Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hótakaró

, 356 olvasás, Pandora , 10 hozzászólás

Ezerszín

Hullani kezdett, és a pirkadat
felhőből kigombolt pelyhet sodort,
a sok csöpp pihének a pillanat
örömódával születést hozott.
Bezárt csend árnyéka mozdulatlan,
a szűrődő fény csak lassan dereng,
s míg nyújtózkodik az álmos paplan,
fehér hullámában zsoltár feszeng.

Az élet alszik, tán fordul éppen,
mint tengő idő ezredek során,
a kezdet és vég örök mezében,
Megváltóért esdekel ily korán.
Még feketeség ölel át mindent,
s mint fehér-billentyűs szűz-orgona,
hólepel-dallam játszik egy kincset,
ében sötétre száll a hó pora.

S ahogy belelendül, egyre éled,
erősödik hangja a szirteken,
fehére a feketébe mélyed,
lenge hangsor suhan át hirtelen.
Az élet borzongó derűs mámor,
pelyhe a dúrtól a mollig szalad,
szárnyakat nyit, s fehér máza bárhol,
a föld szívébe az égből szakad.

Egyre hull a lágy-ívű szűzajka,
elborít minden ősi televényt,
és mégis mintegy vigyázó dajka,
elringatja a didergő reményt.
S jő a hajnal, ezüst mesevilág,
élet kel újra dajka szárnyain,
a zúzmarás reggel rebeg imát,
s valóból siklanak ki álmaink.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 5
Kereső robot: 14
Összes: 30
Jelenlévők:
 · arttur
 · boszorka
 · Divima
 · marisom
 · Tollas


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz