Navigáció


RSS: összes ·




Szonettkoszorú: Aphrodité koszorúja

, 538 olvasás, Denes , 0 hozzászólás

Szerelem

1. Mint fény a vadalmán

Szép arcod, örök Aphrodité,
amikor először megláttam,
kiittam csillagok szent vizét,
s hosszasan múltról prédikáltam.

Végtelen-véges időt ígért
a fény, vadalmán tovaszállva.
Mosolyod megrészegít, igéz,
szikraként táncolt retinámban.

Így történt, vagy álmodtam csupán,
s lassan megrészegített borom.
Csak néztem rád félszegen, sután,

majd sírva ültem, törött padon
a búcsúzó, elszúrt bók után.
Elfeledni soha nem fogom.

(2008. 08. 13.)


2. Az első csók

Elfeledni soha nem fogom,
mi engramként elmémbe égett,
emlék-hegyem csúcsán hordozom
együtt-derűs naplementénket.

Szavak remegtek ajkaidon,
némán súgtad; nélkülem véged.
Súgtad: szeretsz, s ezt tudhatom,
s tudtad, én is szeretlek szépem.

Némaságod füleimben cseng,
együtt vallottuk a csók hitét.
Az ember utólag elmereng,

a tiszta szerelem mennyit ér?
Csókod lett víztiszta végzetem,
kagylóként ring emlékek vizén.

(2008. 08. 14-16.)


3. Veled-percek

Kagylóként ring emlékek vizén
minden tőled édes alkalom.
Az állomáson jöttél felém,
vagy én vártalak egy rossz padon,

hogy újra lássam arcod, miként
átsuhan a mosoly ajkadon.
Mesélj, gyönyörű Aphroditém!
Mindig élvezettel hallgatom.

Veled telt időm elevenje,
egy-egy találkányi nyugalom,
s éjjel álmaimmal szemezve

kivirágzott boldog tudatom;
mámor-virágot szór létemre
minden perc, míg kezed foghatom.

(2008. 08. 23.)


4. Vallomás

Minden perc, míg kezed foghatom,
s érzem bőröd édes illatát,
vagy éjjel, ha álmod vigyázom,
apró morzsányi mennyország.

Benned él reményem, holnapom,
akkor is, ha nem várnak csodák.
Eretnek a szó, jól tudhatom,
hitünk a „szeretlek” némaság.

Mindentől több, mindenek fölött,
nem bővérű mondatok, igék,
szeretetünk egymáshoz kötött,

s minden reggel szép napot ígért.
Érzelmeim oltára előtt
neked vallom szerelmünk hitét.

(2008. 08. 24.)


5. Összevillámlás

Neked vallom szerelmünk hitét,
forrón, lángoló szenvedéllyel,
mint aki ölelni, s ölni kész,
fojtani maroknyi reménnyel.

Szemünk, ha összevillan, miként
kósza villám villámlik éjjel,
elektromosságunk fűti,
lágy tested cikázik tüzével.

Izzó lánggal harapod ajkam,
édes illatod hatni hagyom;
hív, flörtöl, megtapad rajtam,

ha finom bőröd simogatom.
Villámokkal égbe csikartam:
te vagy életem végső soron.

(2008. 08. 24-27.)


6. Pajzán kalandok

Te vagy életem, végső soron
ezért álmodoztunk oly sokat,
hintában, rohanó vonaton
megbotránkoztatva másokat,

vagy zöldellő kert ölén, otthon,
tépve napozó pitypangokat
vad mezőn, esetleg olykor
kelni hagyni vad sóhajokat.

Nem sétáltam pajzán kalandok
olcsó, illatos kölnivizén.
Pünkösdi rózsát, ha szakítok,

illata legyen északi fény,
színe élénkebb, maradandóbb,
kedvesebb, vonzóbb mindenkinél!

(2008. 08. 27.)


7. Erogén Walhalla

Kedvesebb, vonzóbb mindenkinél,
látni teste katedrálisát,
ízlelni tüzes csókja ízét,
mint mezők hajnali harmatát

gyűjteni üde patakvízzé,
pillantása üzenő szavát.
Vénusz ökumenikus hitén
vallani erogén walhallát.

Gyertya-csillagok sötétjében
szemeim világát kutatom,
szerelmezve csillagos éjben,

finom tested forró vágy-templom.
Földi gyönyörök szentélyében
rajtad jár minden gondolatom.

(2008. 08. 28.)


8. Szakrális gondoskodás

Rajtad jár minden gondolatom,
s gyűjti vágyaid virágait
illatos csokorba tudatom.
Keresem nappali álmaid,

lezárt széfben temérdek vagyon.
Csak, hogy megadhassak valamit,
mert öröm, hogy megpróbálhatom
kitalálni gondolataid.

Szakrális tudásként beégett
vad elmémbe a gondoskodás,
mint áramkörökbe a réz.

Ez csak parányi elektromosság,
mégis villámnyi érted-élet.
Akkor is, ha nem várnak csodák.

(2008. 09. 05.)


9. Szökő napjaink

Akkor is, ha nem várnak csodák,
ha a napok nélküled-pokla
szorgos repkényként fon át meg át,
még akkor is Mennyország volna

egy fájó év magányt várnom rád,
hisz mondtam neked, tudhatod,
a fogoly egy életre választ párt,
s lettem szökő napjaink foglya.

Forró vérű femme fatale,
ereszt karod ölelő lonca,
arcodba falazott faopál

szilánkok vészjóslón villognak.
Akkor is, ha nem várnak csodák,
akkor is szeretni foglak!

(2008. 09. 10.)


10. Estközel

Akkor is szeretni foglak,
mikor néha vitázol velem,
s bár tudod, vélt igazam foggal
körömmel védem, s ostromlott hitem

dőledező falát nem bontja
semmiféle boszorkány delej.
De, ha egyszer igazam volna,
rád hagyom. Beérem ennyivel,

viszály ne mételyezze elménk,
ne zúzzuk szét törékeny csodánk
estközeltől lángoló egén

a kondenzcsík felsejlő nyomát!
Mondd, ha elhagysz, mondd, ha elmentél,
hogy élhetek ezután tovább?

(2008. 09. 10.)


11. Széljegyzet

Hogy élhetek ezután tovább,
ha nem maradt, csupán az emlék?
Elhamvadt maradék perc-foszlány,
mit morzsaként elém vetettél,

hogy egyem vele a föld sarát.
Hová lesz minden régmúlt szép,
ölelés, hiány, várakozás?
Meghasonlottá miért tettél?

Ismeretlen, zárt könyv az élet,
benne emlék minden, s a holnap
csak megfoghatatlan ígéret,

láthatatlan széljegyzet volna.
Nem sejthetem lapjára nézve,
ha légüres évek karolnak.

(2008. 09. 10-21.)


12. Stigma
(Kassai emlék)


Ha légüres évek karolnak,
vagy, ha unott nélküled-napok,
mint egy-egy repkény körülfontak,
s magányom hű páncéllá fagyott,

könnyes szemű hiába-holnap,
emlékeimben veled vagyok.
Gyengéden, féltőn átkarolnak,
s csókolnak késő gondolatok;

mosolyod cseresznyevirága,
miért veszítette illatát?
Fogaid szenvedély-stigmája

ég elhalón, ajkamon tovább.
Ne mondd, többé minden hiába,
s karod, gyengéd lonca nem fon át.

(2008. 09. 21-27)


13. Semmibe oltva…
(Elválás Gyopárosfürdőn)


S karod, gyengéd lonca nem fon át,
omló levelű tölgyek alatt,
idő ölén sodródom tovább,
gyopárosi nélküled-tavak,

könnyeim foganta vízmosás.
Vergett padon megkopott szavak:
te voltál életem, az oltár,
szent áhítattal vallottalak,

s most nem nyújtod ölelő karod.
Ráncokat faragsz faarcomra,
szavad vésőjével bemarod

féktelen, ám hű tudatomba
a végső gondolatot, kérdést;
hogy élhetnék semmibe oltva?

(2008. 10. 05.)


14. Gyöngy-emlék

Hogy élhetnék semmibe oltva,
olvadt gyertyakönnyek láng ölén,
ha álmatlanul forgolódva
nappali álmokban jössz elém?

Nem ígérte végzetünk… soha
nem tornyosult Mount Everestként,
bimbózó mélységbe omolva
leküzdetlen távolság közénk.

Mosolyod cseresznyevirága
virít tűnt évek gyöngyfüzérén,
s bár ölelő karod indája

nem kíván érinteni többé,
míg élek, emlékekbe zártam
szép arcod, örök Aphrodité!

(2008. 11. 01.)


15. Aphrodité koszorúja

Szép arcod, örök Aphrodité,
elfeledni soha nem fogom.
Kagylóként ring emlékek vizén
minden perc, míg kezed foghatom.

Neked vallom szerelmünk hitét,
te vagy életem, végső soron
kedvesebb, vonzóbb mindenkinél,
rajtad jár minden gondolatom.

Akkor is, ha nem várnak csodák,
akkor is szeretni foglak:
hogy élhetek ezután tovább,

ha légüres évek karolnak,
s karod, gyengéd lonca nem fon át?
Hogy élhetnék semmibe oltva?

2008. 08. 08-11. 01.



16. Nem élt időnk
(Toldalék szonett)


E szonettet már nem írom meg.
Nézek sóváran feslett múltra,
s nem mondom: majd elfelejtelek.
Nem kérdem, láthatlak-e újra,

hogy meddig gondolok rád, s minek?
Áll e majd emlékeink kútja,
hogy egyszer felmeríthesselek
öreg Vajdaként, Húsz év múlva?

Nem kérdem azt, mi végből, miért
így, sőt azt sem, miért épp velem?
Megátkoztál, szeretésből kitért

csábító boszorkány, kedvesem.
Élj hát nélkülem! Nekem nem élt
időnk lesz kísértő végzetem.

(2008. 09. 11.)

Megjegyzés: Stációk szerelemre

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Szonettkoszorú
· Írta: Denes
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 2
Kereső robot: 25
Összes: 47
Jelenlévők:
 · gszabo
 · hazugsagok
 · PiaNista


Page generated in 0.048 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz