Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kék és vér

, 388 olvasás, Mona , 12 hozzászólás

Szerelem

Levetkőzöm.
Ujjaim kalapom emelik
fenyőágnak ütközik kézfejem.
Nevetek.
Hold-bőröm halkan karcolja a tű.

Előttem állsz,
kint a téli ég alatt, és engem nézel.
És engem látsz.
És én látlak téged.

Felém nyúlsz,
s visszahúzod a kezed,
minden kék.
Az ég, a fény
türkizen forognak feletted a csillagok.

Fordul a tér,
mögötted könyves szekrény,
kezedben egy könyv:
az Igaz szerelemről.

Arcívem válladra hajlik,
perzseli bőröm a vörös:
a szoba fala.

A ruhám.

S fordul a tér.

Rózsaszirmos szélben nevetsz felém.
Szabad tüdőd emeled a bárány-ég felé.
Megperdülsz,
karodban én
homokszín fordul a tér.

Kastély.
Én a vörös, te a kék
pepitán koppan visszhanggal a talaj.
Markomban a vállad
lakkcipőm viszi levegőben a dallam.
S ahogy dobban
toppan a sarok

s ott
megtorpan a forgó
tér, táncos
hópehely petty lebeg
mozdulatlan

torkon szorít engem
ahogy légvételed kezded

tánclendülettől poros kristály-csillár
fénye vibrál
halódva arcomon
pupilláink habzsolják a fényt
eltűnő lepkés szenvedély
elfojtott forró hevét

Vércsepp hullna avarra
a könnyes könyves fenyves
arany havas lombjára...
de minden megáll –
– forgásában a világ

Mert te engem nézel
és te látsz engem
és én látlak téged.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Mona
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 2
Kereső robot: 10
Összes: 21
Jelenlévők:
 · boszorka
 · gszabo


Page generated in 0.0373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz