Lelkem mind felissza szomjúságom,
lassulva kiszárad mindenem.
Csobogva tovarohan az álom,
felporzik bús végrendeletem.
Csendekké lobbantott lángod lettem,
minden szikrámat neveddel áldom.
Elsuhannak angyalok felettem,
feloldozatlan lett áldozásom.
Kilestem félve a vén hold mögül,
fényedbe belefúlt az este.
A sötétség lelkembe menekül,
glóriám magába temetve.
Csak fénytelen szomjúságom maradt,
akár tűz-levelét vesztett bokor.
Tovatűnt csillag-forrásod alatt
ázom, mint mozdulatlan kőszobor.