Aznap, amikor az ölelő kezed, Engem végleg elhagyott
őszintén elmondták és köröttem a levegő is megfagyott
Hat hónap, talán egy év, Nekem mindössze ennyi jutott
az Élet ilyen, adott… szépet, mosolyt és néha bánatot
Vádoltam a sorsom, hogy lehet hozzám ennyire mostoha
kérdeztem: Vajon szól majd értem, egy szerető, halk ima?
Nevettünk sokat, együtt boldogan, mosolyt csalt ajkamra
és elhagytam a könnyeket a szívemnek béke az otthona…
Megannyi érzelem s csapongó gondolat, tépte lelkemet
Vajon mit hagytam félbe és mit is tehetnék még értetek
Ne maradjon utánam űr, ha megváltoztatni nem lehet…
sem elszökni, kacagva becsapni e komor sötét végzetet
Most itt álltok s ürességgel telve a gyász keserű pohara
Ajkam szóra nyílna… de most mások ajkáról szól az ima
Látod a bennem őrzött s megmaradt emlékeink varázsa
s mindaz mi eddig volt, így válik semmivé egycsapásra
még hallom a sóhajod és látom a könnyet a szemedben
ahogy némán ereszkedik velem alá a mélybe a végtelen
Szeretve búcsúzom Tőletek, innen Én végleg elmegyek,
de eközben, valahol felsír.., egy újjászületett kisgyerek…
Online látogatók:
Látogató: 70
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17 
Összes: 87
