Messzi léptek hangját hallom, kopognak felém.
Régóta hallom a hangot, szívem hozzád zenél.
Léptek hangja dobogásra vált, ha látlak téged.
S mégse tudom mondani, szívesen élnék érted.
Szívemben régóta füttyként szól a szél.
Hozza a léptek hangját minduntalan felém.
S nem mondtam, nem mondom néked a szót.
Mely hosszú idő múlva is feléd tornyosul.
Feléd tornyosul, mint hegycsúcson a torony.
Mely a felhők közé vág egy édes alkonyon.
Talán én vagyok a torony, s te vagy a szél.
Te vagy, ki a felhőt hevesen viszi felém.
S mikor odaér, én minduntalan állok tétován.
Várom, hogy a jó villámként csapjon reám.
Belém csap, de még mindig nem mozdulok.
Szívemben a rezgő hangok a pillanatok.
Pillanatok, melyek még mindig hozzád húznak.
Szívemet nem engedik, csak a tévútra.
S ennyi volt, s ennyi lesz, mindörökké!
Szívem nem lesz másé, csak az ördögöké!
Megjegyzés: 2001. 06. 26.