Navigáció


RSS: összes ·




Sci-fi: Sópiramis (24)

, 348 olvasás, Cs Nagy László , 0 hozzászólás

Fantasy

A hallgatás ez esetben azt jelentette, hogy egyetértenek Dr. Korstein javaslatával és a kis csapat, mögöttük Mrs. McNielsszel és a kamerával, belépett a hatalmas henger nyitott ajtaján. Mindannyian elégedetten nyugtázták magukban, hogy Carlson nem állított valótlant, mikor azt mondta, fogalma sincs, miként került a hajó fedélzetére. Különös módon semmilyen felvonórendszer nem volt a cső belsejében s mégis, szinte pillanatok alatt a kékes ködben találták magukat, a földtől mintegy öt méter magasan, a hajó belső terében. Semmi nem volt a lábuk alatt, mégis úgy sétáltak a levegőben, mintha valamilyen szilárd felületen járnának. Ami a tudóscsoport szeme elé tárult az idegen hajóban, minden eddigi elképzelésüket felülmúlta. Egy különleges erőtér emelte a magasba őket, ami Osinaro professzor szerint minden bizonnyal a bejárat nyitásával egyidejűleg aktivizálódott. Megmagyarázhatatlan érzés volt úgy járni a levegőben, hogy közben nem érintett semmit a lábuk.
– Még csak elképzelni sem tudom, mióta lehetett a jég alatt ez az űrhajó, de hogy működőképesek maradtak bizonyos részei a mostoha körülmények ellenére, ez maga a csoda! – suttogott Derloo professzor, mintha attól tartana, hogy megzavarja ezt a földöntúli, fagyott csendet. Érdekes módon a hajó belsejében nyoma sem volt a kinti hidegnek, annak ellenére, hogy a jégsírból történt kiemelés óta a sarki időjárás nem kényeztette el a bázison dolgozókat és a hőmérséklet nem emelkedett mínusz negyven fok fölé. A sejtelmes kékes köd kissé borzongatóvá tette a légkört, de miután hozzászoktak a látványhoz, egyáltalán nem volt zavaró. Sőt, kimondottan kellemes érzés volt, ahogy minden lépésnél enyhén gomolyogva körülvette őket. Elsőnek Carlson mozdult meg, látva, hogy a többiek kicsit félnek attól, hogy biztos talaj nélkül tegyenek pár lépést, míg kijutnak a cső közepéről a hajó valóban szilárd részére. Később már valamennyien olyan természetességgel mentek keresztül a tíz méter átmérőjű űr fölött, a levegőben járva, mintha ez lenne a földi dolgok legtermészetesebb menete. A hajótest belseje lenyűgöző látványt nyújtott. Körben, a teljes felületen, enyhén ívelő műszerrengeteg vonta magára a tekinteteket. A műszerek vonala kis eltéréssel követte a külső, legömbölyített forma vonalvezetését és bármerre mozgott is a szemlélő, minden irányból valamennyi műszer tisztán kivehető volt, a köd ellenére is. Ezt a folyamatos körformát csak a hajó egyik oldalán lévő, három kinyúló csúcs szakította meg, melyek közül a két szélső valamivel hosszabban nyúlt előre a jégmező fölé. A csúcsok oldalán az alakot követő ablakszerűség volt látható, de kilátni mégsem lehetett egyiken sem. Sehol nem látszottak világításra szolgáló berendezések a hajóban, ennek ellenére kiválóan lehetett tájékozódni és látni.
– Nem hazudott! Ezek valóban emberek! – hangzott az első mondat, Dr. Jensen szájából, azóta, hogy a fedélzetre tették a lábukat. A középső, rövidebb kicsúcsosodás előtt lévő, félig ülő, félig fekvő helyzetű különös berendezés mellett állt és az ismeretlen felszerelésbe öltöztetett alak sisakjának sötétített fedőrészét feltolva tartotta. Egy pillanatra mindenki meredten bámult rá, a rengeteg látnivalótól teljesen elfeledkeztek az idegenekről. Gordon és Korstein professzor azonnal odasietett s megálltak a zárt burkolatú berendezés mellett. Ahogy a feltolt ellenzőn bepillantottak, legnagyobb meglepetésre, valóban egy emberi arcot pillantottak meg. Fagyásnak, vagy sérülésnek a legkisebb nyoma sem látszott a nyugodt férfiarcon, teljesen olyan volt, mintha valami furcsa, mély álomban feküdne előttük.
– Nos, talán ennyit a marslakók külsejéről! Ez mindenképpen nagyon érdekes felfedezés! – szólalt meg első meglepetéséből felocsúdva Dr. Jensen. – Bár ez a szerkezet eltakarja a test többi részét, de egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy emberi alkatot rejt.
– A franc vinné el, sehol még csak komputerhez hasonlót sem látok! – méltatlankodott Carlson kissé távolabb. – Nem tudom, mi a franccal vezérlik ezek ezt a szardíniásdobozt!?
– Kedves barátom, most úgy látszik, ön nem tud elszakadni a földi valóságtól! Ne keressen olyat, ami a mi szemünknek természetes. Azt itt nem talál! – magyarázta Osinaro professzor. – Létezhetnek általunk nem ismert vezérlési módok. Mi még csak a komputereknél tartunk, de ez nem jelenti a lehetőségek végét.
– Bravó! Mindjárt lehidalok! Akkor most találjak valami teljesen ismeretlent, amiről még az ilyen agyasoknak sincs halvány elképzelése sem!? De hát itt lényegében minden ismeretlen!
– Ön mondta, kedves barátom, improvizáció! Az új felfedezéseknél csak az segít!
Tovább folyt a vizsgálódás és most már Pit kivételével mindannyian a három pilóta körül álltak. A szarkofágszerű berendezés, amiben a pilóták feküdtek, külső ránézésre, követte a test formáját, ami igen is emberi alak volt. A középső csúccsal szemben helyezkedett el – valószínűleg a parancsnoké – kissé előbbre a másik kettőtől az egyik szerkezet. A fejrészen kissé megemelve, a csúcs irányába tekintett, félig ülő, félig fekvő helyzetben. A társai kissé hátrébb foglaltak helyet, ugyanebben a testhelyzetben. Nagyban hasonlított a szerkezet egy földi fogorvosi székhez. Ami eltérő volt, az az, hogy a testeket teljesen befedő, szilárd burkolattal rendelkezett. Semmilyen vezérlőegység vagy monitor nem volt egyikük előtt sem, így találgatások kezdődtek a hajó irányítását illetően. A legmerészebb feltevések is elhangzottak, de semmivel nem jutottak közelebb a valósághoz, sőt elképzelésük sem volt, miként működik a hajó irányítási rendszere. A teljes belső teret átvizsgálták, de sem kapcsolóknak, sem pedig valamiféle, emberi értelemben vett logikus egységnek nem bukkantak nyomára. A falakat rengeteg jelzőlámpához hasonló kis négyszög és kör alakzat borította, de valamennyi – mintha élettelen dekoráció volna – szürkés-barnás színével teljesen egybeolvadt a hajó belső falával.
Mintha soha sem lett volna semmilyen funkciójuk, a vak lámpácskák nem árulkodtak arról, hogy valaha is fényt adtak volna.
A pilóták köré sereglett felfedezők azt próbálták kideríteni, miként is lehetne felnyitni a szarkofágokat, hogy alaposabb vizsgálat alá vethessék a szerencsétlenül járt idegen utazókat. Osinaro professzor a már ismert fényérzékelős módszerre szavazott, de ezúttal a tüzetes vizsgálat sem járt eredménnyel és nem találtak a szarkofágon semmit, ami a hajó nyitását vezérlő egységhez hasonlított volna. Carlson továbbra is rendíthetetlenül kutatott valami nyom után, ami a hajó vezérlésére utal, de be kellett látnia, hogy vagy jól elrejtették azt, vagy a földi komputertechnika már csak golyótologatós számológép ehhez a technikához képest. Fél füllel hallotta a szarkofágok mellett vitatkozó tudósok hangját és magában mosolygott a különböző ötletek hallatán, de valamiért nem volt kíváncsi rá, mire jutnak az okosok a berendezés felnyitásánál. Saját gondolataival volt elfoglalva és úgy járkált a hajó falát borító, élettelen berendezések előtt, mint egy holdkóros. Többször átsétált a hajó teljes belső terén, valami hasonlóság után kutatva a különböző alakzatok között, hátha felfedez egy apró kis motívumot, ami elvezeti a fedélzeti komputerhez. Nem jutott eredményre és ettől egyre idegesebb lett. Amint egy alkalommal épp átrohant az egyik oldalról a másikra, teljesen gondolataiba feledkezve, egyszer csak a hajó közepén, a feljárócsőben zuhanni kezdett. Átvillant az agyán, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy meghaljon és pont a nagy felfedezés előtt. Egy szempillantás múlva, a többiek csodálkozó tekintetétől kísérve újra megjelent a cső közepén, lassan felfelé lebegve. Ahogy első rémületéből kicsit magához tért és óvatos léptekkel kiegyensúlyozott a hajó biztos fedélzetére, a többiek azonnal nekiestek kérdéseikkel.
– Carlson, mi a fene volt ez? Nem tud egy percig sem nyugodtan maradni? – rohanta le Dave.
– Maga ott is leesik, ahol mások teljes biztonsággal lépkednek! – jegyezte meg Mrs. McNiel.
– A francba! Mi olyan érdekes abban, hogy egy cső lyukas? Egyébként fogalmam sincs, mi történt és hogy miért nem estem le! De azt ajánlom, kerüljék el a hajó közepét, úgy látszik, önállósította magát!
– Valamiért nem nagyon tetszik az idegeneknek! Még a hajójuk is igyekszik megszabadulni magától! – kontrázott rá Deb.
– Mondja, Mrs. McNiel, miért nem foglalkozik valami hasznossal? – vágott vissza Pit. – Segítsen inkább annak a szerencsétlennek a sisakját lerángatni, látja, hogy a sok okos nem boldogul vele!
– Ebből talán elég lesz, nem kell egymás torkának esni, mert történt egy kis baleset – szólt közbe Osinaro professzor. – Koncentráljunk, kérem, a feladatra. Egyébként, Mr. Carlson, ha már így kikelt az okosok ellen, talán javasolhatna valami célravezető megoldást!
Pit elengedte a füle mellett az epés megjegyzést. Megkerülve a helyet, ahol az előbb a mélybe zuhant, egyszerűen odasétált a pilótához, rövid ideig nézegette a sisakját, majd kétoldalt a tenyere közé fogva kissé megemelte és egyszerűen lehúzta a fejéről. Ahogy megemelte, halk, rövid zümmögő hangot hallatott, amitől kissé összerezzent, de nem akarta mutatni a többiek előtt a félelmét és mikor a művelet végül sikerrel járt, a sisakot egyszerűen a professzor kezébe nyomta.
– Ehhez kell három diploma és a doktorátus? Nyugodtan jelölhet a díszdoktorok közé! – mondta, majd visszatért az előbbi foglalatossághoz és élénken keresett tovább a műszerek között. A tenyerében enyhe bizsergető érzés támadt, ami nem akart elmúlni. Nem volt kellemetlen, de mindenképpen oda kellett figyelni rá. Amikor a sisak azt a kis zümmögő hangot hallatta, akkor érezte először ezt az érzést. Valahogy teljesen megváltozva szemlélte azóta a hajó belsejét. Nem tudott meg róla többet azóta sem, mégis az az érzése volt, mintha része lenne az egész rendszernek, csak még keveset tud a működéséről. Néha a többiekre tekintett, nem néznek-e rá furcsa szemmel. Úgy érezte, esetleg külsőleg is valamifajta változáson ment át, ami talán meglátszik, de mindenki nagyon el volt foglalva a pilótával és rá sem hederítettek. Az egész érzés csak pár másodpercig tartott és lassan el is múlt. A bizsergés a tenyerében mintha mindig is ott lett volna, már nem volt egy cseppet sem kellemetlen és kisvártatva már nem is törődött vele.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Sci-fi
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 4
Kereső robot: 9
Összes: 24
Jelenlévők:
 · Divima
 · galamboki
 · GoldDrag
 · Öreg


Page generated in 0.0515 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz