Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Dr. Süle éjszakája

, 212 olvasás, bcermidoff , 2 hozzászólás

Abszurd

(Az új Emmaus)

Épp ott tartottam, hogy Ábrahám egy frissen patkolt pinkafői lovat csutakolt az Eufrátesz partján, amikor éreztem, hogy a fejem menthetetlenül elnehezedett. Nem csoda. Este 10-ig a Táltos körben hallgattam Bábay professzornő előadását Krisztus szittya származásáról. Egyébként amióta a társaság összejöveteleire jártam, folyamatosan fáradtsággal küszködtem és gyakran migrének gyötörtek. Ezen még a professzornő barátjának, Árgus mágusnak az átok levevő kúrája sem segített. Hiába tengődtem egy hónapig ugyanazon az étrenden. Semmit sem használt a Gyötrey-féle áldós leves. A szellemi mélyrepülésemen nem segített.
Ezen az estén is azért fohászkodtam, hogy meg tudjam végre írni a tanulmányomat. Hónapokig hiába kutattam. Igazán hiteles forrást nem találtam a témában. Pedig a határidő kötött, mert két hetem maradt a budapesti sámánológiai konferencia kezdetéig.
Elnyomott az álom. Nem aludtam talán egy félórát sem, amikor arra ébredtem, hogy valaki gyengéden megérintette a karom. Azonban ezzel sikerült annyira megijesztenie, hogy a székkel együtt előrebuktam és hasra estem a szőnyegen. Közben könyökömmel levertem az asztalról a jegyzeteimet is.
Felsandítottam a békaperspektívából. Először csak a meztelen lábujjakat láttam magam előtt. Ahogy megpróbáltam felemelni az fejem, valami fehér pendelyszerűségen futott fel a pillantásom. A felette derengő arcvonásokat azonban nem tudtam kivenni az asztali lámpa hevenyészett fénye mellett.
- Ki maga? – nyögtem erőtlenül. – Hogy került a lakásomba és mit keres itt?
- Nyugodj meg, barátom, te kértél segítséget a munkádhoz. Hát itt vagyok. – felelte az idegen.
Azt hittem, képzelődtem a fáradtság miatt. Ekkor azonban ismét megszólított.
- Kelj fel hamar, ne heverj előttem a földön. Nincs túl sok időnk.
Valami keresetlent akartam neki mondani, de egy hang sem jött ki a számon. Miközben felfelé tápászkodtam, görcsösen markoltam össze tanulmányom lapjait.
- Hagyd csak. – mondta barátságosan a titokzatos látogató. – Ezekre nem lesz szükséged.
Kezet nyújtott felém, hogy felsegítsen. Ijedten vettem észre a csuklóján tátongó nagy sebet. Felhúzott a szőnyegről. Amilyen gyorsan csak tudtam, felállítottam a hanyatt fekvő széket. Megilletődve ültem vissza a helyemre. Közben elmúlt a hónapok óta gyötrő fejgörcsöm. Mégis kezdtem kínosan érezni magam.
Végre olyan szögbe kerültem, hogy megpillanthattam segítőm arcát. A döbbenettől még a lélegzetem is elállt. Kimondhatatlan szeretettel néztek rám azok a meleg, barna szemek. Mintha már évezredek óta ismertem volna őket…
- Akkor hát kezdjük elölről az egészet. – mondta a fehér pendelyes. – Kíváncsi voltál az igazságra. Felejts el mindent, amit idáig rólam hallottál.
Elővett valamit a ruhája ujjából és belefogott az olvasásba:
Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: bcermidoff
· Jóváhagyta: Biró Erika

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 2
Kereső robot: 7
Összes: 28
Jelenlévők:
 · Antalpista
 · PiaNista


Page generated in 0.0429 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz