Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Gondolatmenet furán

, 242 olvasás, Gabben , 0 hozzászólás

Gondolat

Leírhatatlan kérdések végeibe
kapaszkodok, mert féltő lelked,
s szemed feltette azt.

Elengedem magamat, a
gondolat elindul. A levegő
kevés, mit veled szívhatok!

Léptem létem ingoványára
tévedt. Suttogók suttognak
furán fülemben.

A magányt csak te vetted
el tőlem. S ők mondják:
Hazug e szó, mit gondolok.

Lovak patáiról lehulló sár
vagyok. S foltot hagyok,
mikor szemedbe könny szökik.

Mert a könny is én vagyok,
s száradok, ha kell! Érintésem
eltiporja önmagam.

Csókom nem segít minden
percben, csak feledteti, mitől
fájón sajog szíved.

S kényszerképzeteid előbújnak,
mind, felhőkből villámok. Tudd,
fülemet égeti ez!

A perceink képei megmerednek.
Napjaink órái megdermednek.
Kép, két hónap.
                  Megváltoztunk?
                           Megváltoztunk!

Megjegyzés: 2004. 02. 18.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Gabben
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 20

Page generated in 0.0654 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz