Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szelíd árnyék

, 292 olvasás, Cs Nagy László , 1 hozzászólás

Gondolat

Az ösvény is néma, oly halotti-csendes,
mint pókhálón függő, hajnali unalom.
Minden kis szellő hallgatón illedelmes,
akár kóristalányok a vén karzaton,
csak én dobbanok zajongva, örök vesztes.

Ha kiszakíthatnám magamból a lelket,
és hajamra az ég szórna szürke hamut,
bolyongva, mint kit a világból kivertek,
mert a sötétségből már úgysincs visszaút,
kezed mindig árnyéka kitárt kezemnek.

Talán eltévedtem, ki tudja, mióta
kerestelek összegyűrt álarcom alatt.
Mióta mardos egy félbehagyott óda,
egy szép mozdulat, mi sután félbemaradt,
talán születésem, talán örök-óta.

Már lekopott arcomról a kérges festék,
nélküled magamból mindent elfelejtek.
Ahogy őrzi a fák délceg, karcsú testét
a rőt avar – puha álommal kecsegtet –,
úgy őrizlek, takarlak, mit szelíd árnyék.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 2
Kereső robot: 17
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Destiny
 · Divima
 · hazugsagok


Page generated in 0.0435 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz