Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tűznyár

, 327 olvasás, Gősi Vali , 4 hozzászólás

Természet

Csak tombol a lángszínű nyár,
mint forró láva, perzseli hevesen
az új életre vágyó, ölét szelíden
kínáló természetet.
Erdőt, mezőt, zsongó réteket
ítél szomjhalálra a lángoló tűznyár,
gúnyosan nevet a fuldokló,
szomjas világra, cseppet sem bánja,
hogy milliónyi kéz hajlik az ég felé
enyhülést várva.

Minden hiába!
A Föld könyörgő emberének
könnyes imája sem hoz kegyelmet.
Hiába várja a megváltó áldást,
hogy kenyérmag-érlelő esőre,
hűs hajnalra ébredhet végre
a megperzselt, szomjától tátogó
határ.

A kéjesen tomboló nyár
e szomjas remény után is
kacagva, lángnyelvét csúfosan kinyújtva
int búcsúzót a kiszáradt világnak,
ahol a búzasorok alatt szomjazó hant,
mint láztól fekélyes torok,
kínjában néhol megrepedt –
még új lángszerelmet gyújt,
s mint aki megvadult, perzsel tovább,
míg gyilkos lángja váratlanul
utolsót lobban, végzete utoléri,
s belehal saját, izzó hevébe.

Nyomában végre felszabadul
a felhők könnye, és az égből
döngve-hörögve hull, hull a zápor,
rétre, földekre, mezőre,
mint szerelmesek hűsítő könnye
beteljesült, mámoros szerelmükre,
míg egy ütemre dalol a lelkük:
végre… végre!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Gősi Vali
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 21
Jelenlévők:
 · Öreg


Page generated in 0.0505 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz