Futkosó fénynek fülén állva, néma léptek
hangján járva, puha fészek alján hálva.
Voltam én, az igaz ígéretre várva.
Nem létező álmokon, zöldellő lombokon,
létrejövő gondokon, pihe puha paplanon.
Vártam minden szépet, a gondjaimon.
Érzéseim útján járva, vidám ének hangján
szállva, reménytelen szerelmet megbánva.
Figyeltem minden dologra, elmélázva.
Elmélázott lelkem partján, fénylő vízhangok
hangján, tűznek visszatartott haragján.
Tudtam mire vágyok, igazán.
Időtlen idők óta, a szerelem hangján
szól a nóta, s nem feledi a jót, a rosszat.
Mely miénk volt, s lett.
Újra, és újra.
Megjegyzés: 2001. 12. 22.