Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Emlékem a holt-Tiszánál

, 275 olvasás, Pandora , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Szürkeség borult a gátra,
ezer csillag magasából,
elaludt az égő fáklya
égi forrás patakjától.

Ránk csodálkozott a felhő,
majd zuhogva esni kezdett,
míg a perc órákban megnőtt,
egy fecskepár felénk lebbent.

Az elázott puha szárnyak,
múltból üzenetet hoztak,
ahogyan köröttünk szálltak,
esőcseppen imádkoztak.

Csak pihegtek, ámuldoztak,
míg hitünkkel egybekeltek,
fenn a messzi távolokban,
hol az imák térdepelnek.

S míg az eső egyre áradt,
elértük a falu szélit,
a röptük el sosem fáradt,
elkísértek egész végig.

Akkor ott a holt-Tiszánál,
bennünk bonthatatlant szőttek,
lábuk csendünk bóbitáján,
megpihenve légbe szökkent.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 5
Kereső robot: 12
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Jood_Annon
 · léna
 · Öreg
 · PiaNista
 · Tiberius


Page generated in 0.0282 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz