Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nyári éj

, 311 olvasás, santiago , 4 hozzászólás

Szerelem

Jöjj s fordulj be velem
a kihalt utcasarkon,
hol a sok megvakult
nagy redőnyös ablak
szemét pihenteti a parkon,
ott a nyújtózkodó
sötét házfalaknak
hosszú árnyéka int,
s a néma díszletekre
a Hold ezüstje hint.
Jöjj, látod itt vagyunk megint.

Itt a park is, füvek világa,
nagy kőkereszt magaslik
fölénk, ne gondolj semmi másra,
bánatra, halálra.
Mert miénk még a hűvös nyári éjszaka,
s a tovatűnő nyáréj minden csillaga,
szeress, míg ölelni tárjuk két karunk,
mert egyszer, akár a csillagok, meghalunk.

Lelked bíborán terített palást legyek,
már ne kötözzenek többé kufár kegyek,
és az öröklét ígérete.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: santiago
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 343
Regisztrált: 2
Kereső robot: 26
Összes: 371
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.216 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz