Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szereptelen' ül

, 446 olvasás, bArthAKata , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

Távolból fakadó szürreális vágyak
gomolygó csillagfény-köddel
feléd gravitálnak.
Pokolbéli villám fényében izzó ajkad
mélyére sóhajként holló-árny száll,
kucorgó lelkem álmát ma benne hálom el,
magánya húz s zokogásba fullad a száj.
Szárnyam szegett, gúzsba kötött
szerelemtelen szűk szavad.

Fáj. —

Szél visz, magával ragad,
szó-kövekhez vágva görget, míg
az éj, csak rázza,
rázza kopogó,
istentelen könnyeit.

Néha felráz még a hulló szavak zokogása.
Tehetetlenségre kárhoztatsz.
Semmi másra.
Üres zsebemben motoz
szereptelen, lelkemig
meztelenül a vágy.
Feléd néz.
Rád, mint
távolodsz.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: bArthAKata
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 25
Jelenlévők:
 · Öreg


Page generated in 0.037 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz