Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az ősz

, 286 olvasás, Pandora , 6 hozzászólás

Ezerszín

A természet búcsút int a nyárnak,
a fák között hűs pára bandukol,
az idő évenként új tűzzel támad,
testünkbe ég, mint erős ősi bor.

Ősz sóhaja, lángod már csak félve
hív, s szólongatja szóra ajkamat,
hová lett szerelmem üdesége,
a szemek fénye, érzés áradat.

Vágyaimat fukarabban méred,
álmom ül lustálkodó éjeken,
nem szárnyalok most az őszi fényben,
mint hajnal-piros tavasz reggelen.

Aranyba fordult fák lombja hallgat,
falevelet hord, suttog a liget,
messze szállnak apró madár-falvak,
nem intenek már vissza senkinek.

Remete szél óvatosan, lassan
hajlik az égő csipkebokorra,
avart hord az útkarnyarulatba,
lombot szór az útszéli harasztra.

S míg bandukolva ellep a sötét,
hátam mögött száraz ágak törnek,
elfeledett szép emlékeimért
könyörgök még a párolgó földnek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 23
Jelenlévők:
 · gszabo


Page generated in 0.0383 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz