Mit akarsz tőlünk,
Te kaptárba szorult királynő?
Csöppnyi kéjed után
a szélbe nyerítő valóság szórja már rád
nehéz illatát!
A diadalmas kereszt elűzi
őrületed árnyait.
Sokáig már nem zsongathatod szárnyaid.
Mai vonásaid mögött
már látom arcod odvas mélyén
holnapi világod csúf ráncait.
Őröljenek lisztté kételyeid,
süssön rád
szívünk gyűlölete kérget!
Korhadt testedet rágják szét a mohó férgek!
Rákok egyék ki két szemedet!
Lyukas gödreidet gyulladás varrja be!
Ne láss több Napot!
Füstöt okádó torkodon szirén ének
többé ne szálljon!
Szikes föld igya mohón véred!
Láz-verte éjszakáidon
garázda gárdák milliói járjanak át!
Mint új prédára a bestiák,
vetődjenek rád
gyötört-vén napjaidon,
a vicsorgató vad gondolatok!