Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Talán mert minden

, 379 olvasás, Cs Nagy László , 0 hozzászólás

Gondolat

Talán mert minden, minden szertefoszlott,
azért tépelődik árnyékom a ködben.
Az erdők barnasága hallgatózott
csak, ösvények csendjeiben kiterülten.

Talán mert minden, minden láng eloszlott,
azért pislákol, ami valaha voltam.
A sziklák éke kővé morzsolódott,
égig felszálló porukban fuldokoltam.

Talán mert minden, minden tó kiszáradt,
fodros tükrét a szürke iszapba ásta.
A szomjasan hajló fűz-koronákat
csak egy hullámsikoly haldoklása várta.

Talán mert mindent benned felejtettem,
a nincstelenség azért oly könyörtelen.
A felhők sem zokognak már felettem,
égre tárt kezembe nem hullik semmi sem.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 8
Kereső robot: 12
Összes: 39
Jelenlévők:
 · Bánfai Zsolt
 · Divima
 · Gál András Andor
 · Nikolett
 · Öreg
 · Ravain
 · Sutyi
 · Tollas


Page generated in 0.0665 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz