Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Én és aTojgli, avagy…

, 243 olvasás, szegojudit , 0 hozzászólás

Somolygó

a nyár legrémesebb, legviccesebb pillanatai

A történet akkor kezdődött, amikor másnap indulni készültünk hosszú időre Somogyba.
Bizonyos koron túl ez nem is olyan könnyű feladat, hiszen fel kell készülni az ottlétre, és itt kell hagyni az ittlétet. Mindezt úgy, hogy ott se hiányozzon semmi, és itt se égjen le, mondjuk pl. a lakás.
Pakoltam a bőröndöket, közben el-elszaladtam ellenőrizni, hogy mit is felejthettem el.
Már-már összeállt a rend. Akkor kimentem az erkélyre, és szépen meglocsoltam a virágokat. Lemostam, felmostam…. és elégedetten néztem körül.
- OK!
Szememmel végig simítottam minden tárgyat, és egyre kevésbé értettem, hogy miért kell őket itt hagynom. De tudtam, hogy Somogyban ugyanez fog lejátszódni, csak ellenkező előjellel.
Másnap a szokásos: hajnali derengés, kutyákkal le-fel, majd újra le…. bőröndök, lihegés, belső, majd külső káromkodások a lépcsők, és a lift nélküli emeletek feltalálóinak édesanyjait illetőleg.
Végül bezuhanás a kocsiba. Itt már ráértem elgondolkodni, hogy mi a fenének zuhanyoztam le, amikor úszom az izzadtságban. /Afrikában meg szomjaznak az élőlények… /
A többi csupa rutin: autópálya, itt van a kulcs?, otthon maradt a parfümöm…. stb.
Majd a megérkezés. Azuram lekapta a nagykapu fél oldalát, mert anno olyan ügyesen lett megcsinálva, hogy különben nem nyitható, és nem lehet beállni a kocsival.
A kutyák őrjöngenek, hogy ki akarnak szállni, de a kaput először fel kell tenni.
Miután mindez megtörténik, jöhet a többi élőlény kirakodása. Teknősök, papagáj, sünök lepik el a kis terasz környékét.
Csomagok, élelmiszerek behűtése, stb. stb.
Aztán már beindul minden, csak én nem… Illetve, egyre lassabban.
A nyár nem vár, elönti a világot. Ránk zúdítja melegét, és mi jólesően vesszük ezt tudomásul.
Néhány nap elteltével hív a Lányom:
- Egy galamb pár költözött a teraszotokra!
- Biztos azok, akiket egész évben etetünk. - mondtam, nem tulajdonítva nagyobb jelentőséget a dolognak.
Egy-két hét elteltével Lányom újabb fejleménnyel rukkolt elő:
- Van két tojás az üres nagy cserépben!
- Hurrá! –mondtam felelőtlenül.
Még két hét múltával:
- Csak egy kelt ki! Baromi ronda!
- Majd szép lesz!
Közelgett a hazautazás ideje. Bőröndök, bánatos pillantások, mitfelejtünkel, stb. stb.
Csak az vígasztalt, hogy névnapomra egy kellemes nyugágyat kaptam a Lányoktól. Így elképzeltem magamat, amint kifekszem az erkélyre, és végre befejezem az egy éve megkezdett „ A szürke ötven árnyalata” című siker-pornó második kötetét. Határozott magabiztossággal mehetek be egy szex shopba, ami eddigi életemből kimaradt, és most már végre tudom, mi mire való, hová kell dugni, ragasztani, stb.
Hazaérkezve az erélyajtóra ragasztva hatalmas tacepao várt:
„ Halkan nyissátok ki az ajtót, mert a kis galamb megijed! ”
Örömmel láttam, hogy a ragasztócsíkokat legfeljebb fejszével fogom tudni lemosni…
Lábujjhegyre állva rést nyitottam, és kinéztem az erkélyre.
A látványt az ellenségemnek sem kívánom. Mindenről csöpögött a guano, ami meg nem csöpögött, az már lent volt. Mindenütt!!!!
A cserépben ott trónolt egy migráns trónörökös, merthogy mi gerléket etetünk, ez meg parlagi galamb csecsemő volt. Jelen állapotában úgy nézett ki, mint, aki most esett át súlyos kemoterápiás kezelésen. Toll csak itt- ott volt rózsaszín testén.
Azért üdvözöltem:
- Szia Tojgli!
… és gyorsan becsuktam az ajtót. Eleget olvastam a galamb kakikban rejlő ellenséges baktériumokról.
Az ajtó nem is nyílt ki addig, amíg a kis szörny el nem tudott repülni.
Amikor már láttam, hogy a szülőkkel edzést tart, gyorsan elküldtem Azuramat vegyen jó nagy spaknit, meg álarcot az erkélytakarításhoz.
Meg is vette, én átvettem… és amikor elérkezett az idő, kiderült, hogy fogalmam sincs, hová raktam.
Kb. másfél napig kerestem, kutattam, sok érdekes, elveszettnek hitt dolgot megtaláltam, de az álarcokat, meg a spaknit nem.
Miután búcsút intettem Tojglinak és kedves szüleinek, nekiálltam minden védőfelszerelés nélkül lesikálni a teraszt. Patakokban folyt a domestos, fehéredtek a székek, a csempék, óriás műanyagzsákba gyűlt a szar…. /bocs, de ekkor már nem volt kedvem finomítani a dolgokat: szar és kész!!! /
Megdolgoztam vele, mi tagadás.
A család még kétszer megpróbálkozott a visszaköltözéssel, de egy-két határozott „Hesss”- el lebeszéltem őket róla.
Elégedetten néztem a tisztaságtól ragyogó erkélyem, a szép új nyugágyat, a könyvet… Majd holnap!!!!
Akkor Azuram kitalálva gondolatomat, megszólalt:
- Holnaptól, olyan egy hetes esőt jósolnak a meteorológusok!
… és igaz! Már két napja esik!
Azt hiszem, a galambokat nem szeretem annyira!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Novella
· Írta: szegojudit
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 189
Regisztrált: 1
Kereső robot: 36
Összes: 226
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.2754 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz