Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az idő

, 224 olvasás, Pandora , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Tavaszt hív már az alkonyat,
elterül, mint a televény,
füst fed hólábú partokat,
az este csüngő denevér.

Még bús opál a szürkület,
vibráló fény tovább oson,
a Nap lebukó bűvölet,
piros csíkos szélvánkoson.

Csillagszigony repül alá,
szikrákat ont, ahogy táncol,
toppant az agg időpalást,
örvénye redőket sáncol.

A fák megvénült homlokán
rügyeket bújtat, hűst liheg,
madárdal ül el nyomdokán,
sárléptet fűz a kis liget.

Idő, te soha el nem hagysz,
árnyékként nyomomban vágtatsz,
gyolcsba tekersz, vagy megfaragsz,
ráncokba méred a vágyat.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 2
Kereső robot: 14
Összes: 38
Jelenlévők:
 · Kolber Tímea
 · taxus_baccata


Page generated in 0.0403 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz