Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Titkos szeretők csókjának…

, 350 olvasás, Gál András Andor , 4 hozzászólás

Abszurd

Titkos szeretők csókjának megörökített pillanata egy őszi festményen

A kezem fázik ezért visszahúzom vékony pulóverem védelmének bolyhos bizonytalanságába, hogy arcodat csak ujjbegyeimmel érintsem. Tétova mozdulatlanságomnak egyetlen oka titokzatos és számomra ismeretlen vágyaid leplezett megtestesülése. Sötétkék hangulatom oldódik a nyilvánosság burokba zárásával és a végén egy fekete vásznon állunk ketten egymás homlokának támaszkodva, legszívesebben beléd karmolnék, de csak egy erőtlen szorítás telik tőlem, ahogy tenyerembe temeted arcodat. És a szikrázó feszültség sokéves várakozás szította szenvedéllyel harap ajkadba, miközben a tiltottság leplét ledobva meztelenre vetkőzik a nyilvánosság előtt, hogy bűnbánón visszahúzódjon csigaházába és pulóverembe. Majd a kipattanó szikra gátlástalan erőt adjon a szemtelen szenvedélynek és közönnyel, egy lépéssel hátrébb állva bámulja az ősz misztikus hangulatát lefestő vásznat, amint a történelmi pillanatban az esztétika legmagasztosabb festménye születik meg. A túlbuzgó vágy felszálló füstjének középpontjában álló hamvadó dohány a csípős szél által sodort ismeretlenségbe száll, amint titkos szeretők csókjának megörökített pillanata egy őszi festményen varázslatos színekbe öltözteti az újjászületés évszakát. Ősszé válik a fekete, a színek, a vászon és a hangulat, mert a kimutathatatlan jövő végtelen összetettségének egyenletrendszere túl sok változót tartalmaz az egzakt megoldáshoz. A halmazok fejetlenségben esnek szét, amikor végre a fizikailag körülhatárolt testek szilárd halmazállapota a végükhöz érve egymást érintik. Egybeolvadó testek melegében végre nincs túl késő, és pontosan megfogalmazható az idézet; "kapj el végre, unom a háborút". Belerajzolt skiccel harap vállamba az együtt kivitelezhetetlensége, a nélküled meg elég nehezen megy. És beletelik egy másodpercbe, vagy kettőbe, amíg a fájdalom édes gyönyörében megértem összekulcsolt tenyerünket. És színes betűkkel tapintlak, amíg láthatom felcsengő hangod a szürke félhomályt átszelő holdsugár ragyogón melengető fényében. Ahogyan az esőcsepp hull a pocsolyába, az összemosódott érzések a keverő paletta színeiként dadaista keretbe zárnak. Össze veled, bekeretezve.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: Gál András Andor
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 22

Page generated in 0.0222 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz