Navigáció


RSS: összes ·




Vers: neked, szívem…

, 443 olvasás, Kosztolányi Mária , 26 hozzászólás

Fohász

Ahol most járunk vén erem
nem várnak Istenek, álmok,
ha voltak is csodák, már nincsenek,
elfogytak az ideálok...

Rég, vadlóként tört az indulat,
szerelmet hőkölt az ágyunk,
most fáradt szövet a gondolat,
egy érfalon megállt a vágyunk.

Látod, csak terajtad múlhatunk,
hogy égünk-e tűzben, viharban,
vagy maradunk kint, és megfagyunk
bábként az őszi avarban.

Lenne az új közt pár avítt,
mit szeretnék brokátba zárni,
csak akit szerettem, és amit...
Aztán már történhet bármi.

Ne tétovázz, be kell, hogy érj,
szaladj a szívig egészen!
Tudom, meghalni nem nehéz,
de mondd, hogy a másikat kérem...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fohász
· Kategória: Vers
· Írta: Kosztolányi Mária
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 27
Összes: 37

Page generated in 0.0401 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz