Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A Fűzfa

, 409 olvasás, Ylen Morisot , 11 hozzászólás

Természet

Az Ős Öreg Fűzfa megfeketedett csonkja ropogtatta görcsbe rándult kérgét. Friss, selymes szellő legyintette meg. Az olvadó hólé fagyossága mellé szokatlan illat aromája társult. A tavasz illatáé. Az új évszaké, amely ismét eljött. Tudta ő mindig, titokban, reménykedve, hogy nem hagyja cserben!
Belsejébe tekintett, és számba vette tartalékait. Nem az odvasságot látta, nem is az üszkös ágakat, a gyökerei felé tekintett, amelyek még mindig bizakodóan kapaszkodtak. Készült az újjászületésre. Remény zöldje bontogatta apró rügyeit.
Fájdalmas sóhajjal, recsegéssel emlékezett a Tűzre. Váratlanul érkezett. A Nyári Szél hozta, legszélső, elszáradt ágára dobta. A Tűz ott megtelepedett, a vérvörös nyelvek körbecsókolták, bolondozva körültáncolták, csúfolódtak, forogtak körülötte. Jajgatott, vergődött, tekergett, mint csapdába esett kígyó, de nem menekülhetett. Gyökerei röghöz kötötték. Mikor a Tűz tovanyargalt, kormos csonkként maradt magára a parton. Szenvedő, öreg harcos, Krisztus a keresztfán, átkot szóró sámán szobra. Két ága az égbe kapaszkodott, ám senki sem sietett segíteni. Önmagába süppedt. Bezárkózott. Belül, az üregei eleven falában keresett egy pontot, ahol meghúzódhat, ahol erőt gyűjthet. Sokáig, nagyon sokáig aludt. Gyógyult.
Most készülődik. Megmutatni magát. Mert mindig van újrakezdés.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Próza
· Írta: Ylen Morisot
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 3
Kereső robot: 16
Összes: 30
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · marisom
 · Pancelostatu


Page generated in 0.0476 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz