Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Don Malocchio

, 277 olvasás, bcermidoff , 1 hozzászólás

Spirituális

(Az új Emmaus)

Az öreg megtörten bámult a márvány szarkofágra. Mikor harminc éve megalapította az építkezési vállalkozását, nem gondolta volna, hogy túléli a nagyobbik fiát.
- Ostoba kölyök, ostoba, ostoba… - ismételgette magában könnyek közt és ököllel rácsapott a kőlap tetejére.
Arra gondolt, hogy megátkozták. Mert hát ugyan melyik normális vállalkozó gyereke lesz zöldpárti aktivista? És vajon melyik megy tüntetni pont a konkurencia építkezésére, hogy megvédjen néhány istenverte fát?
- Ha ez nem történt volna meg, akkor most Teo nem lenne pár szál deszkára rászögezve, bebetonozva itt. – gondolta.
Giuseppe Malocchióról, becenevén Joe bácsiról az összes közeli ismerőse tudta, hogy maffiózó és hogy mocskos pénzekből hozta létre a cégét.
Ebben a percben azonban nem volt más, mint egy gyenge vénember, akinek kicsúszott a talaj a lába alól. Igyekezett méltósággal viselni sorsát. Nem játszotta meg a bosszúra éhes, sebzett apaoroszlánt. Csendesen gyászolt.
A mauzóleum megépítése után azonnal kegyhellyé vált. Teót a helybeliek mártírként kezelték. A Malocchio családot mindenki tisztelte a környéken. Giuseppe, azaz Joe bácsi nagyon népszerű volt a falusiak közt jótékonykodása miatt. Nagy összegekkel támogatta a járási iskolákat, árvaházakat és kenyéradója volt szinte minden szegény családnak.
De most e váratlan, szomorú fordulat után kénytelen volt átgondolni jövőbeli terveit. Jacopo, a második fia Amerikában tanult és dolgozott a chicagói rokonok vállalkozásában. Az újvilág messze volt, túl a nagy óceánon és ezt a forrófejű ifjoncot teljesen elvarázsolta vadnyugat. Esze ágában sem volt visszajönni az óhazába. Márpedig meg kell tennie a család érdekében. Meg is fogja tenni, ha törik, ha szakad…
Amint ezen jártak az öreg gondolatai, egyszer csak hangos veszekedés zaja ütötte meg fülét. Azaz csak Chiro, az ajtónálló hangoskodott valakivel, akinek alig lehetett hallani a hangját.
- Mi a baj? – szólt oda az öreg. – Megmondtam már, hogy tizenegy és délután egy óra között nem lehet látogatni a mauzóleumot. Az az idő a családé. Mondd meg a látogatónak, jöjjön vissza később.
Némi tanakodás zaja után visszakiabált a testőr.
- De signore, ez egy csavargó. Piszkos, mint a disznó. Esküszöm, sosem látott se fésűt, se borotvát. Azt’ idejött mezítláb egy slafrokban. Nem tudom elküldeni. Azt állítja, most van itt dolga.
- Vajon miféle sürgős elintéznivalója lehet itt egy ilyen idegennek? – töprengett magában egy pillanatig Joe bácsi.
A gorilla próbálta elhessegetni a hívatlan vendéget vagy legalábbis távol tartani a családi kriptától.
- Nem tágít innen. Mit tegyek, uram? – kérdezte idegesen.
- Hagyd csak. Majd én beszélek vele. – legyintett a keresztapa és elindult a kijárat felé.
Mikor kiért, valóban egy hobó várta, amolyan mozgó szentképféle, amilyen száz szám kunyerált baksist az országban a templomok körül. Viszonylag fiatal kora és furcsa ruházata ellenére mégis kétségtelen tekintélyt sugárzott.
- Mit akar itt, jóember? – kérdezte Joe bácsi. – Nem látja a feliratot, hogy ilyenkor zárva van a mauzóleum a látogatók számára?
Az idegen ráemelte szomorú tekintetét.
- Én ismerlek titeket megfogantatásotok előtt óta.
- Hú, micsoda kenetteljes duma. – gondolta homlokát ráncolva az öreg maffiózó. – Ha bolond is, nem lehet akárki. Rendben van, majd elintézem én. Nem abból a fából faragtak, hogy ne bánjak el vele. De, csak finoman, nehogy egy másik átok is ráragadjon a családra. Egy halott elég volt, túl sok is.
Belenézett a csavargó barna szemeibe.
- Látom, maga valami guruféle. Tudja, a múltkor itt járt nálunk maga a dalai láma. Még ő is visszament a szállodába öltönyért, nyakkendőért, mert megértette, hogy ide pendelyben nem lehet bejönni. Mégis csak egy rendes hely, ahova az emberek azért érkeznek, hogy leróják kegyeletüket.
- Beszélni akarok veletek. – válaszolta komolyan az idegen.
Az öreg megpróbálta lebeszélni a maradásról.
- Jó, jó, de ne most. Értse meg, efendi vagy mi, hogy nincs itt az ideje…
Ekkor rátévedt pillantása beszélőpartnere kezeire. Meglátta rajtuk a mély sebeket. Hiába próbálta leplezni megdöbbenését.
- Áá, szóval maga olyan, mint Pio atya… Nézze, izé… testvér, vallásos katolikus ember vagyok. Tisztelem az Istent. De hiszem, hogy Ő is tiszteletben tartja az ember magánszféráját. Tudja mit? Ha hoz a pápától egy igazolást, hogy maga egy valódi szent, akkor éjjel-nappal szabadon jöhet-mehet itt akár ádámkosztümben is.
Udvariasan elmosolyodott és biccentett az idegen felé, jelezve, hogy a beszélgetést lezártnak tekintette.
Hátat fordított és elindult visszafelé a kriptába. Valami azonban nem hagyta nyugodni. Olyan fájóan ismerős volt számára ez az alak. Igen, a szemei… Ez a csavargó pontosan azzal a szeretettel nézett rá végig, mint amivel ő a fiaira szokott.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Spirituális
· Kategória: Novella
· Írta: bcermidoff
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 200
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 227
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.2116 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz