Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Játszottam a gondolattal

, 351 olvasás, M_Laurens , 10 hozzászólás

Gondolat

(demencia szindróma)

Régen játszom egy gondolattal,
Ő is rég játszik már Énvelem,
néhanap elbújik előlem,
és mindhiába keresem.

Gyermekkorunktól együtt voltunk
– a vidám Gondolat, no meg Én –,
és boldogan éltünk akkor rég:
ezen a szép kerek földtekén.
Én gyanútlan gyermek voltam még,
Ő pedig tiszta és egyszerű...
Az élet nem volt túl komplikált,
most visszanézve: csupa derű.

Ifjak, majd szerelmesek lettünk,
s a gondolat kacagva repült,
virágról virágra suhanva,
mint lepkék szárnya: szétterült.
Színes volt, sziporkázón tarka,
ajka édeskés nedű,
két csók között életet falva:
gyönyörű volt, oly gyönyörű!

De eljöttek a mindennapok.
Feleség, munka, otthon, gyerek.
Egyik nap jött a másik után,
éltünk, mint az átlag emberek.
Ám Ő végig ott bujkált bennem,
hívogatott játszani újra meg újra.
És játszottunk is papás-mamást
a napnak végén: ágyba bújva.

Így múltak évek, évtizedek,
kirepült a gyermek, a család,
a gondolat is komorrá vált:
olykor hamis, néha csalárd.
Végül két öreg lélek maradt:
egy férj és egy feleség.
A gondolat is velük öregedve
oly íztelen és rágós lett; mint a
só és fog nélküli: filléres ebéd…

Régen: játszottam a gondolattal…
Ma: nem játszik már Ő velem.
Nem bújik el, kacagva rajtam:
mert fél, hogy mindörökre feledem.

Megjegyzés: Pest-Buda 2015. június 13.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: M_Laurens
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 7
Kereső robot: 13
Összes: 39
Jelenlévők:
 · Jood_Annon
 · Kavics
 · kovacsgabor
 · léna
 · Öreg
 · PiaNista
 · Tiberius


Page generated in 0.0456 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz