Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Te vagy nekem…

, 469 olvasás, Esztermondja , 0 hozzászólás

Fohász

Ki vagy Te nekem...
hányszor kérdezem,
éjjel az álom pilleröptében
találkozunk a Mennyek Országútján,
s akkor megélhetem
a választ a kérdésemen:

Te vagy, ki az üres papírlapon,
néma üzenetem olvasod a láthatatlan soron,
te vagy, ki az élet kesernyés csöppjeit
szíved kelyhében nektárrá varázslod,
ki a lelked érintésével az édeset
oly szelíden a lelkemre simítod,
aki a napkeltét a legtisztább hajnalokon
bársonyos lepelként az ágyam elé hullajtod.

Te vagy nekem az őserő, a megszépülés,
te vagy, ki létem kristálygömbjében
a láthatatlant láttatod velem,
mint a fák árnyékában a felfrissülés,
oly nagy öröm vagy nekem,
te vagy az én Lelkem Lelke,
te vagy, aki akkor is velem van,
amikor Másoknak áldoz a teste.

Te vagy nekem a megszentelt Tisztaság,
a lelkedből a lelkembe áramló halhatatlanság,
derű vagy a sötét fellegek fölött,
Levegő, melyet gyöngyharmat öntözött,
Víz vagy, mely hűti a bennem lobogó Tüzet,
Föld vagy, mely az öléből táplálja a füvet.

Te vagy a régi álmok hordozója,
vagy nekem a száguldás csöndesülő vihara,
az Őrzők kőkemény izomzata,
vagy nekem a bölcsesség fiúteste,
az Igazság földi Mestere,
vagy nekem a józan szerelmi láz,
meglévő okokban a visszatartás,
hegyek láncolatán a nyitható zár,
ablak vagy Istennek Házán,
tiszta ablak, ahonnan a ragyogás mindent átjár.

Te vagy az erőm, a létem, a szenvedésem,
te vagy a feloldozás a szenvedésben,
a hitem leveles ága,
az elvetett magvak melegágya,
te vagy ki tanítasz Istent szolgálni,
te vagy ki megmutatod, hogy a lélek elhasznált ruháit
hogyan kell szeretetben levenni.

Te vagy ki a szemében hordozza
a múltam, jövőm, s jelenem,
te vagy ki csók nélkül hagysz csókot a kezemen,
te vagy kitől a buta álmok takarnak,
te vagy az, akit nemcsak álmodtam magamnak,
én tebenned lettem önmagam,
de te lettél áldás a csöndesülő vágyaimban,
hópihe a csillagolvadásban
és te lettél a békesség a harangzúgásban.

Te vagy, akin nem osztozkodom,
pedig tudom, hogy Mindenkié vagy,
te maradsz velem az ölelésben akkor is,
mikor a fény homlokán a nap másoknak oda ad,
az első csók vagy, az örök ölelés,
Mózes jelében a látható és rejtett üzenés,
fohászok sóhajában a segítő,
Férfi testéből a Nő szíve,
aki az Édenben volt a legelső.

Te hoztad magadban az elrejtett utamat,
a fényben érintetlen beteljesülést,
de amikor itt lenn, e zaklatott helyen találkozunk,
minden mást mondok neked,
csak azért teszem, hogy rejtsem magam,
de tudom, hogy te hang nélkül is meghallod szavam,
hallod lelkem Örömsóhaját,
amint a boldogságtól elakad,
veled illat leng engem körül,
biztonság férfi illata,
mely ráadásként mindig velem marad.

Tudom már, hogy ki vagy nekem...
az egyszerűség léghajóján vagy nekem a végtelen,
nincs miért vágynom téged,
mert lélektől-lélekig születtünk,
egyek vagyunk öröktől, s maradunk örökké,
csak máshol van testünk, az életünk is másoké,
de ha eljön a visszahívás szeretetszava,
ott leszünk egymással a Fénynek udvarában.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fohász
· Kategória: Vers
· Írta: Esztermondja
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 0
Kereső robot: 19
Összes: 32

Page generated in 0.0387 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz