Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Aki mindig remélt

, 323 olvasás, christiancrown , 0 hozzászólás

Sors

Lélegzem, mellkasom lassan emelkedik fel és süllyed alá
Létezésem megtestesülését, jobban mi sem igazolhatná
Légszomj… halkan sípol, pulzálva erőlteti hangját a gép.

Látom, szemem előtt a szivárványszín árnyak alakjain át
A pillanatban megörökített képről, reám tekintő mosolyát
Ritmuszavar… az érték a nem kívánatos tartományba lép.

Hallom, mint mikor kútból kiáltanak, s visszhangzik a tér
Hangod itt cseng a fülemben, lassan lüktet áramlik a vér
Kóma… az elmém börtönének foglyaként, bezárt elítélt.

Érzem, ahogyan a testem, lassan elveszíti a láz melegét
Hideg, sötét útvesztők mélyén járok, már látom a végét
Az utolsó hang a fejemben: amíg élt, Ő mindig remélt.

Megjegyzés: Paks, 2016. február 2.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: christiancrown
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 16

Page generated in 0.0373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz