Navigáció


RSS: összes ·




Sci-fi: Sópiramis (20)

, 326 olvasás, Cs Nagy László , 0 hozzászólás

Fantasy

Ahogy befutott Dagerti telefonja, azonnal elővette a páncélszekrényből a WBI sajátságos úton megszerzett megfigyelési listáját, és a kódok alapján kikereste a felsorolt tudósokat. Rutinmunka volt. A leszállítás, ahogy ő nevezte, már nem tűnt ilyen egyszerűnek. Titokban megszervezni hat ember egyidejű eltűnését, még az ő adottságaival is nagy körültekintést igénylő feladat volt. Bár a különböző területek megfigyelése nem egy kézben futott össze a WBI-nál, véletlenül is összeakadhatnak bizonyos akták, és ennek lehetőségét is el kell kerülni, ha a szakmában kivívott "becsületét" meg akarta őrizni. Nagy könnyebbséget jelentett, hogy hatuk közül kettő nőtlen volt, így először a négy bonyolultabb eset megszervezésével kezdte. A számítógépen rövid összegzést készített a tennivalókról és mintegy másfél órai munka után kész tervet vehetett ki a nyomtatóból. Két haláleset – egy közúti baleset és egy véletlen lövöldözés –, egy öt hónapos elmeintézeti kezelés, egy hosszabb hajóút magánjachttal és még két szakmai meghívás szerepelt az anyagban. A legnehezebbnek a két halotti bizonyítvány beszerzése bizonyult, de mindig akad alkoholista orvos, akit a kamara már nem tart nyilván és némi ellenszolgáltatás fejében hajlandó a papírok kiállítására. Némi lelkiismeret furdalása volt ugyan a családtagokkal kapcsolatban, de hamar túltette magát a dolgon. A gyászolókat jó darabig nem szokták zaklatni, így az idő neki dolgozott. Ő pedig eladni szeretett és most – igaz, csak átmenetileg –, de eladott hat életet, nem is akármilyen áron. Még néhány telefon, pár instrukció, és egy diszkrét kis csapat feltűnés nélkül begyűjtötte a négy tudóst. A két nőtlen profnak elég volt egy rövid telefon, valamint a szakterületükkel kapcsolatos némi informális anyag és máris készek voltak egy találkozóra.

A kis csoport délután négy órakor már készen is állt, egy elhagyott reptéren, az indulásra anélkül, hogy bármi sejtésük lett volna útirányukról vagy feladatuk céljáról. A nem túl bizalomgerjesztő pilóta mielőtt a levegőbe emelkedtek volna, csak annyit közölt az utasokkal, hogy idejében megtudnak mindent a célállomásról, a feladatra vonatkozó adatokat pedig leszállás után részletesen megkapják. Némi félelemmel vegyes izgalom közepette startolt a gép, de a kiváló szakembereknek már nem volt teljesen idegen az ehhez hasonló kirándulás. Legtöbbjük részt vett néhány igazán titkos projektben, ahol a titkolózás kísértetiesen hasonlított a jelenlegihez. Ha nem is tartoztak a kiemelt tudóskörök egyikébe sem, szellemi teljesítményük és a területükön elért eredményeik eleddig megvédte őket a legtöbb kellemetlenségtől. A másik bizonytalansági tényező a gép típusa volt, ami nem volt ugyan szokatlan, de nem tartozott a legújabb konstrukciók közé. Ezért is volt kissé furcsa Dr. Colbek számára a gép oldalára festett, hatalmas WBI embléma, de fogalma sem lehetett róla, hogy alig egy félórával a megérkezésük előtt került oda. Igaz, a WBI használt bizonyos akciói során idegen gépeket, de nem volt jellemző, hogy ilyen alkalmakkor a régebbi típusokat részesítette volna előnyben. Gyanúját, melyet repülés közben szeretett volna megosztani a többiekkel, valamennyien azzal próbálták meg eloszlatni, hogy a WBI-tól egyáltalán nem szokatlan ez a fajta ködösítés és egyébként sem lehet túl távoli a célállomás, ha csak a pilóta és a navigátor adja a teljes személyzetet.
A repülés első két órája teljes nyugalomban telt s csak ezután kezdtek kissé idegesen viselkedni az egyébként türelmes utasok. Ez a géptípus is kiváló tulajdonságokkal rendelkezett a nagy magasságban történő repülés területén, de navigációs rendszere közelébe sem érhetett az újabb gépek célravezető robotpilótáinak. Az ismeretlen irányban repülő gép két és fél óra elteltével megkapta a további koordinátákat, amit a navigátor kissé megdöbbenve olvasott be a pilótának.
– Ha tudom, hogy a jégszekrénybe szól a mozijegyem, inkább otthon maradok! Ez az Esford egy barom! Itt valamit nagyon elszartak, haver!
– Valami felhős a buliban?
– Felhőőőőős!? Ez a segg jégre akar tenni minket! A sarki bázis koordinátáit adta meg! Oda akkor se mennék, ha fűszoknyás bigék gurítanák a piros szőnyeget a kifutón! Fordulj vissza!
– Nyugi, pajtás, ez a veréb berepült már nehezebb fészkekbe is! – próbálta nyugtatni a navigátort, miközben a gépet éles fordulóval a megadott irányba fordította.
– Fordulj vissza, te barom! Én még a görkorikat is utálom, a műjégpályától meg egyenesen kiütésem van, a mélyhűtőbe is csak az anyósomat tartom, hogy ne kelljen a közelébe mennem! Úgy fogunk lezúgni, mint a fagyott verébszar! – Észre sem vette, hogy teljes torokból üvölt a félelemtől.
– Fékezz, haver! Gondolj a csomagra! Most nem piskótát szállítunk! Ez a kis küldemény nagy zsozsó! Érted?! Nagyon... nagy... zsozsó! Világos!?... Egyébként meg, ha ez a lé nem hiányzik neked, még kiugorhatsz!
– Te szar! Hogy a francba ugorjak, még ernyőnk sincs!
– Ja. Ez igaz. Eddig nem kellett! De végül is, eshetsz valami puhára is! Akár.
A navigátor képtelen volt összeszedni magát, idegesen reszketett, és amit még életében nem csinált, keresztet vetett. A gép valóban nem volt a legalkalmasabb a sarki repülésre, és a leszállásra aztán végképp nem. A beígért nagy összeg azonban eltompította a pilóta ítélőképességét. Túlzás lett volna azt állítani, hogy teljesen nyugodt volt a végcélt illetően, de megbirkózott már máskor is nehéz feladatokkal és remélte, szerencséje most sem hagyja cserben. Ahogy elhagyták a sarkkört, egyre nagyobb gondot jelentett a gép irányítása és a külső jegesedés. A navigátor már hosszú idő óta szótlanul kapaszkodott az ülésbe és vitatkozni sem volt ereje a félelemtől. Ekkor már a pilóta sem volt teljesen nyugodt és az ing valósággal rátapadt a hátára az izzadságtól. Nagy erőfeszítésbe került az egyre erősödő viharban egyenesben tartani a gépet. Az utasok csak az iszonyú rázkódást és a vihar keltette zuhanásokat, emelkedéseket viselték nehezen, de kissé megnyugodtak, mikor a pilóta hangját meghallották.
– Nyugalom, uraim, lejjebb ereszkedünk a viharzóna alá! Rövidesen landolunk! Mindenki csatolja be az övét!
A gép meredek ereszkedőbe kezdett, teljesen a műszerekre hagyatkozva, hisz a speciális fűtés is csak alig tudta leolvasztani az ablakról a nekicsapódó hópelyheket. Ahogy áttörtek a tejszerű viharfelhőkön, szinte rögtön megszólalt a mélységjelző, a pilóta ösztönösen felrántotta a gép orrát, épphogy elkerülve ezzel a vízbecsapódást. Alig pár méterrel a tenger felett hasította a levegőt a gép, és a hajtóművek tolóereje árkot szántott a hullámok között. Az időjárás valóban kedvezőbb volt lenn, de a jégmező fölé érve ismét az ablak jegesedése okozott nagy gondot. A navigátor teljes kapacitásra kapcsolta az ablakfűtést, így legalább a homályos üvegen keresztül láthatták a gép alatt suhanó jeges tájat. Kisvártatva bejelentkezett a bázis irányítása és a monitoron megjelent a hangár képe, amit automata rávezető nélkül egyáltalán nem volt könnyű célba venni. A leszállási adatok folyamatosan érkeztek a rádión s a gép látótávolságba került, kissé eltérve a hangár tengelyirányától. Rövid manőver után lassítani és ereszkedni kezdtek. Ahogy megközelítették a hangárt:
– Túl magas! Túl Magas! – harsogta az irányítótiszt a bázisról. A pilóta hirtelen emelkedőbe rántotta a gépet és úgy söpörte le a hangár tetejére rakódott havat, mint egy utcai hófúvó. Éles balkanyarral újra irányba kormányozta a gépet és másodszorra – kissé a landolási zóna előtt ugyan – de szerencsésen letette a gép kerekeit a hangár előtti hóra. Hatalmas hóförgeteget kavarva száguldott be a kijelölt kapun, ahol a fékezőkötelek rövid úton megállították. A csomag célba ért.
– Nincs az az isten, hogy én még egyszer Esfordnak dolgozzak! – fogadkozott a navigátor. – Uraim, célállomás! Kiszállás! – harsogta bele a mikrofonba.
A megállapodáshoz tartozott, hogy tankolás után – hogy minél kevesebb részletet tudjanak –, azonnal el kell hagyniuk az állomást. Miközben a kis csoport kiszállt a gépből, a pilótafülkében tartott rövid műszerellenőrzést követően, tele tankkal emelkedett ismét a levegőbe a gép.
Az újonnan érkezőket, mint legtöbb alkalommal, most is Patricia Drawes, a szolgálat női tagja fogadta.
– Uraim, kövessenek!
Végighaladtak az irányító melletti folyosón és egyenesen a laborba vezette őket a csinos szolgálatis. Egyszerre túlzsúfolt lett a biztonsági labor, ahogy a hat tudós belépett az odabenn szorgoskodók közé.
– Üdvözlöm önöket, uraim! David Henriksen vagyok, a bázis biztonsági főnöke, bocsánat, volt biztonsági főnöke, de ezt talán most hagyjuk. Mielőtt egy kicsit rendbe szednék magukat, engedjék meg, hogy némi magyarázattal szolgáljak idejövetelük körülményeivel kapcsolatban! – köszöntötte az érkezőket Henriksen és kezet fogott sorban mindegyikükkel.
– Hát volt már szerencsém a WBI-nak ennél megbízhatóbb gépével is utazni! – szólt közbe Dr. Colbeck.
– Uraim, Dagerti különleges ügynök vagyok a WBI-tól – szólt közbe Ruppert. – Előzetesen csak annyit, Dr. Colbeck, hogy a WBI csupán közvetve részese ennek az akciónak, azt mondanom sem kell, hogy az iroda nevét soha, sehol, senkinek sem említhetik ezzel az üggyel kapcsolatban!
– Ezzel nagyon megnyugtatott, Mr. Dagerti, de most már kíváncsiak lennénk a részletekre! – szólt közbe Gordon professzor.
– Nos, uraim, a lehetőséghez, ami az önök ölébe hullik, messzemenő felelősség is tartozik munkájuk során, a titoktartásról nem is beszélve! Az előzményekkel nem rabolnám az idejüket, elég, ha annyit tudnak, hogy barbár, de szerencsés véletlen adta a kezünkbe ezt az óriási felfedezést, ami önöknek is nagy meglepetést fog okozni és a továbbiakban a kutatómunkájuk tárgya lesz. Feltételezem, hogy mindannyian érdekesnek fogják tartani az eddigi tevékenységükhöz képest... nem feszítem tovább az idegeiket, egy nagy valószínűséggel idegen civilizáció által előállított járműről van szó, amelynek kimerítő vizsgálata önökre vár!
Hirtelen tapintani lehetett a csendet. A tudósok nem a dolog hihetetlensége miatt bámultak meredten Dave-re, hanem mert pontosan tudták a hallottak igazi jelentőségét.
– Ezzel arra céloz, Mr. Henriksen, hogy nem földi eredetű, nem földi anyagból készült tárgy vizsgálatára nyílik módunk? – kérdezte izgatottan Derloo professzor.
– Igen, professzor. Kétségtelenül a lényegre tapintott... Mint már említettem, egy véletlen folytán, mintegy nyolcszáz méter mélységben bukkantunk rá, a jégpáncél alatt. Ez volt az oka különleges ideérkezésüknek és a titkolózásnak, ami természetesen továbbra is érvényben van!
– Találtak életre utaló nyomokat, netalán valamilyen élőlény maradványait? – érdeklődött nagy hévvel Prof. Gordon.
– Semmi ilyet még nem állt módunkban találni, bizonyos körülmények miatt, ezért jelenleg az idegen repülő a hangár mellett várja az önök szakszerű vizsgálatát.
– Okos gondolat! A hőmérséklet a fagypont alatt tartja a berendezést, így talán nem károsodnak az idegen sejtek. – Gordon professzor csak magának beszélt s arcán látszott, hogy gondolatait és fantáziáját meglendítették a hallottak.
– Már hajlandó vagyok elfelejteni a repülőút viszontagságait és Mr. Henriksen, szeretném megköszönni, hogy részese lehetek ennek a kutatásnak –hálálkodott Dr. Jensen.
– Önök mindannyian területük szaktekintélyei, így természetes választás volt a személyük. De most talán pihenjenek a kissé kellemetlen út után és holnap elkezdhetik a munkát.
– Azért néhány dologra szükség lesz, hacsak az állomás nem rendelkezik speciális felszereléssel – jegyezte meg Dr. Korstein.
– A holnapi napon össze kell állítaniuk a listát, amire szükségük lehet. Csak egy alkalommal kockáztathatunk meg egy ilyen szállítmányt! Ha valamit kifelejtenek, nem lesz több lehetőség rá. Így sem lesz egyszerű dolog a felszerelés összeállítása – válaszolt Dave. – És most, uraim, ha megengedik... a kisasszony megmutatja a szállásukat.
Patricia előre ment és személyenként elhelyezte a csoport tagjait a hálórészlegben. A nagy lehetőség szótlan gyerekekké tette e csiszolt elméjű tudósokat. Legtöbbjük gondolataiba merülve egyszerűen leült a szobájában s megpróbálta elképzelni a rá váró feladatot, amiről sejtelme sem volt, hogy milyen lesz.
A nap folyamán lezajlott két termelési ciklus alatt megfeszített munkával igyekezett a szolgálat – Pit irányításával – betörni a programba, de minden próbálkozásuk kudarcot vallott. Pit nem mert erőszakosabb feltörési módokkal próbálkozni, hisz senki nem lehetett tisztába egy leleplezett sikertelen behatolás következményével.
Nem sokkal a tudósok érkezése előtt riasztották a LUX-ot, hogy készüljenek fel a teherűrhajó és utasai fogadására. A legkisebb egyéni akciótól is eltiltották a legénységet, kiváltképp Lint, aki hamar hozott meggondolatlan döntéseket. Legvégső esetre a menekülőkabin használatára is utasítást kaptak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Sci-fi
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 30
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · Öreg
 · Szati


Page generated in 0.0428 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz