Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Reményt vesztve 4. rész

, 257 olvasás, Madgar , 0 hozzászólás

Fantasy

IV. Fejezet
A kívánság

Lork lassan nyitogatta a szemeit és a kandallóban békésen pattogtak a fák. A tűz vígan kergetőzött a száraz, megfeketedett kérgeken és a téli délutánon kellemes meleggel árasztotta el a könyvtár hűvös levegőjét.
- Uram, felébredt? – kérdezte Omak és felpattant az íróasztaltól.
- Igen… - nyögte a férfi és még a tükörvilágban látottak hatása alatt volt.
- Ordítottál álmodban, már azt hittük, hogy valami gond van. – hallotta Rayn hangját is az íróasztal környékéről.
- Jól vagyok! – mondta Lork és felülve Quirin felé nézett, aki maga elé meredve nézte a padlót. – Quirin? – kérdezte tőle Lork aggódóan.
- Mi? – rázta meg a fejét a pap és Lorkra nézett. – Elnézést nemes úr, csak elgondolkoztam.
- Mi az a lélekőr? – kérdezte Lork és a démoni bestia puszta gondolatára is beleborzongott.
- A lélekőr segíti a kiválasztottakat. Azt hittem, hogy te is kiválasztott vagy nemes úr, de már tudom, hogy nagyot hibáztam. Az Istennő nem ezért vezetett hozzád.
- Mi történt? – kérdezte Rayn értetlenkedve. – Én nem értem ezt az egészet.
- Azt hiszem megtaláltuk a csoda tévő helyet. – mondta Quirin és a gondolataiba merült.
- Ha elmegyünk oda, akkor az segíthet Lilienen? – kérdezte reménykedve Lork.
- Talán igen, de nem tudom igazán, hogy mit is találtunk. Az a hely valahogy kapcsolatban áll Lorkkal, vagyis az álmain keresztül. – válaszolt Quirin. – A sötét lyuk az nem a tükörvilágba való. Idegen és hatalmas erő sugárzott belőle. A bestiák is megérezték a rést az álmok között. Az a lyuk valami átjáró lehet egy másik világba, de az biztos, hogy nem oda való. Talán az álomkövek erősítették fel a hely erejét, hogy Lorkkal kapcsolat alakult ki. Ezt nem tudom. Mindenesetre Istennőm ezért küldhetett ide. Ezért láttam az álomköveket.
- De sikerült megszüntetni nem? – kérdezte Lork.
- Nem, nem hiszem. Nem kellett volna személyesen ide jönnöm akkor. – válaszolta Quirin.
- De felolvastad azt a szöveget és mi felébredtünk. – mondta Lork. – Egyébként mit jelentett?
- Igen, de ezzel még nincs vége. Ez egy ősi Crantai szentély lehetett és az ereje az álmaidban is kísért. Félelmetes belegondolni, hogy milyen hatalom rejtőzhet a kövei között. Nem nagyon ismerem ezt az ősi nyelvet, de valami olyasmit jelent, hogy a Crantai harcosok fizetsége: vér, verejték és reménytelenség. A Kyr háborúkra utalhat a keletkezése de, hogy pontosan mit jelent azt nem tudom. Mindenesetre meg kell szüntetnünk ezt a kapcsolatot vagy magát a helyet. Beláthatatlan következményekkel járhat ez a tükörvilágra. – nézett eltökélten a nemesre.
- Én csak Lilient akarom megmenteni és ha ez a szentély képes rá, akkor meg fogom találni. – nézett vissza elszántan Lork és felállt a földről. Ekkor vette észre, hogy Marius is a könyvtárban volt és unalmában könyveket egyensúlyozott hatalmas kardján.
- Arról a mesebeli helyről beszélünk? – kérdezte Rayn még mindig értetlenül.
- Igen, valahol fent van a hegyen. – válaszolta Lork.
- Lork! A hegyeket említve rossz híreim vannak. – lökte félre a könyveket a Hóhér. – A tegnapi kis csetepaté miatt néhány dühös falusi felmenekült a hegyi banditák táborába. Az egyik emberem azt mondta, hogy együttesen akarják megtámadni a raktárt. A mocskos bűnözök ellen viszont már nem biztos, hogy van elég emberünk.
- Hol van ez a tábor? – kérdezte sokat sejtve Lork.
- Valami romok között. – mondta Marius egykedvűen.
- Marius készítsd fel az embereket a harcra. – csattant fel egyből Lork és szemei előtt Lilien vért könnyező arca lebegett.
- Esztelenség lenne megtámadni Lork. Küldj futárt, vagy galambpostát a nyktalosi házaknak, hogy küldjenek segítséget. – szólalt meg azonnal Rayn.
- Nincs rá idő! Marius mikor akarnak támadni? – kérdezte Lork és szemeiben őrült tűz égett.
- Ma este. – válaszolt a zsoldos.
- Minden embert küldj a faluhoz vezető utakhoz és védjék meg azt a falut. Ez mindennél fontosabb. De előtte Rupert küldj leveket, hogy aki elhagyja a hegyet az estig, annak bőséges jutalom üti a markát és az egész télen meleg étel lesz az asztalán. A bűnök pedig megbocsájtatnak. – adta ki az utasításokat Lork.
- Mit tervezel? – kérdezte Rayn és a legrosszabbtól félt, ami elhagyta Lork száját.
- Amikor elhagyják a tábort, hogy megtámadják a falut, egy kisebb csapattal kitakarítom a romokat. – válaszolta a férfi és nyoma sem volt benne a régi nemesnek.
- Én magam sem tudom már, hogy ki vagy te Lork del Valdon, de én és az embereim melletted állnak. – szólt oda neki Rayn.
- Örömmel hallom Rayn. De tudd, hogy csak Neliah emléke miatt nem rántok fegyvert. – nézett a Rogulh nemes szemébe Lork, majd a többiekhez fordult. - Marius és Rupert tegyétek amit mondtam, Omak te pedig készítsd fel Lilient.
- De uram! Lilien nincs szállítható állapotban. Nem élné túl az utat. – tiltakozott azonnal Omak.
- Itt sem éli túl. – szólt hidegen Lork.
- Nemes úr! A lánynak több esélye van itt, mint odakint a hidegben. A hegyen sokkal rosszabb az idő és megtámadni akar egy ismeretlen ellenséget. – szólalt meg az eddig hallgató Quirin.
- Rendben pap, igazad van. – szólalt meg kis hallgatás után Lork. – Marius, Rayn szükségem lesz rátok és Drayhra is. Na meg rád is Quirin. Készüljetek az estére! – mondta a férfi és kisétált a könyvtárból.

Lilien del Valdon gyengén vette a levegőt és a szürkület csendjét csupán köhögése szakította meg. Lork magába fordulva nézett ki az ablakon és kezében egy borral teli tömlő volt. Egy része izgatott volt a mai este miatt, a másik pedig teljesen nyugodt. Egyik pillanatban még az alkohol mámorító biztonságára vágyott, a következőben pedig a kard markolatának megnyugtató hűvösségére. A borostömlő nyakán megszorultak ujjai és meglötykölte a teli butykost.
- Csak iszol és nem törődsz velem… - emlékezett vissza Lilien szavaira Lork és kinyitotta az ablakon a spalettát.
A kiömlő vörös bor beszínezte a fehér havat és átbukva a párkány peremén, csobogva folyt végig a jeges kőfalon.
A férfi látta az odalent az udvaron felsorakozó harcosokat és a kék fehér hegyet viselő katonák a rozsdavörös vértesekkel együtt indultak el a faluba. Az ő hibája, hogy eddig fajultak a dolgok és életek fognak elhullani hibáiért.
- Apa? – hallotta a vékony kis hangot hátulról.
- Igen kincsem? – fordult meg a férfi és becsukta a spalettát.
- Nagyon fázom… - remegte nyakig betakarózva.
- Sajnálom, becsuktam már. – mondta a férfi és a borostömlőt üresen tette le az asztalra. – Gyere, felmelegítelek. – ült az ágy szélére és átölelte a vékony kis testet.
- Még mindig fázom! – mondta remegve Lilien és befészkelte magát a férfi karjaiba.
- Ma este minden meg fog változni. Ígérem! – szólt Lork és a könnyeivel küzdött, ahogy szorosan ölelte magához a láztól remegő testet.
- A forráshoz sem vittél ki. Mindig csak ígérsz. – mondta Lilien erőtlenül és a hangja meg sem közelítette a reggeli kitörését.
- Holnap reggel kimegyünk a forráshoz. – simogatta a gyermek hátát a férfi.
- Látni szeretném anyut. Mielőtt… - mondta Lilien és meleg könnyek áztatták el Lork ingjét.
- Cssshh… ne beszélj így. Minden rendben lesz. Pihenj és reggel jövök hozzád. – próbálta megnyugtatni Lork a kislányt, de az idő nem neki dolgozott. – Most mennem kell, de tudd, hogy nagyon szeretlek kis hercegnőm! – mondta a férfi, ahogy visszafektette a lányt az ágyba. Egy puszit adott az arcára és kiment a szobából.
Rayn már várt rá a kőfolyosón és a rozsdavörös vért felett fekete szőrmés köpenyt viselt.
- A többiek már lent vannak. Drayh sérülését rendbe hozta az pap néhány álomért cserébe és elmondtunk neki mindent. Szerencsére megértette és kész veled tartani. Velem jön két harcosom és így heten leszünk. Reméljük, hogy elég lesz. – mondta a férfi és megigazította az övén a kardját.
- Rendben, felöltözök és azonnal megyek. – válaszolta Lork és belépett a szobájába.
Az enyhén kékes árnyalatú sodronying méregdrága volt, de sosem próbálta még csatában. Hiszen sosem értett a harchoz, idáig. A hideg láncszemek biztonságosan nehezedtek ruhájára és a bélelt szőrmés kabát melegen simult rá.
A díszes hosszúkardot a legjobb kovácsok készítették még az elsők között abbitacélból és egy egész család több évtizedes bére lett volna az ára. A háromszög alakú pajzson, kék alapon fehér heggyel a közepén festették fel a Valdon ház családi címerét. Az Amalli ház dúsgazdaggá tette családját, amikor a Rogulhokkal háború nélkül sikerült elintézniük a régi sérelmeket.
- Ó Neliah del Rogulh, bárcsak erőt meríthetnék ujjaid érintéséből, mosolyod boldogságából, mint egykoron… - suttogta a férfi és kiment a szobából, hogy elinduljanak bevégezni sorsukat.

A téli éjszaka a hegyen még keményebb volt és leheletük ráfagyott arcukra, szakállukra. A havas úton haladt végig a kis csapat és a lovak csak lépésben tudtak a magas hóban közlekedni.
- Egyetlen rossz lépés és annyi a lónak. – állapította meg Marius.
- Csak nem félsz egy kis gyaloglástól? – kérdezte Drayh.
- Mondja nekem az, akit leütött a tanítványa. Tényleg, talán inkább téged kellene tanítania. – váltott át támadásra Marius, miközben majd meg fagyott vékony kabátjában és láncingjében.
- Megvan. Attól félsz, hogy vizes leszel, ha a hóba kerülsz. Pedig rád férne egy fürdés. – engedte el a füle mellett Drayh a megjegyzést.
- Tényleg rád férne! – szólt Lork és örült, hogy az embereinek élcelődő kedvük van és nem az előttük álló harcon gondolkoztak.
- Ennyi… - zárta le Drayh Igras, nyugtázva Lork támogatását.
- Nekem!? – kiáltott fel felháborodottan Marius. – Remélem azt tudja, hogy ez az éjszaka rengeteg aranyába fog kerülni Lork úr. Csak a pénzért vagyok itt.
- Megkapod a pénzed! Tudom, hogy sokan csak az aranyaim miatt vannak körülöttem és azt ígérem, hogyha a mai napot túléljük, akkor mindenkit dúsgazdaggá fogok tenni közületek.
- Ezt már szeretem. – mondta örömmel a hangjában Marius.
- Valóban jól hangzik. – gondolkozott el Drayh azon, hogy a megfelelő pénz mennyiséggel visszaállíthatná a családjának a hírnevét.
- A falut kikerülve nem találkozhatunk össze a támadókkal igaz? – kérdezte Quirin és aggódva nézett szét a hatalmas hold ezüstkékes fényében.
- Nem. Kikerültük őket. Már látni az erdőt és onnan már nincs messze a rom. – válaszolt Lork.
- Lork Úr! Csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon érdekes, ami magával történt. – maradt le egy kicsit Drayh, hogy a nemes mellett haladjon. - Meglepett, amikor kiütötte a kezemből a fegyvert és a gyors visszatámadás tökéletes volt. Ha visszatértünk kíváncsi vagyok, hogy mi mást tanult még meg.
- Nem tudom Drayh, de néha úgy érzem, hogy a kard az én egyetlen barátom. Pedig sosem szerettem. Örülök, hogy nem neheztelsz rám, mert nem voltam magamnál. – válaszolt Lork.
- Halkabban! Itt már lehetnek őrszemeik. – mondta Rayn, miközben az első fák havas törzseit hagyták el.
A lovak orrlyukaikból sűrű pára szállt a levegőbe és a mozgásuk egyre nehezebbé vált. Ahogy haladtak többször felbuktak a gyökerekben és a hóban rothadó nagyobb faágakban.
- Nyakunkat fogjuk szegni! – mondta ismét Marius, de most már senki nem vitatkozott vele.
- Gyalog kell tovább mennünk! – szállt le Lork és kikötötte Vándort az egyik fához. – Már nincs messze a rom. – suttogta és elindult felfelé a hegyen.
A lovakat hátrahagyva a fák között ropogva süllyedtek a hóba, ahogy egyre feljebb lépkedtek és lassan elértek egy kisebb tisztásra. Lork és Quirin egymásra néztek és felismerték a helyet, ahol a katapultok álltak a tükörvilágban.
- Feljebb! – mondta Lork és ajkai közül pára szállt az ég felé.
Újból a fák között haladtak és fentebb fényeket láttak átszűrődni a hóval takart bokrok között.
A régi templom romjai között sátrak álltak és fáklyák világították meg a területet.
Ahogy megálltak a tábortól nem messze, az őröket keresték. Elsőnek alig vették észre őket, majd szép lassan kibontakozott előttük a tábor védelme.
- Még így is többen vannak, mint mi. – jegyezte meg Rayn.
- Látom, de talán nem kell megküzdenünk velük. Nekem csak a rom belsejébe kell bejutnom. Ha onnan oldalról megyünk és észrevétlenül elintézzük azt az őrt, aki ott gubbaszt, akkor már közel leszünk. – mondta Lork felmérve a helyszínt és az álomemlékeire hagyatkozott.
- Megpróbálhatjuk. – mondta Quirin és átfagyott kezeivel a kipirosodott arcát dörzsölte. – Várjatok meg itt. – szólt és eltűnt a fák mögötti romok között.
- Ez meg hová megy? – kérdezte Marius és az őr előtt felbukkanó Noir papot nézték.
Feszülten figyelték, ahogy az őr felugrott, Quirin keze pedig felderengett. A bandita pedig rongybabaként esett össze.
- Gyerünk! – mondta azonnal Lork és a kis csapat a pap mellé ért.
- Meghalt? – kérdezte Rayn és a földön heverő férfit nézte.
- Nem, csak alszik. – suttogta Quirin.
- Halkan, utánam. – adta ki az utasítást Lork megszüntetve a beszélgetést és csendesen másztak fel a csarnok oldalán lévő hatalmas lyukon.
A csarnokban is sátrak álltak, de csak egy-két őrtűz volt elhelyezve elszórtan. Egy kisebb tűznél pedig három bandita iszogatott heves nevetések közepette.
- Arra! – suttogta Lork és a csarnok szélén lévő sötétebb helyeken próbált meg eljutni a hátsó szobából nyíló szentélyig. A kiürült táborban könnyedén jutottak el a csarnok végébe, de a szentélyhez be kellett menniük a sátrak közé. Már majdnem átértek, amikor az egyik sátor ponyvája meglebben és egy bandita lépett ki rajta.
Szemei elkerekedtek, ahogy észrevette az ismeretlen kivont fegyveres férfiakat és elordította magát.
- Betolakodók! – zengett a csarnokban a hangja, majd hörgésbe fulladt, ahogy egy vékony penge átszaladt a torkán. Drayh egy elegáns mozdulattal kirántotta a kardot és a vér, cseppekben hullott a fehér hóra.
- Előre! – szólt Lork és megindult a szentély felé. Közvetlenül mögötte Rayn és Quirin futott. A hátsó sort pedig Drayh, Marius és a két rogulhi harcos zárta.
A sátrakból az ottmaradt banditák zavarodottan támolyogtak elő, így sikerült párat levágniuk mire eljutottak a csarnok végébe.
- Marius, tartsátok fel őket! – ordította Lork és berohant a hátsó szobába. Rayn és Quirin pedig utána.
- Na, most meglátjuk milyen fából faragtak Drayh, na meg a toroni haverjaidat is. – jegyezte meg Marius, ahogy négyen egymás mellett felsorakoztak egy sorban, elállva a bejáratot.
- Én is kíváncsi vagyok, hogy rászolgáltál-e a Hóhér névre Marius. – válaszolt Drayh és a sátrak közül rájuk rontottak az útonállók.

Lork egy fáklyával kivilágított szobába érkezett és meglátta a lyukat a fölön. Nem ott volt ahol ő beomlott és csákányokat vett észre a feltört kőtörmelékek között.
Ezzel viszont nem törődött, hanem leugrott a szentélybe. Havas fekete csizmája keményen koppant a márvány kőlapokon és a kivilágított teremben két alakot vett észre.
Egy hosszú hajú barna bőrvértet viselő férfi nézett rá rezzenéstelen tekintettel és keze egy csatacsákány markolatára fonódott. A mögötte álló fekete köpenyt viselő ráncos férfi pedig meglepetten fordult felé.
Lork kivont karddal a kezében indult el feléjük és mögötte két újabb koppanással érkeztek meg társai.
- Kik vagytok? – kérdezte a fekete köpenyes férfi érces hangon.
- Lork del Valdon vagyok, ennek a földnek a helytartója! Adjátok meg magatokat és nem esik bántódásotok. – lépett egyre közelebb Lork, de a várttal ellentétben a ráncos férfi felnevetett. Az eszelős nevetés végig zengett a termen és Lork értetlenül állt meg egy pillanatra.
- Végezz velük! – intett a feketeköpenyes férfi és az eddig mozdulatlanul álló harcos kirántotta övéről a csatacsákányt, aminek a hegyes vége veszélyesen csillogott.
- Te akartad öreg! – sziszegte Lork és felkészült, hogy átvágja magát az utolsó ellenfelein a kis medencéig.
A fekete köpenyes ráncos férfi válaszul a levegőbe emelte a bal kezét és ismeretlen szavak törtek fel ajkai közül és a sötétség mintha megsűrűsödött volna a teremben. A szentségtelen szavak megremegtették a világ törékeny hálóját és Lork összeesett.

A négy férfi váll-vált vetve harcolt és a bejárat előtt halmokban kezdtek állni a banditák. Már egyre kevesebben érkeztek feléjük, amikor az egyik rogulhi harcos fájdalmas ordítással esett össze. Egy fekete tollas nyílvessző állt ki a mellkasából.
- Íjász! – ordította Marius, miközben kardjával keresztülnyársalt egy ráugró útonállót. Ebben a pillanatban a csarnokot egy hatalmas üvöltés töltötte be és a sátrak közül egy bőrökbe öltözött nagydarab ork lépett ki. Véreres savószínű szemét a betolakodókra szegezte és ahogy újból felüvöltött, látszódott az ajkai közül kiálló hatalmas szemfogai és a nyál csomókban fröcsögött a levegőbe. Megszorította két kézben fogott csatabárdját és primitíven lapos zöldes barna kopasz fejét leszegve döngő léptekkel indult meg feléjük.
- Intézd el az íjászt! Ő az enyém! – mondta Marius Drayhnek, miközben lerúgta a kardjáról az élettelen testet és meredten nézte a feléjük száguldó fenevadat.
Drayh meglepetten nézett a vállát megmozgató Mariusra, aki láthatóan nem is izgult a feléjük közelgő izomkolosszus miatt. A közöttük elsuhanó nyílvessző viszont emlékeztette, hogy feladata van. Megragadta köpenye szélét és az egyik sátor oldalába vetette magát, hogy közelebb kerüljön az íjászhoz.
- Gyere te büdös disznószemű! – ordította Marius és átlépte az útonállók holttesteit. A nagydarab ork a feje fölé emelte a bárdját és úgy próbálta meg keresztülcsapni a férfit.
- Gyere csak… - suttogta Marius és a hatalmas karddal a megfelelő pillanatra várt, hogy felnyársalja ellenfelét. – Gyere… - mondta és szemei felcsillantak, hogy kibelezi az orkot, amikor valahogy a rogulhi harcos oldalról elé került. – Ne! – kiáltotta, de már késő volt.
A csatabárd lecsapott és a katona feltartott pajzsát rongyként sodorta el. A vörös vért hangosan felsírt és a kulcscsont reccsenéssel vált ketté, ahogy a félköríves penge belevágódott a testbe és a bordák közepénél állt meg. Az ork egyetlen rántással szabadította ki a fegyverét és a félig kettévágott harcos élettelenül esett a csarnok padlójára.
Marius egyetlen ordítással az orkra vetette magát és gigászi csata vette kezdetét.

Lork görcsösen rángatózott a földön és láthatóan nem tudott semmit tenni. Quirin későn ismerte fel az ártó jeleket és nem tudott már közbelépni. A terem végében lévő ráncos férfi egész lényéből áradt a gonosz energia és Quirin az Istennő segítségéért fohászkodott.
Rayn a rövid fél méteres pengével a kezében rontott rá a bőrvértet viselő férfira, aki már majdnem elérte Lorkot.
Rayn támadott és egy hatalmas döféssel tövig szaladt a penge a férfi mellkasába. A mosoly már kiült arcára, amikor éles fájdalom hasított az oldalába és apró pattanásokat hallott, ahogy eltörtek a bordái a csatacsákány tompa felétől. A nemes a kardot kihúzva tántorodott hátra és csodálkozva nézte a rezzenéstelen arccal felé közeledő harcost, aki halálos sebet kapott.
A kardján sötét ragacsos alvadt vér volt és ahogy a férfi szemeibe nézett, nem látott mást, csak ürességet. A pajzsát maga előtt tartva fogta fel a rámért borzasztó erejű ütéseket és hiába vágott sebeket a férfin, azt mintha nem is érdekelte volna.
Végső elkeseredésében a lény csuklóját akarta leszelni, amikor hirtelen zöldessárga felhő vette körbe őket. Az apró kis páraszerű folyadék kiült a ruhájára, vértjére, bőrére és rettentően égette. A pajzsa és a kardja füstölögve sistergett, ahogy a savas anyag apró lyukakat kezdett marni beléjük. Rayn üvöltött a kíntól és a combján egy ütést érzett, amit elviselhetetlen fájdalom követett.
Ellenfelét nem zavarta a húsába maró savas felhő és ahogy Rayn lenézett a csatacsákány hegyes vége átszúrta a lábát. Minden erejével az élőhalott csuklójára sújtott és a megroncsolódott penge egyetlen suhintásával elválasztotta kezét a karjától.
Rayn a combjában a csatacsákánnyal tántorodott hátra és sikerült kiérnie a zöldes párából.
Quirin tágra nyílt szemekkel szemlélte az eseményeket és érezte, hogy a fohásza kiteljesedik. A kitárt tenyerében lévő félig nyitott szem felfénylett és egy láthatatlan csapást mért a férfi elméjére.
A fekete köpenyes férfi erejét lecsökkentette a savfelhő, de megérezve az elméje köré emelt pajzsának lerombolását, ajkai máris újabb természetellenes szavakat formáztak.

Az ork bárdja fémesen csókolózott össze a Hóhér pallosával és a két nagydarab férfi karjain az izmok megfeszültek.
Márius összeszorított fogakkal próbált ellent állni az ősi erővel rendelkező lénnyel szemben, de lábai kezdtek megrogyni. Az ork arca nem messze volt az övétől és érezte a szájából kipárolgó bűzt, ahogy felüvöltött. A ragacsos nyál végigcsorgott az arcán és Marius engedve az orknak hátraszökkenve kimenekült az erőfitogtatásból.
Mind a ketten kisebb sebektől véreztek, de a végzetes támadást egyikőjük sem tudta bevinni egymásnak. Marius a nagydarab lény gyenge pontját kereste, amikor a lábába egy nyílvessző fúródott.
- Drayh! – ordított fel fájdalmában Marius. A csatabárd pedig felé lendült.

Drayh Igras csendesen haladt végig a sátrak között és az íjászt kereste. Az útjába kerülő utolsó pár útonállóval pedig könnyedén végzett. A sátrak között keresgélt, amikor meghallotta a húr pendülését és már tudta, hogy merre találja az íjászt. Marius kiáltására viszont futni kezdett. Az íjász éppen egy újabb nyílvesszőt helyezett az idegre, amikor észrevette őt.
Drayh érezte, hogy nem fog időben odaérni, ezért ujjai megfeszültek a köpenyén és a lövedékre koncentrált. Az íjász elengedte a nyílvesszőt és Drayh egyetlen villámgyors pördüléssel, a köpennyel elnyelte a nyílat. A szikár férfi lendülete viszont nem tört meg, hanem mintha táncból lépett volna ki, egyetlen hosszú döféssel szíven szúrta az íjászt. A Den-Aluid általi köpenyvívás viszont nem volt teljesen tökéletes. A hasából kiálló fekete tollú nyílvessző ezt ékesen bizonyította.

Marius hátravetette magát és a mellkasa előtt szállt el a penge. A férfi érezte, ahogy a láncszemek elpattantak és a húsába mart a bárd. A lábába fúródott nyílvessző akadályozta a mozgásban és túlságosan le is lassult tőle. Az ork dühösen fújtatott és vérre szomjazott. A férfi harcolt már orkokkal és tudta, hogy veszedelmes ellenfelek. Ez a példány előtte pedig méltó ellenfele volt az egykori gladiátornak. Marius viszont tudta, hogy nem fog tudni győzni. Mindene lüktetett és fájt. A mellkasi sérülése pedig súlyos volt. A végső támadásra gyűjtötte az erejét és végigsimított utoljára kedvenc fegyverén. Egy mélyet sóhajtott és elrugaszkodott a földről. A támadó ork mellének vágódott vállal és hátratántorítva őt, egy köríves pördüléssel hatalmasat vágott a kulcscsontjára a pallossal. A bőröket átszakítva az izmos húsba vágódott a penge és eltörte a csontokat.
Az ork felordított fájdalmában és emberfeletti erővel vágta oldalba a csatabárddal a férfit.
Marius is kiáltott, ahogy a robosztus bárd átvágta a láncinget, a hasát és a szerveit. De nem adta meg magát, az adrenalin dolgozott a szervezetében és nem is tudta, hogy milyen sérülést kapott. Kirántotta a fegyverét az orkból és minden erejét összeszedve egyetlen hatalmas keresztcsapással elválasztotta a fejét a nyakától. Az ork feje pörögve hullott a romos padlóra és Marius egyszerre rogyott le a fejnélküli testtel.

A fekete köpenyes férfi ujjai között fények kezdtek el cikázni és a nyers tiszta energia összpontosult a kezében, ahogy a sötét litániák feltörtek ajkai közül.
Quirin is a fohászának a végén tartott és reménykedett, hogy Noir Istennő a segítségére lesz.
Rayn a lábát húzva tántorgott hátra és elborzadva nézte a ködből kilépő harcost, akinek az arcán már alig volt bőr. A megfeketedett arc alatt előtűntek az izmok szövetei, a félig leégett ajkak közül pedig a fehér fogak látszódtak ki. A szemüregből pedig fehéres váladékként folyt ki a szeme.
- Mi a jó fen… - tört ki belőle elborzadva, ahogy az élőhalott teremtményt nézte és megpróbált minél távolabb kerülni a lénytől.
Quirin befejezte az istenéhez intézet imádságot és tenyere ismét felfénylett. Ezzel egy időben egy hatalmas villanás és dörrenés rázta meg a termet. A fényes villám vágódott ki a boszorkánymester balkezének mutatóujjából és Quirinbe csapódva sercegve járta végig az egész testét. A Noir pap ruhája a becsapódásnál megfeketedett és pár métert hátralökve ájultan esett a márványkőre.
A boszorkánymester szája szegletében egy apró mosoly jelent meg és készült volna fel, hogy Raynt is elpusztítsa, amikor észrevette, hogy alig bírja mozdítani a karját. Elméjében pedig nem tudott semmire sem koncentrálni. Lábát is csak csúsztatva tudta arrébb tenni pár centivel. Úgy érezte mintha lebénult volna.
- Át… koz.. ott csu.. hás. – tagolta a szavakat és a földön fekvő Noir pap felé nézett dühösen.
Kétségbeesetten próbált meg tenni valamit ellene, de egyszerűen nem tudott. Csak az élőhalott szolgájában bízhatott.
Rayn elérte a terem végét és a hűvös márványfalak ridegen értek hátához. A furcsa lény viszont megállíthatatlanul jött felé. A megmaradt kezével a torkát kereste és szétroncsolt száját harapásra nyitotta. Rayn azt hitte, hogy mindennek vége, amikor egy kard hegye bukkant ki az élőhalott torkából.
Az ősi díszes abbitacél kard visszakúszott és felülről lesújtva kettévágta az élőhalott fejét. A gonosz erők elszálltak a testből és a harcos csendesen rogyott a földre.
Rayn hálásan tekintett Lorkra, akinek a kezei és lábai még enyhén remegtek és az arcán is rángatóztak még egy kicsit az izmok.
- Öld meg! – mondta a férfi és a lelassult boszorkánymesterre nézett.
Lork összeszorított foggal fordult meg és minden lépésért megküzdött, hogy az utóhatásból teljesen visszanyerje idegei fölött az irányítást.
- Ur.. am ke.. gye.. lem! – nyögte a fekete köpenyes férfi és térdre esett.
- Nem vagyok én úr! Csak egy senki, egy öreg karddal! – mondta könyörtelenül Lork és szíven szúrta a boszorkánymestert. A test a földre dőlt és a medence végre ott volt előtte.
Ahogy egyre közelebb lépett felé az álmai villantak be, ahogy kúszott a földön egy kézzel és felkapaszkodott a szélére. Valami hívta. A betűk feketén álltak a falakon Crantai harcosok fizetsége Vér, Verejték, Reménytelenség.
Egyszerre látta a sodronyinges kezét és a vértől iszamós karját amint a medencébe nyúlt.
Egy érme. Egy aranyérme. Fizetség, kívánság.
- Gyógyítsd meg a lányomat! – törtek fel ajkai közül a szavak és az aranyérme pörögve hullott ki a kezéből.
Az aranypénz lelassulva forgott a levegőben és emlékképek villantak be. Születés, szegény gyermekkor, kegyetlen harci oktatások apjától, első szerelem, apja halála, a Valdon ház katonája, a kegyetlen csata a Rogulhokkal, a rom, az ifjú harcos üveges tekintete, a leszakadt karja, a szentély, a medence, az aranypénz, a kívánság…
- Bárcsak gazdag családba születtem volna!

Befejezés

A hajnal fényei már a horizonton kúsztak egyre feljebb és a hideg téli reggel havazással kezdődött. Lork del Valdon megsemmisülten tette a lábait egymás utána a havas tájon. A kezében lévő fehér takaróba tekert lánynak csak az arca látszódott ki.
Az égbe meredő sziklák egyre közelebbről látszódtak már és a férfi rezzenéstelen arccal gyalogolt. Nem érdekelte a hideg és az arcára eső hópelyhek sem zavarták.
A forrás csobogó hangját már hallani lehetett és egyre közelebb voltak már. Amikor odaértek, Lork a két szikla közé térdelt.
A forrás hangját a sziklák felerősítették és a lány lassan nyitogatta a szemeit.
- Hol vagyunk? – kérdezte alig hallhatóan Lilien.
- A forrásnál… - válaszolta Lork elcsukló hangon. –… megígértem.
- Anya? – kérdezte Lilien.
- Itt van ő is. – nézett a kőszarkofágra a férfi.
- Mi történt az este? – nézett rá kérdően a lány.
- Rájöttem ki vagyok. – válaszolta Lork. – Vagyis ki voltam és mivé lettem.
- Én tudom ki vagy. Te vagy az apukám, az én hősöm.
- Hős? Senkit nem tudtam megmenteni. Én élek, de inkább haltam volna meg abban a csatában. Mit ér a gazdagság, ha elveszítem a családomat! – tört ki a férfi. – Túl sok ember halt már meg így is.
- Ne mondj ilyet… - suttogta egyre erőtlenebbül a lány. - Én nagyon szeretlek téged és anya is szeretett… Azt álmodtam, hogy azt mondta… - nyelt egy nagyot -… ma már együtt leszünk. – mondta Lilien és a fehér takaróra vért köhögött fel.
- Ez lenne a sors? Bármit tettem, valahogy mindig elvette a jussát. Hiába változtattam meg mindent. – mondta maga elé meredve a férfi. – Oh Neliah bárcsak velünk lennél. Már kívántam, már egyszer kívántam. Sajnálom édesem… én is szeretlek és ez minden aranynál többet ér.
- Nincs… semmi baj… nagyon… fáradt vagyok… anya? – lehelete Lilien és a férfi vállára hajtva a fejét lehunyta szemeit és örökre elaludt.
A férfi szorosan magához ölelte a gyermek elernyedt testét és a könnycseppek forrásként törtek elő szemeiből.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: Madgar
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 4
Kereső robot: 17
Összes: 40
Jelenlévők:
 · hegeanna
 · Kavics
 · kovacsgabor
 · Ravain


Page generated in 0.0426 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz