Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fuldokolva

, 470 olvasás, Cs Nagy László , 0 hozzászólás

Gondolat

Karcolja lelkemet a búcsúzók hite,
sebemen is csak a holt remény őrködik.
Gondolatom lelkedbe fúl lassan bele,
alámerülve levegődért küszködik.

Kapaszkodva, harangos estékre vártam,
hol a messze zúgó csendülés felragyog.
A falaknak dőlve egymagamban álltam,
sötétség ült a vállamon, rideg, konok.

Nagy halomba gyűltek átvérzett rongyaim,
a nyár melege sebeimre ráfagyott.
Lelkembe rejtettem büszkeségem, amin
a feledés hagyott édes-keserű nyomot.

Fényemen karc a sötét, mi tán megértett,
kormos köntösében mindig otthon vagyok.
Gyertyaként lángolnak az örök miértek,
harangzúgást is csak befelé hallgatok.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 184
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 220
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.3956 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz