Én már a cigánytelepen születtem a gettóban. Így nekem nem hozott újdonságot, mert itt éltük napjainkat, szerelmeskedtünk, dolgoztunk, nyomorogtunk, és ha a szükség megkívánta, loptunk is. Nálunk a szerelmi élet korán kezdődik. Ahogy a süldő purdé észreveszi, hogy kiszökött a csicsed, már rögtön megkörnyékez nem válogatva az amúgy is szegény szókészletében. Egyenes beszédben mondja, hogy dugunk babám, vagy ülnél-e a karómba? És mit tehet a serdült cigánylány, adja, vagy hagyja magát, ha már tombol a vére. Változást csak akkor láttam, amikor visszatért Gábor. Hazajött, mert cigány lett. Ugyanis a mi társadalmunkban, amíg él a dádé, vagyis az apa, addig mindenki a családban purdé, de miután a Debella elvitte, akkor válik cigánnyá.
Gábor az apja miatt hagyta itt a telepet. Avén dádé állandóan ivott, részegeskedett és szekálta, üldözte a családot. Eltűnt. Semmit sem hallottunk róla. Most, hogy visszatért, látszott rajta a nagy változás. Megemberesedett, kitelt, egészen megszépült a Regátban, ott a tengeren. Azt mondta, hogy a kikötőben dolgozott, mint rakodó munkás a hajókon és a sok zsákcipelés izmosította ennyire. Meg aztán a motyót, amit szerzett, mind félrerakta, összegyűjtötte, s amint gondolta, hogy az apja elpatkolt, megtérült haza, mert fogta a honvágy. A Regát mégsem a mi Erdélyünk. Amíg megbizonyosodott, hogy tényleg nincs az apja Aradon téblábolt, de aztán hazajött.
Már az első találkozásunkkor összeakadt a nézésünk. Úgy szemügyre vett, villogott a szép szeme, mint a bikának, ha tehén közelébe kerül. Annyira más volt, mint a többi gettós. Bajusz és Dákó állandóan a nyomomban voltak, s akkor is kellettem volna, mikor a természet adta lehetőség nem engedte, vagyis közönségesen véreztem. Jaj, nem, Gáborban több volt a tapintat. Amikor először megkörnyékezett, olyan szelíden kérdezte „megboríthatlak-e”? Ilyen kérést lehet visszautasítani? Pláné, ha kalimpált a szívem is, és én is kívántam? Nálunk már úgy van ősidők óta, ha egyszer- kétszer jól sikerült az együttlét, már úgy vagyunk, mint férj és feleség. Így lettem fiatal korom ellenére a szép és izmos Gábor asszonya. Ezután már nekem is be kellett tartani a szabályokat, nem mehettem egy vonalban az urammal, mert ő a fő, és csak egy lépéssel hátrább illik követni. Ilyen szokás úgy hallottam még csak a japánoknál van. Hát nem vagyunk mi különleges nép?
Telt a boldogságunk, de fogyott a pínz. Mert ugye enni is kell, inni is kell a sűrű szerelmi párbajhoz, meg aztán a szivar. Ha nem füstölünk, mire mondanák, hogy fistes cigány... Összebeszélt a komájával, hogy jó volna megkörnyékezni egy gyümölcsöst, mert a termény piacon azzal külön nem foglalkoznak. Történt egyszer, hogy árultam a krumplit. Nem volt sok csak egy zsákkal amit „összegyűjtöttünk”. S amint várom a vásárlókat, odajön egy kifestett vén naccsága, olyan volt, mint egy vásári mézes pogácsa. Tapogatja, nézegeti a pityókát.
Ez neked hol termett? - szegezte nekem a kérdést. Hát bennem is lobbant egyet a míreg.
Hát maga ki? Statisztikus, hogy ilyeneket kérdez? Fogja, el a májzsugor s csókolja meg Debella. Tegye le az árumat, s menjen innen, mert magának úgysem adok már!
Van úgy, hogy ilyesmiket kérdeznek, de a gyümölccsel nem teszik. Mert azt nem kell kapálni, csak szedni.
Így aztán Gáborom összebeszélt a komájával, de az uram templomos ember, mielőtt nagydologra készült, mindig elment a templomba és elmondta Szent Antalnak, és kérte, hogy segítse. Akkor is ahhoz folyamodott és lelkendezve jött haza, az arca fénylett, mint Krisztusé a hegyen. Titokzatosan mondta, hogy beszélt Antallal, szólt hozzá, jól hallotta a hangját. Annyira mennyei volt. Rajta kívül senki nem volt a templomban. Egyezkedés után megfenyegette a szentet, hogy ha nem segíti és elfogják, majd bosszút áll rajta, vagy a liliomot töri le, vagy Krisztust a karjáról.
És nem sikerült. Fenn voltak a fán, a hátizsák még félig sem volt, amikor a gazda komótosan sétált ki a kertbe. Mikor megállt a fa alatt Gábor szembe pisilte, hogy ne ismerje fel, de félre ugrott és a nevén szólította. Biztosan már előre tudomása volt róla. Beárulták. Gábort elvitték a temlecbe. Később nevetve hullámzott a hír és eljutott a gettóba is, hogy amikor a zsidómódra mondott hangos imát mormolta, hogy hallja a szent, a harangozó vérszemet kapott és behúzódott a gyóntatóba és az ő hangja volt a Szent Antalé. De biztosan ki tudja?
A legrosszabbkor zárták el Gáboromat, mert nagyon voltam már, jó vastag. Egy nap aztán mintha kikívánkozott volna a purdé, szirénázva mentővel vittek be Aradra. Minden vizsgálatot elvégeztek, csak azt nem értem, minek néztek engem? Királylánynak? Mert egyszer csak azt mondja az orvos, nincs más megoldás, készüljenek fel, császárolni fognak. Te jó Isten, hát császár lesz a purdémból? Másnap kérdi a bábanaccsága, hogy milyen nevet adok a fiúnak? Na de ezzel is baj volt, mert a névadás annyira hullámzott abban az időben. Volt idő, amikor minden második lányt Kingának, vagy Rékának neveztek, mert az volt a divat. Vagy a fiúkat Dávidnak vagy Márknak.. Én az utóbbi időben egyebet sem hallottam, az utcán, rádióban, újságban hangosak voltak a hírek Bin Ládenről. Mondom a szigorú arcú, de drága naccságának, hogy írja be Binláden. Gondolkozott, aztán megkérdezte, hogy egybe írja. Mit bántam én, ráhagytam, írja ahogy akarja s így lett a császárolt kis purdéból Binláden. A hírre jött a főorvos és megkérdezte, honnan tudom ezt a nevet és tisztában vagyok-e vele, hogy az egy gyilkos, ki akarja irtani Amerikát. Na, de ez már sok volt nekem, hogy a kis purdémat belekeverik a földrajzba. Az orvos nyugtatóan bátorított, hogy nincs veszve semmi, még kijavítani lehet. Erre aztán az én szemem szórta szikrákat. Azt már soha! Nálunk, cigányoknál az elsőnek adott név a végleges, mert ha hirtelen megváltoztatja, jön a Debella és elviszi, közönségesen, meghal. Megmaradt Binláden néven és Binikének szólítottuk, hogy ne tudja a világ.
Mire Gáborom hazakerült, már karon ülő baba volt. Mosolyogva álltunk az ajtóban és vártuk. Mielőtt belépett, mindkettőnket átölelt és csókolt és mindegyre hangoztatta, hogy szakasztott olyan, mint én. Meg, hogy miért nem adtam az ő nevét. Mondtam, hogy én belé még mindig szerelmes vagyok és nekem egy Gábor elég az életemben.
Hazaérkezése után nem sokat teketóriázott, kötötte az ígéret és a fogadalom. Másnap indult a templomba a leszámolásra Szent Antallal. A templomban egyedül a harangozó lézengett, törölte a port az oltáron és a padokon. Gábor a nagy csendben résen volt, mert nem látta sehol a nagy szobrot. Nem tudom, mi jöhetett közbe, de kicserélték, egy csenevész kis szobrot állítottak a helyébe. Most mit tegyen ezzel a kölyökkel. Sokat töprengett s egy adott pillanatban, amikor a harangozó nem vette észre odahajolt és a fülébe súgta” Antika, hol van apád? ”
Nem sokáig tartott a fellángoló nagy szerelem, mert elvitték Gábort katonának, messze, valahová a Deltába, mert ismét emlegette a tengert a leveleiben. Annyira elkeserített a távolléte, hogy bizony a komámnak sokszor éjfélig kellett vigasztalnia, hogy egy kis erőt kapjak. Gáborom pedig mindegyre írta az ő lángoló szerelmes leveleit, küldte a képeket katonaruhában, a lelkem. Aztán én is írtam. Megírtam, hogy jól vagyunk és milyen jó szívű a koma, nem unja a vigasztalásomat. Sokszor éjfélig is, ha kell. Hogy a kicsi purdé, a Binláden már mekkorát nőtt. Már felmászik az asztalra, odaszarik s a kicsi kezével, kettéosztja, és azt mondja fele az apáé, fele az anyáé. Mondom neki, szállj le onnan baszd meg anyád. Erre, biztosan a komától látta, már oldja is a nadrágját.
Sok idő eltelt, amíg szabadságra engedték. Én nagy boldogan, mint mikor a temlecbűl jött haza, készítettem a nagy meglepetést. Csupa csipkés fodorba öltöztettem a kis Pirandát. Ragyogott és hadonászott a kezecskéivel. Mikor Gábor belépett meglepődve nézte.
- Hát ez kié? – kérdezte
- Ez a miénk, drága uram!
- De hát én nem hagytalak úgy, amikor elmentem!
- Nem, nem az igaz, de állandóan küldted a kípeket. S aztán miután a koma elment a vigasztalóból, mindig odadörzsöltem. Nézz rá, nem látod, mintha a szádon köpted volna ki.
- Jó, jó, én kiköptem! De a kérdés az, hogy ki köpte bé!
Így kezdődött a szerelmi életünk annyi idő után, hogy katonának vitték. Első éjjel kiadós szeretkezés után kifáradtan elnyúltunk egymás mellett. Fáradt voltam, hamar elaludtam. Egyszer csak egy nagy csattanást érzek az arcomon. Mint akit kígyó mart meg hirtelen felugrottam
- Hogy a sánkír álljon beléd drága Gáborom! S rúgjon meg Debella Hát ezt miért kaptam, te?
- Most jutott eszembe, hogy én csak derék képeket küldtem neked! Érted!? Úgy, hogy tőlem nem volt mitől!
Durcásan hátat fordított nekem, és úgy aludt el.
|
Online látogatók:
Látogató: 54
Regisztrált: 5
Kereső robot: 14 
Összes: 73
Jelenlévők:
