Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Karácsonyi ajándék

, 333 olvasás, starics ibolya , 3 hozzászólás

Karácsony

Régen volt, nagyon régnek tűnik, mégis, karácsony közeledtével, néha előbukkan emlékeim útvesztőiből, rám veti szép kék szemét, kinyújtja felém karjait, és szívemben feldobban a régi öröm. Tél volt, hideg, és sok-sok hó, bánatomra, mivel míg a többi gyerek játszott, én vizet hordtam a csúszós kútról, mert a vízzel a házban spórolni kellett. Kukoricát daráltam a mindig éhes disznóknak, akiknek a kolbászát hírből sem ismertem, mivel mindig akkor ették, mikor mi már az iskolában vagy az óvodában voltunk. A kedves nevelő szülőknek mi, állami csibészek, kevesebbet jelentettünk, mint az általunk gondozott állatok. Jó volt nekünk a mindennapi egy pohár kecsketej, amit a Mici kecske adott, akit kifejezetten ebből a célból tartottak. Kvázi ő volt egy kedves szőrös dadus. Meg Kifli, a nagy, szelíd szemű tehén. Nos, nekünk a karácsony nem sokat jelentett, kapni nem kaptunk semmit, vagyis egy szem gyógycukorkát pottyantott az öregasszony a szánkba, amit jó nagyra tátottunk, "nehogy mellé essék", mert repeta nem volt. Egy csenevész bokor lógott a mennyezetről, néhány alma-dió csüngött róla a szoba didergetős levegőjébe, jó magasan, nehogy elérjük. Nehogy azt gondolja valaki, hogy az állam nem törődött az ő kis árváival! Dehogynem! Csak abból mi nem láttunk semmit, eladta a jó nevelőanyánk, mindent, vagyis egy-két szükséges holmin kívül mindent, a maradék pedig jó nagy kellett legyen, nehogy gyorsan kinőjük. Mivel amit közte kaptunk, jó pénzért elkelt a bolhapiacon. Nos, ez a karácsony emlékezetes maradt örökre, mivel egy csoda történt! A város fényes pompában ragyogott, fények-zene mindenfele, az emberek mosolyogva, csillogó szemekkel jártak ki-be az üzletekbe. A város központjában állt egy hatalmas áruház, nagy fényes kirakatokkal, teli játékokkal, szebbnél-szebb ruhákkal. Az út az iskolába éppen arra vezetett, csodálkozva nyomtam nedves kiskutya-orromat a kirakat hideg üvegéhez reggelente, és délután hazafelé menet, mivel csodálatom tárgya ott ült a kirakatban. Kék szemével rám nézett, és én éreztem, vár – egész nap. Kinyújtotta felém a két karját, és olyan kedvesen mosolygott rám, mint senki soha. Karácsonyra várt a világ, én erről semmit sem tudtam, csak őt láttam nap-nap után, sokáig ácsorogtam a kirakat előtt, vékony, nedves cipőm átázott, hajamat belepte a hó, de én nem éreztem, csak őt láttam. Egy nap hiába mentem, eltűnt, a kirakat üresen ásított, dermedten ácsingóztam még egy ideig, mire felfogtam, eladták. Ha lenne pénzem? – akkor megvehettem volna. Könnyeimet nyeldesve ballagtam haza, vagyis ahol éltem, az engem és még egy-két gyereket nevelő öregekhez. Minden elveszett, üres-hideg lett a világ, tudtam, ő szeretett, igen, láttam a szemében. Otthon meglepetés várt, egy levél az állambácsitól, aki meghívott engemet, és a többi állami gondozott gyereket egy karácsonyi ünnepélyre a városházára, a mikulás is ott lesz! Ez állt a levélben. Az öregasszony nem jött velünk, örömömre. Így magunkban indultunk nagy izgalomban. Csendesen esett a hó, a házak ablakaiban világítottak a feldíszített karácsonyfák, és valami békés érzés öntötte el szívemet, csak ő hiányzott a teljes boldogságomhoz. A városközpont jó messze volt, összefagyva, de forró szívvel érkeztünk a kivilágított, zenétől hangos, nagy, patinás házhoz. Egy kedves nő beinvitált bennünket, látva tétova arcunkat. Akkora karácsonyfát azóta sem láttam, bár lehet, hogy én voltam kicsi, a nagy szakállú télapótól kicsit tartottam, de a sok szépség láttán hamar elszállt minden félelmem. "Gyertek, keressetek magatoknak játékot, amit csak akartok! A tiétek lehet! " – biztatott a kedves nő. Nagy, piros csomagot is kaptunk, sütemények csábítottak az asztalokon. Megilletődve jártam körül a nagy fát, mikor megláttam őt! Ott ült a fa alatt, a játékok között. Te jó ég! csak álltam és néztem, álmodom? Vagy igaz? Az én hőn áhított kék szemű babám ült a fa alatt, felém nyújtva karjait, és mosolygott. A kedves nő megkérdezte, tetszik? Szótlanul bólintottam, "tiéd lehet, ha akarod" – halottam messziről a hangját. Fogta a babát, és a kezembe nyomta, "szeresd, ő is szeret téged". Valami hihetetlen öröm öntötte el testem-lelkem. Hát az enyém lett, mégis az enyém, eljött hozzám. Egész este magamhoz szorítottam kicsi, puha testét, vigasztaló érzés áradt belőle, ő jelentette az elveszett családomat, éreztem, megért engem, és szeret, és soha sem fog elhagyni, és én sem őt. A szép este gyorsan véget ért, boldogan zsibongva, a hóban hemperegve, az ajándékokat szorongatva értünk haza. Az öregasszony sanda szemmel nézte a szép babát, "ezt ki kell ám tenni az ablakba, hogy lássa a Jézuska! " "Minek, már látta, hiszen tőle kaptam" – ellenkeztem. De addig erősködött, hát kiültettem a jégvirágos, hideg ablakba. Ott ült szegény, és csak nézett rám szemrehányóan, nehezen jött álom a szememre. Reggel szaladtam az ablakhoz, hogy elvegyem onnan, de az ablak üres volt, szörnyű érzés markolt a szívembe, hol van? "Hol van a babám? " – kérdeztem görcsösen markolva hideg kezeimet. "Visszavitte a Jézuska" – válaszolta az öregasszony –, "mert rossz gyerek vagy". Fájt, nagyon fájt, de én valóban elég rossz voltam néha. De azért nem kellett volna elvinnie, sokáig haragudtam a Jézuskára, és nem is vártam semmire sem, míg felnőttem, és már tudtam, nem a Jézuska vitte el a babámat. Mégis érzem azt a nagy csalódást, ha eszembe jut az én babám.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Karácsony
· Kategória: Próza
· Írta: starics ibolya
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 205
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 231
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Sutyi


Page generated in 0.4579 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz