Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Karmazsin végzet - I. fejezet: Puszta szeretet

, 449 olvasás, Nandus_Germanus , 6 hozzászólás

Fantasy

1726. június 4.

I. fejezet: Puszta szeretet

Örökké mosolygó, alacsony fiú rohant a dús lombok alatt, nem törődve az útjába kerülő faágakkal, a sűrű gazzal, de még a napos területek csalánjával sem. Keze minduntalan a homlokára tapadt fekete haját igazgatta, mely csapzott volt az izzadtságtól. Szarvasbőrből készült, díszes nadrágja száz helyen elfeslett már az önfeledt játék következtében.
Több percbe telt, amíg végre kifulladt és megállt pihenni egy magas bükkfa tövében, ám örökmozgó tekintete ekkor sem nyugodott. Egy foltoshátú, kék bogárra lett figyelmes, mely a fa oldalán sütkérezett. A fiúcska sietve tenyerébe fogta, és tovább rohant egy erdei tisztás irányába. Hamarosan elhagyta a fák vidékét, széles legelőkön találta magát, ahol szürkemarhák legelésztek óriási csordákban, végeláthatatlan csoportjaikat látva újból nekiiramodott.
Játéka még hosszú ideig tartott, ám végül ismét emberlakta vidéken találta magát. Jurták százai közé vezetett útja, a nemezsátrak legnagyobbikához, melyet fegyveresek tucatjai vettek körül. Legtöbbjük lőfegyvert viselt.
Háborítatlanul tért be a jurta belsejébe, a sötétség láttán azonban megtorpant, szeme csak nehezen szokott hozzá a benti félhomályhoz. A sátor közepén egy fekete szakállas, díszes bőrt viselő férfi üldögélt, akit papírlapok tömkelege vett körül. A rajtuk álló írást a kisfiú képtelen volt elolvasni, hisz fiatal volt még az effélékhez. Annyi bizonyos, hogy a sorok nem latin betűkből álltak, a puszták népeinek írása volt ez, mely leginkább a viking rúnákhoz hasonlatos.
A férfi szándékosan úgy tett, mintha nem venné észre a kis gézengúzt, ám amint az elébe toppant, vállait összehúzta, és védekező mozdulatként maga elé emelte tenyerét, mintha megijedt volna. A gyermek nagyot kacagott ezen, és vigasztalásképp átnyújtotta ajándékát, az erdőben talált bogarat. A férfi hangtalan mosollyal viszonozta a kedvességet, és miután az apró lényt észrevétlenül szabadon eresztette, az ölébe ültette a kislegényt.
– No Bokló, hadd hallom, kész lesz-e az íjad Naɣadum hetére?
– Én puskával akarok lőni!
– Puskával? A játékokon csak a saját izmaidat használhatod, s ez nincs másként a legelőn sem! Ha hónapokig az állatokat tereled, ugyan, miért bajlódnál puskával, mikor úton-útfélen íjat készíthetsz?
A fiú egy villanásnyi időre eltöprengett ezen, majd így felelt: – Segítesz megcsinálni? – A férfi lopva a papírtömegre tekintett, majd kedélyesen így válaszolt:
– Segítek fiam.
A Naɣadum kétszer hétnapos ünnepe alatt a hun birodalom minden tartományában ügyességi játékokon vesz részt a puszták népe. A vándorlókon kívül a városokból is érkeznek ilyenkor férfiak, nők, és gyermekek, hogy részesei lehessenek a négyféle megmérettetés küzdelmének, nevezetesen az íjászatnak, a lóversenynek, a birkózásnak, és a lovas íjászatnak. A győztesek a hetedik napot követő héten a fővárosban, Olbiában mérik össze erejüket, végül a legjobbak a hun törzsszövetség bajnokainak kiáltatnak ki.
Kecse, Vezteg fia ötször nyerte el a lovas íjászat és háromszor a legjobb lovasnak járó címet, ezért nagy ismertségre tett szert mind nemzetsége, mind a kun nemzet körében. Mikor a kun vezér tudomást szerzett rátermettségéről és házának jelentős vagyonáról, hozzáadta unokahúgát, így a cím egyik várományosa Kecse háza lett.
Első gyermeke születésének idejére Kecse megörökölte a másodvezér, a gyula címét, ami a hadsereg főparancsnokának szerepét jelentette. Feladatát nagy biztonsággal látta el, szigorú szabályozással és példátlan módszerekkel újjászervezte a kun lovasság haldokló intézményét, és ütőképessé tette egy esetleges római támadás esetére.
Szükség is volt efféle beavatkozásra, ugyanis Róma nemrég győztes háborút vívott az arabokkal, ami annyit jelentett, hogy figyelmét immár senki nem kötötte le, ráadásul Acsád vezér tekintélye is komolyan megingott az elmúlt időszakban, gyermektelensége pedig csak tetézte mindezt. Róma karmazsinzászlós birodalmának közvetlen szomszédságában, állandó veszélyben élő kun nemzet erején márpedig nem kevesebb múlott, mint az egész Hun Birodalom biztonsága.
A kun nemzetség ugyanis ütközőpont volt a hun területek, és a Római Birodalom határai között, az északi magyarok, a keleti jászok, és a besenyők délre található országa közé ékelődve. Alig nyolcmilliós táboruk azonban eltörpült a hun birodalom háromszázhatvanmillió főt számláló népessége mellett, melynek több mint felét maga a hun nemzet tette ki.
Létszámbeli hátrányukra nézve különösen szerencsés, hogy a Hun Birodalom politikai szerveződése gyakorlatilag ugyanolyan jogokat biztosított minden nemzetnek, és meghagyta azok törzsi, vagy nemzetségi szerkezetét, vezéreikkel és kánjaikkal együtt. A törzsszövetség vezetése volt az egyetlen, amit a hunok nem engedtek ki a kezük közül. Ezt könnyedén meg is tehették a birodalom belsejéből biztonságban, miközben apró népekkel barikádozták el magukat az ellenségtől.
A puszta országának kialakítása gyáva taktikának tűnhet, de köztudott, hogy a nagy háborúk idején a hunok oroszlánrészt vállaltak az ütközetekből. Irigylésre méltó vasúthálózatuknak köszönhetően pedig az említett hun sereg rövid idő alatt reagált is a fenyegetésre.
Azon a nyáron azonban, amikor Bokló első alkalommal vehetett részt a Naɣadum ünnepén, az említett gyorsaságnak híre sem volt.
Pannónia provincia már négy évszázad óta a kun nép nyugati tartománya volt, megszerzését követően át is helyezték fővárosukat erre a területre, az egykori Aquincum helyére. A provincia mesés vadvilága, kristálytiszta vizei, dombjai, hegyei, és a földjén megtermő ezerféle növény minden időben leküzdhetetlen kísértést jelentett az aktuális határain túl álló birodalomnak.
A Rómaiak valóságos tragédiának tekintették elvesztését, így több háborút indítottak visszaszerzésére, mindhiába. Azon a napon azonban fordult a kocka.
A játékok a kun főváros, Tompaszank határában, egy óriási völgyben zajlottak, ahol százezres tömeg képviseltette magát, mégpedig a nép legkiválóbb harcosainak krémje. Persze a versengés mellett akadt idő a mókára is, ezért a hét éven aluliak is megmérettethették magukat, a közönség legnagyobb örömére. A puszta népeinek gyermekei három éves koruktól megülik a lovat, valamint ekkor kezdik meg az íj használatát is, ezért az apró, de annál elszántabb fiúk megmérettetése olykor inkább véres versengésnek tűnt, mint játéknak.
Bár az utóbbi időben sokat enyhültek a kisebbek összecsapásaival kapcsolatos szabályok, a korábbi évszázadokban előfordult, hogy a gyermekek is súlyosan megsérültek. Nem volt ritka az egyik szem elvesztése, a végtagsérülés, különösen szerencsétlen esetekben pedig halálos sebesülésre is volt példa.
Mivel Bokló keveset gyakorolt és inkább bogárvadászattal ütötte el idejét, a Naɣadum utolsó napján nem szerepelt túl jól, de ez természetesen nem akadályozta meg abban, hogy jól szórakozzon. Ugyanolyan odaadással lőtte ki nyílvesszőit, mint hasonszőrű, ám lényegesen jobban célzó társai. A vívásban ennél jobban teljesített, ám az első helyet itt sem sikerült elnyernie.
A nap végére, mire a tábor legnagyobb része lerészegedett a kumisz savanykás nedűjétől, a tábori vezérek sátrában Bokló elégedetten állt apja elé, hogy kijelentse: jövőre biztosan övé lesz az első díj. Kecse az ölébe vette és magához ölelte a gyermeket, finoman az orrára koppintott, majd így szólt:
– Nekem már idén is te voltál a legelső!
Az apa gondoskodó szavait robbanások könyörtelen zaja zavarta meg, amit gyorsan terjedő lángok követtek. Mire a férfi felocsúdott, a felcsapó lángok már mindent beborítottak körülöttük. Sietve kapta fel gyermekét és a sátor egyik kijárata felé vette az irányt. Időközben a tűz átterjedt erre a területre, ezért képtelenség lett volna kijutni rajta.
Mikor már úgy tűnt, semmi esélyük nem maradt, a sűrű füstben egy kéz ragadta meg a férfit és magával húzta az ellentétes irányba. A kéz gazdája felhasította a vastag nemez oldalát, így mindannyian kijutottak a szabadba. Kecse csak akkor eszmélt fel, hogy testőre, Atrak juttatta ki őket, aki igyekezett felrázni a megrázkódtatástól önkívületbe esett apát.
– Kecse vezér, el kell hagynunk a környéket! Az ellenség nagy erőkkel támad, mindenkit lemészárolnak, aki a táborban marad!
– A fiam! Meg kell mentenem! – Szólt a vezér kétségbeesett hangja, mintha nem tudná, hogy mindvégig karjában tartotta rémült gyermekét.
– Mellettünk biztonságban van! Jöjjön velem! Keresnünk kell két gyors lovat, de három még jobb lenne!
Kecse józan eszét lassan visszanyerve követte testőrét a tábor közelében álló erdő és a védelmében felhúzott karám irányába, ahol a ménest kötötték ki.
Útjuk során vissza-visszanéztek a parázsló romok és a menekülő kunok felé, akiket fájó szívvel bár, de kénytelenek voltak sorsukra hagyni.
A férfi feltette fiát az egyik állat hátára, aki ekkor már szintén jó lovasnak bizonyult, maga is felszállni készült, de hátába éles penge fúródott. Kecse eleresztette a kantárt, és fájdalmában a seb felé kapott. Megfordult, és belenézett a merénylő rideg tekintetébe, aki nem volt más, mint saját testőre. A gyilkos szótlanul megforgatta a kést, mire Kecse kiadta utolsó parancsát tulajdon fiának:
– Menekülj!
A gyermek nem mozdult, csak némán várt, egészen addig, míg apja gyilkosa késsel kezében meg nem indult felé. Akkor aztán nagyot rúgott lova oldalán, és a támadót széles ívben elkerülve ellovagolt az éjszakában.
A testőr bosszús képpel meredt utána, de mert dolgát még nem fejezte be, kénytelen volt maradni. Kivonta a bal oldalán pihenő szablyát és elválasztotta Kecse fejét testétől, majd a levegőbe emelte. Ízes káromkodást hallatva egy fekete nemezzsákba helyezte, melyen ékes hímzéssel volt kivarrva a hunok jelképe, az aranyszínű turulmadár.

(folyt.köv.)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Nandus_Germanus
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 34
Jelenlévők:
 · Divima


Page generated in 0.0452 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz