Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Különös, őszi este

, 315 olvasás, Gősi Vali , 6 hozzászólás

Természet

Minden ránc-csókot lehelő őszön
csitul a kín, de néha még üvöltöm:
meddig élek így, bús átkozott?
Talán e némán haldokló ősz
kincséből valamit mégis itt hagyott
örökül, végül, mielőtt a rőt lomb
a lehajló fáktól, – akár fiú a hajlott anyától,
egy virradatkor – örökre búcsúzott.

Ezen a néma, különös őszön is
esténként néztem sok száz levél után,
amint a széllel pörögve jártak,
valami búcsúzó táncot talán…

Néztem a hajlongó táncseregre,
mikor egy libbenő kis levelecske
pördült fölöttem alig-rezzenéssel,
s vállamról kinyújtott tenyerembe hullt;
megállt ott kicsit, pihegve,
majd lassan, pörögve – mint egy lepke,
aki párjának előbb még
hívón a szárnyát billegette –
elszállt, messze.

Fényárban úszott az ég,
s csak szárnyalt egyre,
az a búcsúzó, rőt levelecske.
Néztem utána: meg-megrebbent
törékeny levél-teste,
és egy csillag – mint aki föntről leste –
éppen kigyúlt.

Különös volt ez az aranyló,
őszi este.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Gősi Vali
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 8
Összes: 23
Jelenlévők:
 · tothgyozo


Page generated in 0.0377 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz