Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A Festő

, 247 olvasás, santiago , 7 hozzászólás

Megemlékezés

Nakonxipánban ma hullt a hó,
úgy hiszem megfagyott a szívem,
a kezem a szememnek rajzoló
megakadt egy végtelen íven,
már nem vonzanak titkos színek,
még a sötétkék csendje zavar,
társaim mindnyájan szelídek,
most sétálunk, ropog az avar.
Csak a szemeim hagyjátok meg,
és messzi titkos országomat,
mert ott királylányok, hercegek
őrzik megfestett nagy álmomat.
Mondtam, most minden másképpen lesz,
szememre csorgott az éjsötét,
már gyűjtöm a fényt új képemhez,
utolsó téma a puszta lét.

Megjegyzés: Gulácsy Lajos emlékére

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: santiago
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 0
Kereső robot: 18
Összes: 36

Page generated in 0.0392 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz