Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vihar hozta, vihar vitte

, 355 olvasás, Pandora , 10 hozzászólás

Elmélkedés

A nyári alkony lomha volt, szinte rest,
fellegekbe fulladtak a csillagok,
a kelő Hold lankás tája leste meg,
hogy az éber szürkeségben hol vagyok.

S ahogy lassú kormát ejtette az ég,
- mily méltóságos ez a széles folyam -,
zuhogni kezdett, majd egyre dőlt a jég,
vad cseppjeit szél kergette komoran.

Hirtelen támadt, köröttem kóborolt,
míg ablakomon egy faág zörgetett,
"Hajolj ki értem" eképpen ostromolt,
olyan volt, mint egy vékonyka kisgyerek.

Kinyúltam érte a nyitott ablakon,
éreztem a vihar mily ádáz lepel,
a süvítés tudta itt az alkalom,
hogy koncát törje, s hogyan ragadja el.

Miként téged, ki most hallgatásba lépsz,
de volt úgy, rám zúdult dermesztő szavad,
üldözőbe vesz e néma léha kép,
majd magába zár a zúzós alkonyat.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 22

Page generated in 0.0227 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz