelkem tisztogattad.
Mikor ez sikerült
lágyan rám pillantottál,
s mint megfáradt falevél
karjaimba hulltál.
Ott aludtál el csendben,
mint ki dolgát jól végezte,
s kettőnk kötelékét véglegessé tetted.
Betakargattalak szépen,
mint anya a gyermekét.
Homlokodra csókoltam
egy reményteljes mesét.:
Az Önzetlen Angyalét, és A Megfáradt Emberét.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Csehi_Tamas
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 32
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo


Page generated in 0.0557 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz