Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A Remény hajnala

, 362 olvasás, Yetisz , 1 hozzászólás

Szerelem

Az ékes szép szavak,
már oly kevésnek tűnnek,
félelem van bennem,
hogy megérintselek.

Nem látom
a szomorú sötétségtől,
a vakító eget;
nem hallom az éneket,
mely a boldogságtól ered.

Mint sötét, rideg erdőben
a megsebzett kis őz,
én sem tudom,
mennyi a lepergő időm.

A láthatatlan angyalok,
befonják hajukba
a keserű könnyeket.

Mégis,
mily’ gyorsan elbukok?

Ma még itt.
Holnap merre?
Merre hajtom
megtört fejem pihenőre?

Indulhatok még feléd?
Megfoghatom kezed?
Elmondhatom-e:
mit is érzek?

Vagy, tán megszállt
az ördög végleg
és azt kívánja,
veszítselek el
örökre Téged?
NEM!
Fel nem adom,
míg élek,
ha kell,
létrán megyek
a tüzes pokol
hitvány mélyébe!

Onnan is
vissza fogom hozni
megfagyott szívedet,
testedbe betéve
azt szorosan átölelve;
várni fogom,
míg újra virrad;
SZERELMÜNK hajnala.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Yetisz
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 21
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 36

Page generated in 0.04 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz